Index Vakbarát Hírportál

Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Nina nagyon lelkes.

    Kulcsár Edina a negyedik szülése után közel két hónappal úgy döntött, újra beleveti magát a rendszeres testmozgásba, melyre becsapós, jobban mondva előnyös beállításban készült fotókkal is igyekszik motiválni magát. Az egykori szépségkirálynő, aki leszögezte, mivel G.w.M-mel közös kisfia, Dion 4 kilóval született, nem számít rögtön topmodell formáraazóta több edzéssel kapcsolatos tartalommal jelentkezett a közösségi oldalán, a minap köztük egy olyannal is, amelyen előző házasságából született kislánya, Nina is feltűnik.

    Kulcsár Edina ugyanis azt vallja, kisgyerekek mellett sem szabad kifogásokat keresni az edzések elkerülésére, sőt: inkább négyéves csemetéjét is bevonta abba, aki szemmel láthatóan örömmel csinálta vele a gyakorlatokat.

    Közös edzés

    – írta Kulcsár Edina, aki kislánya nevét két szív emoji között tüntette fel. A közös edzésükről készült videófelvétel ide kattintva érhető el.

  • A Micsoda nő! 75 éves sztárja le sem tagadhatná, mennyire szerelmes.

    Richard Gere a minap a zürichi filmfesztiválon tette tiszteletét a dalai láma szereplésével készült Wisdom Of Happiness című dokumentumfilm bemutatója kapcsán, amelyre felesége, a nála 33 évvel fiatalabb Alejandra Silva kísérte el. Vörös szőnyeges pózolásuk elég nagy visszhangot keltett, a 75 éves hollywoodi színész ugyanis meg sem próbálta leplezni a kamerák előtt, hogy mennyire odáig van spanyol feleségéért: minden érintése és pillantása erőteljes vonzalomról árulkodott, turbékolásukkal pedig el is lopták a show-t a premieren.

    Gere és Silva 2018-ban kötötték össze életüket.

     (via Daily Mail)

  • Az énekesnő gyermeke, mondhatni, anyatejként szívta magába a zenét.

    Tóth Gabi úgy látja, hogy Krausz Gáborral közös kislánya, Hannaróza Mária egyre inkább érdeklődik a zene és a tánc világa iránt, de a próbafolyamatokat is előszeretettel figyelemmel követi. Az énekesnő ezért szívesen magával viszi kislányát a próbákra, amelyekből mostanság akad bőven, hiszen idén ősszel két műsorban is feltűnik a TV2-n: hetek óta a Sztárban Sztár All Starsban versenyez, október végén pedig párjával, Papp Máté Bencével a Dancing with the Stars táncparkettjére lépnek.

    „A tánc és nyilvánvalóan a zene, az egész muzikális világ – amibe beleszületett – iránt nagyon érdeklődik. Szerintem anyatejként szívta magába a zenét! Még csak decemberben lesz ötéves, tehát pontosan nem lehet látni, hogy végül melyek lesznek azok a területek, amelyek majd érdeklik. Lehet, hogy semmi köze nem lesz sem a zenéhez, sem a tánchoz, de szeretnénk megismertetni és belevinni ebbe a közegbe” – fejtette ki a Hot! magazinnak Tóth, aki nem akad majd ki, ha kislánya életében csak hobbiként lesz jelen a zene és a tánc.

    Jelenleg azonban egyértelműen azt látjuk, hogy jól érzi magát ebben a világban: imádja a rivaldafényt, sminket, a rengeteg ruhát és jelmezt. Örülnék, ha hasonló pályán indulna majd el, mint amin én vagyok, de nem nyomasztom ezzel: azt szeretném, ha ő döntené el, hogy mi az, ami érdekli, mi a célja, és mi az, amelyben érzi azt a szenvedélyt, amelyben kiteljesülhet. […] Hanni nagyon jól kijön Mátéval, most például az ő táncos videói a kedvencei, állandóan azokat nézegeti a telefonunkon. Úgy látom, Hanni nagyon büszke ránk, és szerintem örül annak, hogy az anyukája ott van a televízióban

    – fejtette ki az énekesnő a lapnak, amit a 24.hu szemlézett.

  • Az eljegyzésükről is kiderült néhány fontos részlet.

    Széki Attila, azaz Curtis és párja, Barnai Judit annak apropójából adták legfrissebb interjújukat, hogy nemrég eljegyzéssel erősítették meg viharos időket is megélt kapcsolatukat, amely immár négy éve tart. A rapper augusztus végén jegyezte el a kosárlabdázót a koppenhágai kis hableány szobránál, mielőtt egy Justin Timberlake-koncertre mentek volna, s bár sokan nem gondolták volna róla, a Lehetne újra február című dal előadója úgy izgult a lánykérésnél, akár a tinédzserek. 

    Már éreztem, hogy kiszaladok az időből, plusz az az egy hónap, amikor külön voltunk – mert Judie forgatott a Farm VIP-ben –, ráébresztett arra, hogy mennyire fontos nekem, hogy velem legyen, és az is, hogy velem is maradjon

    – árulta el Hot! magazinnak Curtis, akinek párja először azt hitte, a rapper csak viccel vele, amikor térdre ereszkedett előtte. A The Voice coacha azonban nagyon is komolyan tervez a kosárlabdázóval. Már arról is beszélgettek, mikorra időzítsék esküvőjüket, pedig a rapper korábban nem csinált titkot abból, miért nem szeretné feleségül venni Barnait.

    Úgy néz ki, hogy jövőre abbahagyom a kosárlabdát, ezért az esküvő időpontját 2026-ra tűztük ki. Az ötös a szerencseszámom, így a dátumban benne kell majd lennie egy ötösnek is. Egy cég is megkeresett, aki elkészítené a ruhámat, de ahhoz is kell minimum másfél év, tehát nincs miért sietnünk

    – idézte a Bors a kosárlabdázó szavait.

Rovatok