Index Vakbarát Hírportál

Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Boldogabb már nem is lehetne.

    Bogdányi Titanilla az ország egyik legkeresettebb szinkronszínésznője, a szakmai karrierjében egyre csak halmozza a sikereket, mégis szerelmi életében már évek óta nem talált párra. Nemrég viszont a sors az útjába sodorta Bencét, a titokzatos hangmérnököt, aki meghódított a szívét. Mint kiderült, egy közös munka során ismerkedtek meg, de nem kapkodták el a dolgokat, hónapokig csak kerülgették egymást. 

    „Ahogy elkezdtünk beszélgetni, éreztük, ez valami más, mint amit eddig tapasztaltunk. Már az első vacsoránál többször előfordult, hogy ugyanabban a pillanatban ugyanazt mondtuk. Ez valahol félelmetes is volt. Azóta ez a jelenség rengetegszer megismétlődött. Kicsit olyan érzésem van, mintha találkoztam volna önmagammal férfi kiadásban. Hasonló a humorunk, az elveink, az érdeklődési körünk. Azt hittem, ilyen szerelem csak a mozivásznon létezik” – idézte a Story Bogdányit.

    Öt hónapja vannak együtt, de a színésznő még mindig nem teljesen érti, mi történik vele. „Sosem gondoltam volna, hogy így tudok szeretni valakit, ráadásul nem is voltam igazán romantikus típus. Ehhez képest nemrég például az egyik pillanatban elkezdtünk lassúzni a nappaliban. Ez hosszú percekig tartott, mígnem elkezdtünk nevetni azon, milyen gusztustalanul érzelmesek vagyunk. Bence mellett minden ilyen természetes, egyáltalán nem kell filtereznem a szavaimat vagy a tetteimet” – fogalmazott.

  • Mint mondja, a szeretetnek sok formája van, ezt pedig egy előadónak el kell fogadni.

    Peter Srámek számára a tavalyi év nagy változást hozott a karrierjében, ugyanis miután megnyerte a Sztárban Sztár All Stars című műsort, kétség kívül bebizonyította a tehetségét és sokoldalúságát. A vágsellyei születésű énekes ezúttal a női rajongónak szeretett volna kedveskedni az új szerzeményével, ami a Lányok címet viseli.

    „Nekem rengeteg hölgyrajongóm van, ezért azt gondoltam, hogy kedveskedek nekik egy ilyen dallal, amiben egyébként azok a női nevek szerepelnek, amiket a legtöbbet szoktam a lemezekre írni a dedikálások során. Az volt a célunk, hogy a rajongó lányok magukra ismerjenek, mikor meghallják ezt a dalt. Ugyanis szeretném boldoggá tenni azokat, akik szeretnek” – kezdte a Ripostnak a népszerű előadó, aki köztudottan remek kapcsolatot ápol a népes rajongótáborával.

    „Szerintem minden előadónak vannak olyan követői, akik képesek bármennyit utazni azért, hogy lássák kedvencüket. De van olyan rajongóm, aki feljegyzi azt, hogy a koncerteken milyen különféle zakókat szoktam viselni. Azonban akadt már olyan eset is, mikor egy rajongó a kapum előtt várt engem. Igazából ebből nem volt semmi probléma, csak egy aláírást, valamint egy közös képet szeretett volna, és amikor ez megtörtént, akkor boldogan el is ment” – mesélte Srámek, aki mostanra elfogadta, hogy a hírnév együtt jár azzal, hogy a rajongók okozhatnak ilyesfajta szituációkat.

    Igazából azért dolgozunk, hogy szeressenek. A szeretetnek pedig sok formája van, ezt pedig egy előadónak el kell fogadni. Ha például akad egy ilyen szituáció, akkor ezt higgadtan kell kezelnünk, mert a rajongó csak valamilyen módon ki akarja mutatni a szeretetét, de természetesen mindez egészséges határokon belül mehet csak. Szerintem egy énekesnek jó kapcsolatot kell ápolni a rajongóival, ugyanis értük csinálunk mindent

    – mondta Peter Srámek, aki nagy becsben tartja a rajongóit.

  • Még májusban megjelenik Marics Petiék legújabb videóklipje, amely a Mi amor címet kapta. A ValMar énekese a dalt Dr. Mátyással, azaz Dani Matyi tartalomgyártóval készítette, aki igen népszerű a TikTokon: már 226 ezren követik. Mint ismert, a fiatalember leginkább a paródia videóival tarol a platformon, a fiatal felhasználóknak például elég csak annyit mondani: „Tamásss!”, jól megnyomva az 's' betűt, sípoló hangot kiadva. A tartalomgyártó legtöbbször az így beszélő pedagógusokat figurázza ki; videói kellően ironikusak, de nem sértők.

    Kevesen tudják, de Dani Matyi gyerekként Az ének iskolája című műsorban is feltűnt, énekhangját pedig Marics Petivel közös dalában is megcsillogtatja. A Mi amor klipjére már nem kell sokat várni, egy részlet ráadásul már meg is jelent belőle. Ennek tanúsága szerint Dani Matyi és Marics Peti, valamint táncosaik mellett Oszvald Marika is szerepet kapott a klipben, aki a rajongókat – a kommentek tanúsága szerint – teljesen lázba hozta.

    „Ne haragudjatok meg, de ahol Marika néni megjelenik, ott elviszi a show–t” – jegyezte meg az egyik hozzászóló.

    (via Ripost

  • A stand-upos élete legnagyobb kudarcáról vallott.

    Kovács András Péter őszintén vallott életéről a Sláger FM Nagyfiúk című podcastjében. A hazai stand-up ikonikus arca többek között arról is mesélt, hogy 2001-ben mindent egy lapra tett fel, ám egy szempillantás alatt veszítette el külföldi tanulmányi lehetőségét és édesapját.

    Mint kiderült, gyerekként még az egyház kötelékében képzelte el az életét.

    „Mivel megszoktam az érzelmi bizonytalanságot, a vallás adott nekem egyfajta stabilitást, egy fix dolog volt akkor az életemben. Édesapám alkoholista volt, de nem az agresszív fajta, inkább érzelmileg megközelíthetetlen. Soha nem tudtam, hogy épp mire érkezem haza, de pillanatok alatt kellett hozzá alkalmazkodnom, attól függően hogyan van épp” – árulta el az előadó, aki később inkább a jogi pályát választotta.

    „Megvolt előttem a terv, hogy ha végzek az ELTE jogi korán, utána kimegyek Washingtonba, ahol továbbtanulok, majd bedolgozom magam egy nagy nemzetközi irodába, ahol 40-50 éves koromra partner leszek. Már minden elő volt készítve, végül mégsem kaptam meg az ösztöndíjat. Mindent erre tettem fel, másfél évet készültem rá. Borult minden, így nagyon hirtelen kellett itthon munkát találnom. Egy pici ügyvédi irodában találtam magam, egy 6 nm-es lifthofra néző szobában. Ráadásul apám akkor egyre jobban kezdett beleállni a földbe, míg végül abban az évben el is ment. Minden összeomlott alattam 2001 év végére. A legnagyobb »kudarcom«, a legnagyobb lehetőségem volt az élettől. Azt mondtam, hogy jó, oké, ezt akartam én, akkor élet! Lássuk, most mit akarsz te” – mondta a stand-upos, aki ezután tanársegédi állást kapott az egyetemen, majd nem sokkal később az első stand-upos felkérés is megtalálta. Innentől pedig kemény munkával, felfelé kezdett ívelni az előadói karrierje.

    „Minden nap hálát adok mindenért. Mondhatnám, hogy felsorolom egyesével, hogy miért, de inkább csak az szokott lenni, hogy ülök a kocsiban és azt érzem, hogy: Na ez most k***a jó, fasza!” – árulta el Peller Mariannak Kovács András Péter.

Rovatok