Index Vakbarát Hírportál

Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Balin ünneplik a jeles napot.

    Szöllősi Györgyi és férje, Sebestyén Ákos még középiskolai tanulmányaik során ismerkedtek össze. Eleinte szoros barátság alakult ki köztük, majd később a szerelmüket is megtalálták egymás személyében. Az ATV híradósa korábban elmondta, hogy az ő kapcsolatuk sem volt gondoktól mentes, és volt hogy majdnem elengedték egymás kezét, de végül kitartottak szerelmük mellett. Két gyermekük született: 2007-ben világra jött első kislányuk, Jázmin, akit 2012-ben Kamilla követett. Most a házaspár a 30. évfordulóját ünnepli, melyről Szöllősi hivatalos közösségi oldalán számolt be.

    Szép kerek évforduló, szép hosszú ünneplés lesz! Soha nem voltam még két hétig egyhuzamban nyaralni, sőt Európán kívül se nagyon. A gyerekek iszonyúan hiányoznak majd, de mellettem lesz, akinél jobbat nem kívánhattam magamnak soha az elmúlt 30 évben! Irány Bali, és két hét kalandozás, pihenés és persze túrázás! Azt ott sem lehet kihagyni!

    – írta bejegyzésében a híradós.

  • Az amerikai színész érti a viccet.

    Woody Harrelson már hetek óta a Szemfényvesztők 3-at forgatja hazánkban, és a hollywoodi világsztár nem lopja a napot itt tartózkodása során. Az amerikai színész rendre feltűnik Budapest legváratlanabb helyszínein, ezért történhetett meg, hogy Noszály Sándor és Molnár Áron is összefutott már vele, de legutóbb a Banksy-kiállításon is látták.

    Most viszont Harrelson végre meglátogatta a Halászbástya lépcsősoránál álló azon Árpád-kori harcos szobrát, amelyről hosszú évek óta azt tartják a netezők, hogy őt ábrázolja. A magyar fővárosba látogató turistáknak köszönhetően egy időben futótűzként terjedtek a szobrot ábrázoló képek, így aztán hamar mém is lett belőle. A színész pedig vette a lapot, és szintén tiszteletét tette a Schulek-lépcsősoránál, ahol egy közös képet lőtt a szoborral.

  • Alig hiszünk a szemünknek.

    Kocsor Zsolt, alias Kozso néhány hónappal ezelőtt eloszlatta a kételyeket afelől, hogy miért hord folyton napszemüveget, de a mostani Instagram-videójában az utolsó illúziónktól is megfoszt minket. Bár nem derül ki egyértelműen, hogy szándékosan vagy véletlenül törte össze a hosszú évek alatt felépített imázsát az énekes, de felfedte: a védjegyévé vált tincse bizony nem mindig a sajátja.

    Tincs, ami néha nincs, mégis van!

    – írja az énekes a felvételhez, melyben éppen a fodrászánál igazgatják fazonra a hajkoronáját.

     (via Story)

Rovatok