Index Vakbarát Hírportál

Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A Nyerő Páros című műsorban tűnik fel az üzletember a párjával.

    Visváder Tamás és felesége, Visváder-Palácsik Lilla is harcba szállnak a 2024-es Nyerő Páros címért. A vállalkozó bevallotta, hogy olykor kötekedő is tud lenni, ennek ellenére utál haragot tartani, és úgy érzi, mindig ő kezdeményezi a békülést. 

    „A Lilla nagyon burkolt, zárkózott. Valójában kevés embert enged be a bizalom körébe: tényleg csak a két gyerek, én, meg a két kutya. De értük aztán tűzön-vízen át. Engem egy időben zavart, mert aggódtam is amiatt, nehogy unatkozzon, mert nekem sokszor igényem van egy minimális énidőre” – kezdte az RTL kamerájának Visváder.

    Palácsik elmondta, hogy férje imád órákon át csevegni a barátaival telefonon, de ő például nem tudna ennyi mindenről elbeszélgetni a barátnőivel.

    Bennem szerintem még az, ami nem jó, hogy nem tudok egyszerre több felé figyelni. A gyerekeknél is ezzel vannak problémáim, hogy ha egyszerre csak egy gyerek van velem, akkor tök jól el vagyok vele, de aztán amikor a kettő ordít egyszerre... akkor már azt sem tudom, mit csináljak, és teljes a káosz.

    Az üzletember megjegyezte, tisztában van vele, hogy nehéz a természete. Mint fogalmazott, ez fajta erőteljesség a jóban is nagyon erősen jön ki, és a rosszban is: Tudok hisztérikus, kötekedő lenni. Viszont amire büszke vagyok, hogy utálok haragot tartani, és én nagyon kezdeményező vagyok.” – tette hozzá.

  • Mérföldkőhöz érkezett a fiatal.

    Ahogy arról az Indexen beszámoltunk, augusztus elején ifjabb Schobert Norbert közösségi oldalán jelentette be, hogy belépett a Magyar Honvédség tartalékosaihoz. Posztjában a honvédségi toborzó videó mellett azt írta, békétlenség uralkodik a világban, és másokat is arra buzdít, hogy lépjenek be a seregbe. Rubint Réka és Schobert Norbert idősebbik fia még akkor meg is kezdte a tartalékos katonai kiképzését, aminek mostanra a végére ért, és letette a katonai esküt.

    Egyáltalán nem volt bennem félelem már az elején sem. Engem mindig is érdekelt a katonaság, tulajdonképpen már gyerekkorom óta. Úgyhogy nagyon jó volt belekerülni ebbe a gyerekkori álomba és megtapasztalni a valóságban, hogy milyen is ez

    – magyarázta a Borsnak ifj. Schobert Norbert, aki számára az eskütétel egy olyan mérföldkő volt, amivel végképp megvalósult ez az álma.

    Mint mondta, számos új barátra lelt az ide vezető úton és olyan embereket ismerhetett meg, akiket nagyon tisztel és napi szinten tartja velük a kapcsolatot.

    És persze rengeteg új dolgot tanulhattam, amiket úgy gondolom, hogy a mindennapokban is tudok majd hasznosítani. A legfontosabb ilyen szerintem a fegyelem, de sok minden mást is belénk neveltek, amit biztosan nem fogok elfelejteni.

    Az eseményről Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter is posztolt a közösségi oldalán. Azt írta, „Magyarország minden területvédelmi tartalékos, szerződéses és hivatásos katonával erősebb és biztonságosabb!” A miniszter által posztolt képek egyikén ifjabb Schobert Norbert is látható.

  • Nehéz időszakban is kitartottak egymás mellett.

    Hujber Ferenc és szerelme, Szőke Krisztina is hamarosan próbára teszi a kapcsolatát a Nyerő Páros vadonatúj évadában. A színész és párja a sztárpárshow miatt döntött úgy, hogy hét év után hazatér Angliából. A szerelmesek az RTL kamerájának meséltek kapcsolatukról, amely elmondásuk szerint a feltétel nélkül kölcsönös bizalmon alapszik.

    „Soha életemben nem éreztem ennyire, hogy így passzol két ember, hogy ennyire fedi egymást” – kezdte Hujber Feri, aki első látásra szerelmes lett a párjába, és fordítva.

    Mióta együtt vagyunk, az életünk nagy része küzdés, konkrét létfenntartás. Kimenni Angliába, új életet kezdeni egy másik országban, úgy hogy én akkor nem voltam jól, aztán így keresni munkát. Aztán hosszan nem voltam jól, majd beütött a Covid (...) Szörnyű ezt így kimondani, de nem nagyon volt min mosolyognunk

    – mondta a színész, vállalva, hogy az életének utóbbi időszaka a legkevésbé sem telt felhőtlenül, de a szerelmük kiállta az idő próbáját.

  • Kiderült, mikor érkezik a Disney-klasszikus folytatása.

    Újra fénykorukat élik a kora-kétezres évek vígjátékai, folytatást kap a közeljövőben többek között a Neveletlen hercegnő, Az ördög Pradát visel, valamint a Nem férek a bőrödbe is.

    A Lindsay Lohan és Jamie Lee Curtis főszereplésével készült film mára már-már Disney-klasszikus státuszba emelkedett, nem csoda hát, ha egy emberként kapott a szívéhez a fél világ, mikor tavaly kiderült, második rész készül hozzá, méghozzá az eredeti duóval. Egyelőre a cselekményről sokat nem lehet tudni, de az biztos, ezúttal egy négyes testcserét láthatunk, az anya-lánya pároshoz ugyanis csatlakozik a Lohan által alakított Anna 14 éves lánya és ugyanennyi idős nevelt lánya is.

    A Disney most felfedete az első fotót, amelyen Curtisék újfent ikonikus, hálószobában sikítós pózukban láthatóak, sőt a premier sem titok többé: a Nem férek a bőrödbe 2. napra pontosan az előző rész bemutatója után, 2025. augusztus 8-án fut be az amerikai mozikba.

Rovatok