Háromszor járta újra a tizedik osztályt, de végül sikeres érettségi vizsgát tett, sőt, még egyetemre is felvették.
A Nagy Duettután a TV2 Titkok Ramónával című podcastben vendégeskedett Aurelio Caversaccio, aki több magánéleti titkot is megosztott Lékai-Kiss Ramónával. A ValóVilág korábbi győztese például a tanulmányairól is elárult néhány olyan dolgot, amelyet szerinte eddig csak kevesen tudtak róla: így derült ki, hogy háromszor ismételte meg a tizedik osztályt a matematika miatt, ám végül sikeresen leérettségizett.
Háromszor jártam a tizedik osztályt, mert állandóan megbuktam matekból. Minden héten jártam korrepetálásra, meg minden, anyámék tömték a pénzt a tanárokba, és én megbuktam minden egyes alkalommal. Ez azért volt – ezt anyámék annyira nem tudták –, mert én már középiskolában találkoztam a fűvel és állandóan be voltam tépve. Hiába vittek órára, én utána nem is emlékeztem... Már ott sem emlékeztem öt perc múlva, hogy mit tanultunk. Ez egy idő után kibukott, de akkor sem adtam fel
–ismerte be az egykori villalakó, hozzátéve, édesapja határozottan kijelentette: ha nem teszi le az érettségit, amit alap dolognak tartott, el kell költöznie otthonról. Apja szerint az is egyértelmű volt, hogy Aurelio diplomát sem szerez, ám mint kiderült, az egykor VV-győztest néhány évvel ezelőtt felvették egy felsőoktatási intézménybe.
„Elárulok még egy nagy titkot: nekem életem egyik legnagyobb sikere az, hogy leérettségiztem, és az, hogy utána felvettek egyetemre. A börtön előtti időszakomban – teszem hozzá azért, mert bíztam benne, hogy a bíró arra való tekintettel, hogy felvettek egyetemre, nem fog elítélni –
jelentkeztem a Szegedi Tudományegyetemre. Tesitanár akartam lenni, de nem volt elég pontom, viszont rekreáció szakra felvettek, mert emelt szintű német nyelvvizsgát csináltam, és így megvolt a kellő pontszámom. Ez az a két dolog, amire a legbüszkébb vagyok. Igaz, nem voltam egy órán sem bent, de felvettek az egyetemre! Ez szerintem tök menő, és egyébként kábé senki nem tudja rólam...
– magyarázta az édesapa, aki az adásban többször is elérzékenyült.