Index Vakbarát Hírportál

Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A sztárséf azonban továbbra is optimista.

    Sárközi Ákost sokan hiányolhatják majd a tévéképernyőkről, idén ugyanis már más fog a helyén állni A Konyhafőnök zsűripultjában. A sztárséf ráadásul nemrég a Sztárboxból is kiesett, bár ellenfelének, Horváth Tamásnak igencsak meggyűlt vele a baja a ringben. Mindezek ellenére Sárközi optimistán tekint a jövőjére:

    „A bokszmecset elveszítettem, és A Konyhafőnök miatt is parkolópályára kerültem, mégis tudom, hogy a mostani időszakomat utólag is pozitívan fogom értékelni.

    Hozza az élet az új feladatokat, én pedig alkalmazkodnom.

    Most két projekten is dolgozom, éttermi fronton mindkettő igazi kuriózum lesz. Pár hét múlva bemutatjuk, mennyit fejlődött a cukrászat világa. Januárban pedig egy amatőr színházi társulattal készülünk egy gasztroszínházi élményre. Évivel is dédelgetünk egy álmot, egy galériás kávézó megnyitását, amin szintén sokat dolgozunk” – kezdte a Best magazinnak a séf, aki jelenlegi munkáin kívül is telis-tele van tervekkel.

    Egy biztos, attól, hogy kiöregszem a szakmából, nem félek, mert a gasztronómia életem végéig szerepel a terveimben. Maximum, ha már nem bírom ilyen intenzitással csinálni, mint most, akkor majd tanítom a fiatalokat, és arról mesélek, hogy kell felépíteni egy karriert 

    – idézte szavait a Blikk.

  • Nina nagyon lelkes.

    Kulcsár Edina a negyedik szülése után közel két hónappal úgy döntött, újra beleveti magát a rendszeres testmozgásba, melyre becsapós, jobban mondva előnyös beállításban készült fotókkal is igyekszik motiválni magát. Az egykori szépségkirálynő, aki leszögezte, mivel G.w.M-mel közös kisfia, Dion 4 kilóval született, nem számít rögtön topmodell formáraazóta több edzéssel kapcsolatos tartalommal jelentkezett a közösségi oldalán, a minap köztük egy olyannal is, amelyen előző házasságából született kislánya, Nina is feltűnik.

    Kulcsár Edina ugyanis azt vallja, kisgyerekek mellett sem szabad kifogásokat keresni az edzések elkerülésére, sőt inkább négyéves csemetéjét is bevonta abba, aki szemmel láthatóan örömmel csinálta vele a gyakorlatokat.

    Közös edzés

    – írta Kulcsár Edina, aki kislánya nevét két szív emoji között tüntette fel. A közös edzésükről készült videófelvétel ide kattintva érhető el.

  • A Micsoda nő! 75 éves sztárja le sem tagadhatná, mennyire szerelmes.

    Richard Gere a minap a zürichi filmfesztiválon tette tiszteletét a dalai láma szereplésével készült Wisdom Of Happiness című dokumentumfilm bemutatója kapcsán, amelyre felesége, a nála 33 évvel fiatalabb Alejandra Silva kísérte el. Vörös szőnyeges pózolásuk elég nagy visszhangot keltett, a 75 éves hollywoodi színész ugyanis meg sem próbálta leplezni a kamerák előtt, hogy mennyire odáig van spanyol feleségéért: minden érintése és pillantása erőteljes vonzalomról árulkodott, turbékolásukkal pedig el is lopták a show-t a premieren.

    Gere és Silva 2018-ban kötötték össze életüket.

     (via Daily Mail)

  • Az énekesnő gyermeke, mondhatni, anyatejként szívta magába a zenét.

    Tóth Gabi úgy látja, hogy Krausz Gáborral közös kislánya, Hannaróza Mária egyre inkább érdeklődik a zene és a tánc világa iránt, de a próbafolyamatokat is előszeretettel figyelemmel követi. Az énekesnő ezért szívesen magával viszi kislányát a próbákra, amelyekből mostanság akad bőven, hiszen idén ősszel két műsorban is feltűnik a TV2-n: hetek óta a Sztárban Sztár All Starsban versenyez, október végén pedig párjával, Papp Máté Bencével a Dancing with the Stars táncparkettjére lépnek.

    „A tánc és nyilvánvalóan a zene, az egész muzikális világ – amibe beleszületett – iránt nagyon érdeklődik. Szerintem anyatejként szívta magába a zenét! Még csak decemberben lesz ötéves, tehát pontosan nem lehet látni, hogy végül melyek lesznek azok a területek, amelyek majd érdeklik. Lehet, hogy semmi köze nem lesz sem a zenéhez, sem a tánchoz, de szeretnénk megismertetni és belevinni ebbe a közegbe” – fejtette ki a Hot! magazinnak Tóth, aki nem akad majd ki, ha kislánya életében csak hobbiként lesz jelen a zene és a tánc.

    Jelenleg azonban egyértelműen azt látjuk, hogy jól érzi magát ebben a világban: imádja a rivaldafényt, sminket, a rengeteg ruhát és jelmezt. Örülnék, ha hasonló pályán indulna majd el, mint amin én vagyok, de nem nyomasztom ezzel: azt szeretném, ha ő döntené el, hogy mi az, ami érdekli, mi a célja, és mi az, amelyben érzi azt a szenvedélyt, amelyben kiteljesülhet. […] Hanni nagyon jól kijön Mátéval, most például az ő táncos videói a kedvencei, állandóan azokat nézegeti a telefonunkon. Úgy látom, Hanni nagyon büszke ránk, és szerintem örül annak, hogy az anyukája ott van a televízióban

    – fejtette ki az énekesnő a lapnak, amit a 24.hu szemlézett.

Rovatok