Index Vakbarát Hírportál

Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Béres örömében olyan gyorsan futott Sáfrányhoz, hogy az őt követő operatőr nagyot zakózott.

    Utolsó szakaszához, a döntő hetéhez érkezett az Ázsia Expressz ötödik évada, vagyis napokon belül kiderül, melyik páros nyeri meg a 15 millió forintos fődíjat. Az utazós reality véghajrájában az izgalmat tovább fokozta, hogy a hétfő esti adásban egy különleges Joker játék során további 1 millió forintot nyerhetett az egyik páros. Mivel Krausz Gábor és Mikes Anna értek célba utolsóként, ők ebből kimaradtak, L.L. Junior és Dárdai Blanka, Jolly és Szuperák Barbie, valamint Sáfrány Emese és Béres Anett azonban mindent igyekezett megtenni azért, hogy megszerezzék az egymillió forintot jelképező aranysárkányt.

    A feladat az volt, hogy a párosok egyik tagjának egy falon kellett tartania magát, miközben másikuk jól elrejtett tárgyak után kutatott a közeli parkban. Minél több tárgyra bukkantak a fákon és a földön, annál több kapaszkodót vehettek ki ellenfeleik keze és lába alól.

    Bár Béres Anett meglehetősen lassan érzett rá a játékra, hiszen a fotókon látható tárgyakat csak nehezen találta meg, ám mégis őket illette az aranysárkány, Sáfrány Emese bírta ugyanis a legtovább tartani magát a falon. Az aranysárkánnyal járó 1 millió forint akkor is megilleti őket, ha a kalandrealityt végül nem ők nyerik meg. Béres annyira örült a győzelemnek, hogy sebesen futott Ördög Nóráékhoz – az őt követő operatőr el is vágódott közben.

    A párokat ezt követően szétválasztották. Ördög Nóra elárulta: ezúttal nem párcserével nehezítik a játékosok dolgát, hanem azzal, hogy teljesen egyedül kell helytállniuk egy napig. Míg a párosok egyik tagja futóként kap küldetéseket, addig a másikuk bástyaként vesz részt a játékokban Ördög Nóránál.

  • Úgy tűnik, ismét lesújtott a Nyerő Páros átka.

    Boráros Gábor és Jákli Mónika neve a tévénézőknek leginkább a Nyerő Párosból lehet ismerős, a csallóközi MMA-harcos és influenszer kedvese ugyanis úgy döntöttek, a sztárpárshow 2023-as évadában próbára teszik 11 éve tartó szerelmüket. Egészen a harmadik helyig meneteltek, játék közben pedig egy terhességi tesztre is szükségük volt, Jákli Mónika ugyanis meg volt győződve arról, hogy teherbe esett.

    A forgatáson azt sem tartották titokban, hogy kapcsolatuk nehéz időket is megélt. Mint kiderült, a küzdősportoló korábban hűtlen volt Jáklihoz, aki csak akkor szerzett tudomást Boráros félrekacsintgatásáról, amikor a szülőszobán volt, s első közös gyermeküknek készült életet adni.

    Jákli Mónika akkor megbocsátotta Boráros Gábor félrelépését, közös kislányuk, Zora érdekében is adott az MMA-harcosnak egy esélyt. Mostanra azonban úgy tűnik, már nem alkotnak egy párt, jóllehet néhány hónappal ezelőtt költöztek be új, közös otthonukba. Időközben a közös fotóik is eltűntek az Instagramról.

    A Bors szerint ezúttal főként az influenszer az, aki más oldalán keresi a boldogságot, ami a Reddit-felhasználóknak is szemet szúrt, akik rendesen kivesézték, hogy Jákli több olyan fotót is közzétett magáról, amelyeket előtte egy másik férfi rakott ki róla néhány szívecske kíséretében. A lap szerint az influenszer szívének választottja egy szlovák férfi lehet, aki ajándékokkal halmozza el őt, de az utóbbi időben Borárost is egy másik nővel látták.

    Egyelőre egyik fél sem erősítette meg a szakítás hírét. A Bors azt írja, Boráros Gábor és Jákli Mónika a 15. pár, akik szakítottak a Nyerő Párosban való szereplésüket követően.

  • Extrém külsőre váltott a ValóVilág 12. évadának szőkesége, amióta zátonyra futott a románca villabéli szerelmével.

    Mióta véget ért a ValóVilág 12. évada, Váradi Bettina Dorka, azaz VV Dorka gőzerővel azon dolgozott, hogy az Instagramon és a TikTokon is népes követőtábora legyen, akiket párjával, VV Duduval, azaz Bottlik Dáviddal karöltve rendszeresen szórakoztatott élő bejelentkezésekkel és kérdezz-felelek játékokkal. Az egykori villalakó nem sokkal a valóságshow-t követően össze is költözött Duduval, hiszen úgy érezték, kamerák előtt szövődött szerelmüket ideje új szintre emelni egy közös albérlettel. Dorka korábban egy ígéretgyűrűt is kapott a Szingli vagy svindli című műsort is megjárt fiatalembertől, ám úgy tűnik, a románc mostanra zátonyra futott, Dorka legalábbis a korlátozott ideig elérhető Instagram-történeteiben több alkalommal is erről tájékoztatta követőit. 

    A szőkeség rövid soraival arra utalt, hogy párja hűtlen volt hozzá, pedig a villában már az esküvőjüket tervezték. A fiatalok közös képei is eltűntek a közösségi platformról, Dorka azonban a jelek szerint igyekszik nem keseregni a szakítás miatt.

    Ha az ember nincs jó passzban, akkor arra van szüksége, hogy azt tegye, amit szeret. Nekem ilyen a szépítkezés

    – olvasható a volt villalakó posztjában, aki a jelek szerint a műsor óta újra póthajat rakatott magának, ahogy a játék során hanyagolt műszempillái is a régiek, a róla készült legfrissebb felvételeken azonban alig lehet felismerni, az RTL+ nézői legalábbis nem ilyen extrém külsővel szokhatták meg a fiatal hírességet.

  • Igencsak megosztja a TikTok felhasználóit az a sajátos recept, amelyet Dua Lipa osztott meg a minap a platformon. Az énekesnő egy rövid videóban mutatta meg kedvenc koktélját, amelyet feltehetően ő maga álmodott meg, asztalszomszédjai ugyanis csak csodálkoztak, miközben elkészítette, majd elfogyasztotta azt.

    Mindenki engem bámul. Egy nőnek ott hátul fogalma sincs, mi a fenét művelek

    – magyarázta a Dance The Night című előadója, aki tényleg nem mindennapi hozzávalókat használt a frissítőhöz: egy jéggel teli pohárba diétás kólát öntött, majd rácsurgatta a savanyú uborkája levét. Egy kisebb adag aztán a jalapeño paprika levéből is került az italba, néhány uborka- és csilipaprika-szelet mellett.

    Az énekesnő videója eddig 4,3 milliós megtekintésnél jár, a TikTok-felhasználók azonban a kommentek tanúsága szerint nehezen térnek napirendre az üdítőrecepttől. De nem ez az első alkalom, hogy Dua Lipa megosztotta az internet népét: az énekesnő tavaly a főzőtudományával, pontosabban kivételes grillezési módszerével hívta fel magára a figyelmet.

     (via Unilad)

Rovatok