Index Vakbarát Hírportál

Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Háromszor járta újra a tizedik osztályt, de végül sikeres érettségi vizsgát tett, sőt, még egyetemre is felvették.

    A Nagy Duettután a TV2 Titkok Ramónával című podcastben vendégeskedett Aurelio Caversaccio, aki több magánéleti titkot is megosztott Lékai-Kiss Ramónával. A ValóVilág korábbi győztese például a tanulmányairól is elárult néhány olyan dolgot, amelyet szerinte eddig csak kevesen tudtak róla: így derült ki, hogy háromszor ismételte meg a tizedik osztályt a matematika miatt, ám végül sikeresen leérettségizett.

    Háromszor jártam a tizedik osztályt, mert állandóan megbuktam matekból. Minden héten jártam korrepetálásra, meg minden, anyámék tömték a pénzt a tanárokba, és én megbuktam minden egyes alkalommal. Ez azért volt – ezt anyámék annyira nem tudták –, mert én már középiskolában találkoztam a fűvel és állandóan be voltam tépve. Hiába vittek órára, én utána nem is emlékeztem... Már ott sem emlékeztem öt perc múlva, hogy mit tanultunk. Ez egy idő után kibukott, de akkor sem adtam fel

    ismerte be az egykori villalakó, hozzátéve, édesapja határozottan kijelentette: ha nem teszi le az érettségit, amit alap dolognak tartott, el kell költöznie otthonról. Apja szerint az is egyértelmű volt, hogy Aurelio diplomát sem szerez, ám mint kiderült, az egykor VV-győztest néhány évvel ezelőtt felvették egy felsőoktatási intézménybe.

    „Elárulok még egy nagy titkot: nekem életem egyik legnagyobb sikere az, hogy leérettségiztem, és az, hogy utána felvettek egyetemre. A börtön előtti időszakomban – teszem hozzá azért, mert bíztam benne, hogy a bíró arra való tekintettel, hogy felvettek egyetemre, nem fog elítélni –

    jelentkeztem a Szegedi Tudományegyetemre. Tesitanár akartam lenni, de nem volt elég pontom, viszont rekreáció szakra felvettek, mert emelt szintű német nyelvvizsgát csináltam, és így megvolt a kellő pontszámom. Ez az a két dolog, amire a legbüszkébb vagyok. Igaz, nem voltam egy órán sem bent, de felvettek az egyetemre! Ez szerintem tök menő, és egyébként kábé senki nem tudja rólam...

    – magyarázta az édesapa, aki az adásban többször is elérzékenyült. 

  • Próba közben érte kisebb baleset az énekes-színésznőt, aki filter nélküli szelfiken mutatta meg magát.

    Már nem titok, hogy Jennifer Lopezt kérték fel arra, hogy legyen a házigazdája a 2025-ös American Music Awards díjátadó gálának, ám ez a terv a napokban kis híján meghiúsult, az 55 éves énekes-színésznő ugyanis csúnyán megsérült az egyik próbán.

    Lopez, aki hamarosan Budapesten is exkluzív koncertet ad, a korlátozott ideig elérhető Instagram-történetében számolt be arról, hogy megsérült az arca, feltehetően egy esésnek köszönhetően. A balesetet követően készült szelfik tanúsága szerint J.Lo orra sérült meg leginkább – egy vágás éktelenkedik ott, amely a Daily Mail szerint elég nagy volt ahhoz, hogy össze kelljen ölteni. Feldagadt arcát az énekesnő jeges borogatással próbálta nyugtatni. 

    A díjátadót május végén rendezik meg Las Vegasban, ahhoz pedig, hogy sebe addigra begyógyuljon, Lopez egy plasztikai sebész segítségét is igénybe vette. Utóbb kiderült, hogy az énekes-színésznő egy hete sérült meg.

    Köszönöm, hogy összevarrtál, dr. Diamond. Egy héttel és egy csomó jéggel később már úgy nézek ki, mint új koromban.

  • Nehéz helyzetbe került Tóth Gabi egykori mentoráltja, Balogh Krisztofer, aki a Sztárban Sztár leszek! 2021-es évadában dolgozott együtt az énekesnővel. Mint kiderült, Tóth Gabi megdöbbenve olvasta a tehetség posztját, melyben leírta, hogy egy buszmegállóban alszik, mert nincs lakhatása.

    „Krisztofer volt az egyik kedvenc mentoráltam, már akkor hatalmas tehetségnek tartottam. Tudtam, hogy mennyire nehéz körülmények közt élt, emiatt rendszeresen ajánlottam fel neki az évek alatt a segítségem.

    Néhány héttel ezelőtt aztán megdöbbenve olvastam a közösségi oldalára kitett posztját, miszerint egy buszmegállóban alszik. Akkor írtam neki, hogy bármiben tudok segíteni, csak szóljon, ha szüksége van rá.

    Ő egy nagyon szerény fiatalember, nem élt a felajánlással, ám amikor láttam, hogy hetekkel később sem változik a helyzet, leültünk a párommal, Mátéval és arról beszélgettünk, hogyan segíthetnénk” – nyilatkozta a Blikknek az énekesnő, aki fontosnak tartja, hogy mentorként ne csak a műsorok alatt, de utána is fogja a tehetségek kezét.

    Úgy döntöttünk, mivel éppen nincs annyi feladatunk a tévében, így van kapacitásunk, helyünk és szívünk, hogy Krisztofernek segítsünk és befogadjuk őt az otthonunkba, amíg talpra áll. Megkerestem őt és mondtam neki, gyere hozzánk és addig maradsz, amíg szükséged van rá.

    Balogh két napja lakik Tóth Gabi és Papp Máté Bence otthonában, de még nem találkozott az énekesnő kislányával, ám emiatt nem aggódik a szerelmespár.

    „Krisztofer szereti a gyerekeket, Hanni pedig a jó embereket. Amúgy szinte észre sem lehet venni, szerény és visszahúzódó, bár nyilván érdekes helyzet, amikor reggel összefutok vele köntösben” – nevette el magát Tóth Gabi.

  • Carrie Bradshaw, azaz Sarah Jessica Parker karakterének egyik ikonikus ruháját öltötte magára legújabb filmje premierjén.

    A minap volt a világpremierjeJenna Ortega legújabb filmjének, a Hurry Up Tomorrow – Az éjszaka határán című pszichológiai thrillernek, melyet a kanadai születésű popsztár, The Weekend karrierje ihletett. A filmben a 22 éves színésznő alakítja a főszereplő nőt, feltehetően ezért sem bízta a véletlenre, miben mutatkozik a New York-i premieren.

    A Wednesday című Netflix-sorozat sztárja egy nyitott hátú, újságmintás Christian Dior-ruhát választott, amely amellett, hogy egy vintage darab, egy különleges történet is köthető hozzá: a Sarah Jessica Parker alakított Carrie Bradshaw viselte korábban azt a Szex és New York című sorozat harmadik évadának 17. epizódjában, majd a Szex és New York 2.-ben is.

    Összehasonlításképpen itt egy jelenet a fentebb említett sorozatból, amikor Sarah Jessica Parker viselte az ikonikus ruhát:

    Mint ismert, a Hurry Up Tomorrow – Az éjszaka határán című pszichológiai thriller főszereplője egy idegösszeomlás szélén álló énekes, aki álmatlanságban szenved és menedzsere, akit a filmben Barry Keoghan alakíto, is folyton sürgeti. Menekülésképp egy belső utazásra indul, ahol egy idegen nővel, Jenna Ortega karaktérvel karöltve kezdi kibogozni saját létezésének legmélyebb lényegét.

    (via People)

Rovatok