Index Vakbarát Hírportál

új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Igazi licitháború tört ki miatta. 

    Az Apple a napokban jelentette be legújabb készülékeit, köztük a legújabb iPhone és Apple Watch szériát, ám mélyen a zsebébe kell nyúlnia annak, aki be akar belőlük szerezni egyet-egyet. Még inkább aranyáron mérik ugyanakkor a vállalat régebbi termékeit, amelyekért szinte megvesznek a gyűjtők. Nemrég a New York-i Christie's aukciósház által került kalapács alá a Steve Jobs és Steve Wozniak által elsőként megalkotott Apple-1 számítógép egyik működő példánya. Ebből a típusból összesen körülbelül 70 létezik jelenleg a világon, és húsz még mindig használható. 

    Az említett Apple-1 számítógép Steve Jobs kaliforniai Palo Altóban található irodájában volt, majd Paul G Allenhez, a Microsoft társalapítójához került. Az ő gyűjteményének egyes darabjait bocsátotta áruba a Christie's aukciósház, ám igazi licitháború alakult ki azok között, akik meg akarták kaparintani maguknak a számítógépet. Az Apple-1 végül 945 ezer dollárért, azaz jelenlegi árfolyamon 336,7 millió forintért kelt el, ami rekordnak számít. 

  • Vagy inkább Peter Griffinre hasonlít? 

    A közösségi médiában kezdett terjedni egy fotó, ami főleg Donald Trump és Kamala Harris elnökjelölti vitája kapcsán vált érdekessé. A képen az látszik, amint egy felhasználó éppen tükörtojást készít magának, aminek alakja sokaknak ismerős lehet, mivel Donald Trump profiljára hasonlít, de a kommentek között találni más megfejtéseket is, például a Family Guy sorozat főszereplőjét, Peter Griffint. Míg valaki azt vetette fel, hogy a tojássárgájában Herkulest véli felfedezni.

    Mint ismert, magyar idő szerint szerda hajnalban zajlott le az első és egyben utolsó elnökjelölti vita. Kamala Harrisnek sikerült Trumpot védekező pozícióba szorítania, aki azzal érvelt, Harris alelnökként eddig is elérhetett volna változásokat. A vita során egyébként Donald Trump Orbán Viktor magyar miniszterelnököt is megemlítette.

  • Egy fürdőszobából lett kialakítva, de minden található benne, amire szükségünk lehet.

    Csorba Dániel ingatlanokkal foglalkozó tartalomkészítő a Facebook-oldalán osztott meg egy videót, amelyben bemutatatta azt a Nyugati pályaudvar közelében lévő lakást, ami talán a Budapest legkisebb kecója címet is kiérdemelné. Egy 3,2 négyzetméteres térről van szó, ami eredetileg egy fürdőszoba volt, ám a tulajdonos úgy alakította át, hogy minden igényt kielégítsen – bukkant rá a 24.hu.

    Ahogy belépünk a minilakásba, egy konyhában/dolgozószobában/fürdőszobában találjuk magunkat. A „főzéshez” igazából csak egy sarok áll rendelkezésre, míg a WC is a zuhanyzóval egy helyen található. A hálószobát pedig úgy oldották meg, hogy egy emeletet helyeztek el a szobában, amit létrán keresztül lehet megközelíteni. Amennyiben valaki beleszeretett volna az apró ingatlanba, jó hír, hogy jelenleg eladósorban van. 

  • Az énekesnő eddigi pályafutása során több kínos esettel is szembesült. 

    Janet Jackson amerikai előadóval a brit Vogue magazin készített interjút, amelyben az énekesnő karrierje több említésre méltó pontját is felemlegette. Felidézte például a 2004-es Super Bowlon való fellépését, amikor félig megvillantotta a mellét, ám nem ez volt az egyetlen alkalom, amikor kínos helyzetbe keveredett. Jackson a lapnak úgy fogalmazott, a 90-es években II. Erzsébet előtt lépett fel, ráadásul ugyanazt a ruhát viselte, amit akkor is, amikor átadták a csillagát a hollywoodi hírességek sétányán, ám a koncert közben nem várt esemény következett be. 

    Az angol királynő előtt léptem fel, épp a Rhythm Nation jött, de amint leguggoltam, a nadrágom széthasadt a fenekemen. Nem hittem el, hogy ez történt. Aztán elkezdtem érezni odalent a kinti levegőt, így tudtam, hogy tényleg megtörtént

    – jegyezte meg, hozzátéve, ügyelt arra, hogy ne fordítson hátat a királynőnek, így nem is bukott le. 

  • Kislányáról, Hannarózáról ritka az ilyen felvétel.

    Tóth Gabi csak elvétve posztol fotókat előző kapcsolatából született gyermekéről, Hannaróza Máriáról, ám a minap kivételt tett, ráadásul az ötéves kislány arcát is.

    Az énekesnő családi szelfije egy jól sikerült fagyizást örökített meg, amelyet azért osztott meg az Instagramon, mert Hanni tegnap, azaz szeptember 12-én ünnepelte (egyik) névnapját.

    Utólag is boldog névnapot minden Marikáknak

    – írta a képhez a Sztárban sztár All Stars versenyzője, aki szerelmével, Papp Máté Bencével egyébként kész lenne arra, hogy közös gyermeket vállaljon. Pontosabban úgy fogalmazott: "jön, ha jönnie köll." Főleg, hogy a táncos Hannarózával is jó kapcsolatot ápol, egy dolgot azonban nem kifejezetten szeret.

  • Ezt látni kell!

    Már több mint 3,3 milliós megtekintésnél jár az a videó a TikTokon, amelyet a Red Bull oldalán tettek közzé a minap. A felvételen a slopestyle bringás tehetség, Dawid Godziek látható, amint élete legvadabb kihívását teljesíteni: egy mozgó vonaton hajtott végre egészen őrületes mutatványokat.

    A lengyel BMX- és MTB-bringás Godziek a világon az első, aki megtette ezt egy 23 km/órás sebességgel haladó, mountain bike-pályává alakított vonaton. A bringabajnok tíz kocsin összesen nyolcszor ugratott, a hátraszaltózást az utolsó kocsi lépcsőjén vállalta be. Mint mondta, trükkök nélkül neki nem lett volna elég nagy kihívás végigtekerni a mozgó vonaton.

  • Ők sem lettek barátok az Ázsia Expresszben.

    Dietz Gusztáv nem kertelt, nyers véleményt mondott Szuperák Barbaráról az Ázsia Expressz legutóbbi adásában. Az egykori ketrecharcos azért fogalmazta meg, mit gondol Tarcsi Zoltán, azaz Jolly fiatal párjáról, mert azok a versenynap elején nekik adták a nehezítést, ami annyit jelentett, hogy Dietz feleségének, Laky Zsuzsinak békatalpat kellett viselnie, emiatt pedig nem úgy haladtak, ahogy akartak. 

    Mint kiderült, az egykori szépségkirálynő nem vette a szívére, hogy ő kapta a békatalpat, de az biztos, hogy férje, Dietz Gusztáv Szuperák Barbie-nak adta volna ezt a nehezítést, ha rajta múlt volna.

    Egész egyszerűen lábrángást kapok, ha meghallom a hangját. Nem is a hangja... a habitusa. Nem is tudom. Nem tudom helyén kezelni jól. Úgy érzem, hogy ő egy kicsit kilóg ebből az egész történetből. Én egyébként a Jollyval tök jól megvagyok, elvagyok. A Barbi egyelőre, akivel nem tudok mit kezdeni, én is neked adtam volna

    – árulta el Dietz, amire Szuperák rövid csak annyit mondott, hogy „nem kötelező mindenkinek jóban lenni”.

    Gusztinak a beszólogatásaira inkább nem mondok semmit. Szerintem saját magát minősíti, hiszen én nem bántottam őt, ugyanúgy senkit sem bántottam. Az, hogy neki nem tetszik az én habitusom... a való életben is engem valaki vagy nagyon szeret, vagy nagyon nem. Most neki nem vagyok szimpatikus, hát Isten bocsássa meg, nagy dolog

    – jelentette ki a kameráknak később Jolly párja. Azonban nem csupán Dietz Gusztáv és Szuperák Barbara között alakult ki nézeteltérés: Krausz Gábor és Mikes Anna Sáfrány Emesével és Béres Anett-tel feszült össze az asztalnál.

  • A Cinefest Filmfesztivál kedvéért látogatott hazánkba.

    Magyarországra, pontosabban Miskolcra utazott a Dallas című sorozat Bobby Ewingja, azaz Patrick Duffy, aki a Cinefest Filmfesztivál díszvendége volt. Ezen az eseményen mutatták be ugyanis Vékes Csaba vígjátékát, a Lepattanót, amiben az amerikai színész is szerepel – Scherer Péter mellett. Ha már nálunk járt, Duffy a párjával, Linda Purl színésznővel együtt ellátogatott egy miskolci étterembe is, ami a vendéglátóhely Facebook-oldaláról derült ki.

    A Street Kitchen információi szerint az étteremben előbb egy helyi sajtokból és felvágottakból álló tálat rendeltek, majd hortobágyi húsos derelyét, parmezános bundában sült mangalicasteaket és napon szárított paradicsomos gnocchit. A desszertet követően pedig a birspálinkát is megkóstolták. 

  • Idén rengeteg utalást kapott a gálán részt vevő világsztároktól.

    Szerdán lezajlott a 2024-es MTV Video Music Awards, amely meghökkentő, letaglózó és bizarr jelenetekben bővelkedett. A hírességektől hemzsegő zenei díjátadó legnagyobb győzteseinek Taylor Swift, Sabrina Carpenter és Chappell Roan bizonyultak.

    A New York-i gála háziasszonya Megan Thee Stallion volt, aki az est egyik pontján Britney Spears 2001-es VMA-s performance-át is újraalkotta, nevezetesen amikor a szőkeség egy óriási kígyóval a nyakában énekelt. Őrült pillanatokból tehát nem volt hiány: Sabrina Carpenter az előadása közben például egy űrlénnyel is csókolózott, de Katy Perry produkciójára is majdnem ki lehetett tenni a 18-as karikát.

    Britney Spears előtt amúgy több világsztár is tisztelgett, így a már említett Sabrina Carpenter és Megan Thee Stallion mellett Tate McRae, valamint Addison Rae is így tett. Hiába viszont a nagy hajbókolás, Britney furcsa módon nem volt jelen a gálán, sőt, mint a közösségi oldalán posztolt videójából kiderült, még csak nem is nézte a tévéközvetítést. A mobilját bújva viszont értesült az őt körülvevő lázról, ezért bejelentkezett, hogy megossza a gondolatait a hatalmas eseményről – de bár ne tette volna. Zavarba ejtő képsorokkal lettünk gazdagabbak, értékes mondandóval sajnos nem.

    Spears elmondta: 

    Sabrina kimondta a nevem a vörös szőnyegen, ami szerintem tök király dolog, mert néha elfelejtem, hogy híres vagyok. Én egy anyuka vagyok, igazából már elég öreg is, szóval ez nagyon király volt! Ez a Sabrina Carpenter lány valami kedves dolgot mondott. Mondom, á, ez klassz, ez a lány menővé tett engem! Oké, talán nem is…

  • Még tovább fajult a helyzet a marakodó párosok között az Ázsia Expresszben.

    Enyhén szólva is érezhető a feszültség Krausz Gábor és Mikes Anna, valamint Sáfrány Emese és Béres Anett párosa között az Ázsia Expresszben. A séf és a profi táncos a csütörtök esti adásban az össznépi vacsorán ismét összeszólalkozott a légtornásszal és annak barátnőjével: elmondta, nem tartja sportszerűnek a játékukat. Tette ezt annak apropójából, hogy védett párként Mikessel megmondhatták, melyik páros legyen a pénteki hajsza biztos résztvevője.

    Mint ismert, a szerelmespár és a barátnők között azért is feszül komoly ellentét, mert Krauszék úgy látják, Sáfrányék fellöknek mindenkit, aki eléjük áll stoppoláskor. Ez az oka annak, hogy rendre Sáfrányékat hátráltatják a játékban, ha van rá módjuk.

    „El tudok tekinteni attól a csörtétől, ami itt van, mert szerintem egy nyelvet beszélünk, csak nem mindig értitek. De a mai nap bebizonyította nekem, hogy szerintem nem annyira sportszerűen játsszátok ezt a játékot…” – kezdte Krausz, mire Béres közbeszólt.

    „Ennek a játéknak nem az a lényege, hogy ki stoppol hamarabb?”

    „De! De ha átlépek a másikon, és fellököm… Egy négysávos úton, táskákkal lökdösni a másikat szerintem…” – magyarázta a séf, de Sáfrány is megszólalt:

    – Mi az, hogy lökdösni? Bocsánat, csak akkor beszéljük meg konkrétan, mit jelent a lökdösés. 

    – Hát azt, hogy átlépsz a másikon.

    – Fizikailag hozzád értünk, Gábor? Igen? Mert én erre nem emlékszem. Szerintem azt biztos észrevetted volna, ha én hozzád érek!

    Az alábbi videó végén megtekinthető, mi is történt pontosan a stoppoláskor. Krausz később azt mondta: más videót játszottak be, és nem azt a jelenetet, amiről ő beszélt.

    A vita során a többi játékos, köztük Stohl András is megszólalt, aki megkérdezte Krauszékat, ők is ilyen rámenősen stoppolnak, amire a séf nemmel felelt. 

    „Ne haragudj, én nem megyek bele ilyen alja veszekedésekbe veletek. Szerintem ez a legalja” – indokolta meg Krausz, akinek párja, Mikes Anna is úgy véli, ezen nincs mit tovább megvitatni.

    – Szerintem ezt már nem is fogjátok megérteni, mert más dimenzióba vagyunk. A két dimenziós, az sajnos nem fog találkozni egymással – vetítette előre a séf.

    – De én nem is szeretnék ahhoz a dimenzióhoz csatlakozni! – szögezte le határozottan a légtornász.

    A Séfek séfe sztárja végül az alábbi következtetést vonta le a dologról:

    Innentől fogva egy galambbal nem ülök le sakkozni, mert nem sok értelme van.

    A séf a Ripostnak elmondta:

    Visszanézve az ominózus jelenetet, számomra is világos, hogy valóban nem értek hozzám a lányok. Azt gondolom, hogy talán a velük futó egyik stábtag lökhetett meg, de az sem kizárt, hogy éppen a minket kísérő kamerás ért hozzám a nagy kavarodásban. Ezért az adásban elhangzó állításom miatt megkövetem a lányokat.

    Krausz Gábor később a korlátozott ideig elérhető Instagram-történetében is kommentálta az adásban elhangzottakat.

    „Nyers vagyok? Igen. Hisztis vagyok? Igen. Paraszt tudok lenni? Igen. Egyenes vagyok? Igen. Hazudok? Soha. Nyilván más videót játszottak be, és nem azt, amiről én beszéltem. Hülye lennék kitalálni ilyet. Együtt tudok élni ezzel. Emesével és Anett-tel nincs bajom azóta sem, és elismerem, hogy ügyesek. No hard feelings. Ja, ez egy tévéműsor. Nem kell véresen komolyan venni mindent. Szórakozzatok! Vagy csináljatok, amit akartok. Peace” – idézte Krausz szavait a Bors.

  • Úgy tudni, az énekes egy háromgyermekes édesanyába szeretett bele, aki szintén szakmabeli.

    Vastag Tamás az elmúlt években csak keveset osztott meg a magánéletéről, ám azt nem tartotta titokban, hogy két gyermeke is született: Sándor Samu 2016-ban, Péter pedig 2018-ban jött világra. Az X-Faktor felfedezettje azonban a jelek szerint már nem alkot egy párt gyermekei édesanyjával, Laurával, sőt: úgy tudni, már egy másik nő mellett boldog.

    A 33 éves énekes féltve őrzött magánéletének változásairól a Blikk számolt be. Információik szerint az énekes és volt párja a gyerekeik miatt próbáltak összetartani, de jó ideje problémákkal küszködtek.

    Tomi és Laura kapcsolata sosem volt felhőtlen. Először amiatt volt közöttük több nézeteltérés, hogy nem volt esküvő, aztán a munka szólt közbe. Legfőképp akkor, amikor Tamás elkezdett vidéki színházakban játszani, és egyre kevesebb időt töltött a családjával, miközben a kedvese otthon volt a két pici gyerekkel. Egyre rögösebbé vált a közös útjuk. Sokáig se veled, se nélküled kapcsolatban éltek, aztán belátták, ennek így nem sok értelme van, ezért szétköltöztek. Ennek egyébként már jó ideje

    – súgta meg a Blikknek egy közeli ismerős. 

    Az énekes, aki annak érdekében, hogy több időt tudjon fiaival tölteni, szinte feladta színházi karrierjét, egyelőre nem erősítette meg a hírt, csupán annyit közölt: nem nyilatkozik a magánéletéről. A lap továbbá arról is ír, hogy Vastag új kedvese egy háromgyermekes édesanya, Nóra, aki az Azahriah és a Korda György – Balázs Klári házaspár koncertjein játszó zenészek egyike.

  • Dobos Evelin és Kovács Dániel Richárd július végén fogadtak örök hűséget egymásnak, menyegzőjüket pedig alapos tervezés előzte meg, hogy tökéletes lehessen a nagy napjuk. Most a színésznőt a Blikk arról kérdezte, felvette e a férje nevét, és a jövőben hogyan fogja azt használni.

    Igen, most már Kovács-Dobos Evelin vagyok, de a művésznevem maradt Dobos Evelin. Ám azt gondolom, mindenki döntse el, ő hogyan érzi jól magát, miután összeházasodik a párjával. Ha Dani azt mondta volna, neki mindegy, lehet, hogy én sem teszem meg.

    – fogalmazott Dobos, aki azt is elmondta, hogy elsősorban a férjének volt fontos a névváltoztatás.

    Ő szerette volna, tudtam, hogy neki jól esne, sokat jelentene, akkor miért ne... Nekem innentől kezdve nem volt probléma meglépni azt, hogy felvegyem a nevét. Egyet azonban tudtam: valamilyen „né” nem akartam lenni. Korábban egyébként sokszor jelentettem ki, hogy ha egyszer férjhez megyek, csak akkor veszem fel a férjem nevét, ha az különleges, nem Kovács, Szabó vagy Szilágyi. Na, tessék, nem így alakult.

    – tette hozzá a színésznő, aki a Puskás-Dallos házaspár igazán formabontóak voltak abban a tekintetben, hogy kölcsönösen felvették egymás nevét.

  • Miklósa Erika D. Tóth Kriszta Elviszlek magammal című műsorának lesz a vendége hamarosan, ahol a Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas énekesnő egyebek mellett arról is beszél, mi áll annak a hátterében,  hogy néhány éve elköltözött a családjával Bakonykútiból.

    Nyilván nem mindenkinek voltam szimpatikus, ezt el is fogadtam. Valahogy úgy éreztem, kivetett magából a falu. Ez nem szomorú, el kell fogadni a változást, ahogy azt is el kell fogadni, hogy – bár nem pozitívan hangzik – valakiknek sok vagy... Abszolút megértő vagyok, szoktam mondani, hogy velem nagyon nehéz rosszban lenni. Ezt is úgy fogtam fel, mint egy jelzés, hogy nekünk váltanunk kell

    – nyilatkozta az énekesnő, aki bevallása szerint önvizsgálatot is tartott már sokszor, mert úgy véli, fontos tisztában lenni a személyiségünk negatív oldalával is a pozitív mellett.

    Miklósa arról is beszélt, hogy amikor kislányát örökbefogadták, akkor megtapasztalta, milyen a szülés utáni depresszió, még úgy is, hogy nem ő hordta ki a gyermekét.

    A férjemmel mindketten ott voltunk, képzeld el. Nehéz, mert volt olyan pillanat – nagyon furcsa lesz, amit mondok – hogy rajtam is kijött a szülés utáni depresszió, hogy nem vagyok jó anya, nem vagyok jó elég feleség, nem vagyok elég jó barátnő.

    A tejes interjúban, ami szeptember 15-én jelenik meg a Spektrumon, egyebek mellett arról is mesél, hogyan ismerte meg a férjét, valamint milyen nehézségei voltak az örökbefogadás során.

    (via nlc)

  • Örömhír érte a családját.

    Básti Juli nem is lehetne boldogabb, hiszen a minap derült ki, hogy fiának, Puskás Samunak és Martinovics Dorina színésznőnek gyermeke fog születni. A Kossuth-díjas és Jászai Mari-díjas színművésznő Az Adom a napom című műsor vendége lesz, és élő streamben lehet végig követni egy napját, majd a stúdióban beszélget Geszti Péterrel. Napközben a kameráknak elmondta, hogy már nagyon várja, hogy nagyszülő legyen.

    Én azt gondoltam, hogy annyira későn szültem, hogy esélyem se lesz arra, hogy ebben a csodálatos állapotban is leledzünk, hogy nagyszülők vagyunk, de hát ez most megoldódott, mert nagyszülők leszünk. Nagyon várjuk!

    – fogalmazott a színésznő, aki férjével, Puskás Tamással együtt alig várja már, hogy találkozhasson  a kis unokájával.

    Mint kiderült, Puskás nagyon gyerekcentrikus, máskülönben nem is maradtak volna együtt. Básti legidősebb fiát hároméves kora óta nevelte sajátjaként a színész-rendező.

    Ő mindig imádta a gyerekeket. Mindig olyan közösségekben volt, ahol állandóan lógtak rajta a gyerekek. Őt is nagyon szerették a gyerekek, nem csak ő a gyerekeket. Amikor megszülettek a mieink, ő rengeteget volt otthon, és ő tényleg a legjobb apa, akit el tudok képzelni. Mindenben segített mindig.

Rovatok