Index Vakbarát Hírportál

Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A kislány édesanyjával a Balatonon üdülhet egy hetet.

    Az Index is megírta, hogy Jákob Zoltán váltotta valóra Damu Roland kislányának álmát, életében először nyaralni mehet, az üzletembernek hála. A gyakran jótékonykodó Jákobot Edina, a nyolcéves kislányát egyedül nevelő anyuka kereste meg egy néhány napos pihenés kapcsán, melyre anyagi helyzetéből fakadóan eddig nem volt lehetőségük.

    Nyaralni sosem voltunk, Maja fejében az a nyaralás, hogy egyszer-egyszer kimegyünk egy budapesti strandra. Még olyan rokonunk sincs, akinek lenne kertes háza vidéken, hogy ott lehessen kicsit, mintha vakációzna

    – mesélte a színész özvegye, akit aztán kislányával együtt otthonában fogadott Magyarország egyik leggazdagabb embere. 

    „Arra gondoltam, hogy milyen szomorú lennék, ha az én lányaim például nem tudnának eljutni egy nyaralásra. Nagyon kíváncsivá tett a dolog, hogy találkozzak vele” – árulta el az RTL kameráinak Jákob, majd azt is megmutatta, kedves ajándékokat, két számára készített gyurmafigurát kapott a kisiskolástól.

    Maja először fel sem fogta, hogy egyhetes balatoni vakációra mennek édesanyjával.

    „El kellett neki magyarázni, hogy mi az a nyaralás. Ő kérdezett rá, hogy ez ilyen ottalvós? Akkor ugrált örömébe szó szerint” – idézte fel Edina, aki könnyekig hatódott Jákob nagylelkűségétől.

  • Détár Enikő 10 éve már, hogy egy párt alkot szerelmével, Kiss Péterrel. A színésznő elégedett életével és mozaikcsaládjával is, hiszen mindkettőjüknek két-két gyermeke született előző kapcsolataikból, ám Détár 35 éves lánya és 22 éves fia már elköltözött otthonról.

    „Embriópózban zokogtam a földön, az akkor nagyon megviselt. Amikor láttam, hogy jól van, akkor nyilván azt elfogadja az ember. Ebben benne van az anyai ragaszkodás és önzés, de tényleg az a lényeg, hogy legyenek jól” – idézte fel a TV2 stábjának, hozzátéve:

    Péter szerintem megerősítheti, hogy a felnőtt gyerekeimmel olyan a kapcsolatom, amilyet én gondoltam kamasz lányként, hogy lesz. Szeretetteljes, de igyekszem visszafogni magam, hogy ne telepedjek rájuk

    – mesélte Détár, szavait pedig valóban meg is erősítette kedvese.

    „Nagyon sok szülő a fél karját adná, hogy csak feleolyan jó kapcsolatban legyen a gyerekeivel, mint ahogy Enci van” – árulta el a férfi, aki szerint ő is inkább haverként, mintsem apapótlékként tudott becsatlakozni a Rékasi gyerekek életébe, amire nem is volt szükség, hiszen a színész mind a mai napig jelen van a nevelésükben.

  • Elődje, Vágó István hagyatékáról is kérdezték a tévést.

    Hamarosan visszatér a magyar képernyőkre a Legyen Ön is Milliomos!, ezúttal Palik László vezetésével. Az új kvízmester a rá váró feladatról YouTube műsorában mesélt, felidézve többek között azt is, hogy reagált, amikor felkérte a Tv2 vezérigazgatója a posztra.

    „Bementem hozzá az irodájába, és mindenfajta komolyabb körítés nélkül ő mondta, hogy nagyon szeretné, ha újra a csatornán lenne a Legyen Ön is Milliomos! ikonikus vetélkedő, és azt szeretné, ha én lennék a műsorvezetője. Na, innentől jönne a sajtónyilvános rész, hogy gondolkodtam, hazamentem, a családommal megbeszéltem, kutyát is megkérdeztem, fölvonultam a hegyekbe, hogy elemezzem… Ehelyett úgy nézett ki, hogy néztem a szemét, és mondtam, hogy juhé, igen! Én ezt a műsort imádtam nézni nézőként.” 

    Paliknak nem lesz könnyű dolga, hiszen a műsor már-már összeforrott Vágó István nevével is, épp ezért megtiszteltetésnek érzi, hogy őt kérték fel a tavaly elhunyt televízós utódjának. 

    „Remélem-reméljük, hogy ugyanolyan sikerre tudjuk vinni, mint a legendás elődeink, legfőképp Vágó István. (...) Vágó Pistának és nekem ugyanaz az eredetünk. Külön fázisban, külön korban, de mindketten mondhatjuk azt, hogy Vitray-tanítványok vagyunk, voltunk. Ezért aztán mindent értek – azt is, ahogy uralta a teret Pista –, mert ezt tanultam, ezt lélegeztem be. A majd 4 évtizednyi televíziós pályafutásom alatt ez vált a rendszerem részévé” – folytatta Palik, hozzátéve: félelem épp ezért nincs benne, csak egyfajta pozitív izgalom. További elődeit, Fábry Sándort, Friderikusz Sándort és Gundel Takács Gábort pedig szintén kiváló szakembereknek tartja.

    Palik végezetül arra a kérdésre is választ adott, elég okosnak érzi-e magát egy műveltségi verseny vezetéséhez.

    Az, hogy elég okos vagyok-e én erre a szerepre, egyrészt a folyamatban fog kiderülni... ez egy nagyon érdekes kérdés. Másrészt majd a nézők döntik el, nagy-e ez a kabát.

  • Daisy örökölt egyaránt édesanyja és édesapja vonásaiból is.

    Olivia Wilde és Jason Sudeikis 9 évig tartó, 2020-ban véget ért kapcsolatuk után is igyekeztek óvni a médiától magánéletüket, köztük két gyermeküket, a tízéves Otist és a hétéves Daisyt. Épp ezért különleges, hogy a színésznő most saját maga tett közzé egy fotót lányáról Instagram oldalán, mindössze egy tündér emoji kíséretében.

    A kisiskolásról nehéz megmondani, édesanyja vagy édesapja vonásait örökölte-e jobban, az azonban nem vitás, hogy le sem tagadhatná világsztár szüleit:

     (24.hu)

Rovatok