Index Vakbarát Hírportál

Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Elmondta, mivel foglalkozna, ha nem táncosnő lenne.

    Stana Alexandra a Storynak adott interjút, melyben eddigi pályafutásáról és jövőbeli terveiről mesélt. Mint ismert, a TV2 Dancing with the Stars című műsor hozta el az országos ismertséget a táncosnőnek, aki a mai napig hálás is emiatt. Kevesen tudják róla viszont, hogy egyáltalán nem véletlen, hogy épp a táncra tett fel az életét.

    „Egészen kisgyerek koromtól kezdve ott voltam a táncteremben, színházban, tornateremben, mert édesanyám koreográfusként dolgozott. Nekem ő hatalmas példakép az életemben” – árulta el a lapnak Stana, aki azt is elmondta, hogy a gyermekkori önmagának leesett volna az álla, ha előre tudja, milyen sikereket ér el.

     Kissé lusta gyerek voltam, nem voltam igazán kitartó. Mindig csak azt csináltam meg ami könnyen ment, úgyhogy a gyermekkori énem igazán büszke lenne a kitartásomra, és arra, hogy végigjártam ezt az utat.

    Bár a táncosnő rendkívül jól érzi magát a munkájában, de arra is felkészült, ha nem így alakult volna az élete.

    Ha nem táncos lennék, akkor pszichológusként dolgoznék. Szeretek emberekkel foglalkozni, mások problémáit megoldani, illetve megpróbálni segíteni nekik.

    – fogalmazott Stana Alexandra, akinek nagy álma valóra, ha jövőben műsorvezetőként is kipróbálhatná magát.

  • A női duó happolta el előlük a győzelmet.

    Péntek este Béres Anett és Sáfrány Emese győzelmével ért véget az Ázsia Expressz 5. évada. A műsor történetének első női nyertesei 15 millió forinttal lettek gazdagabbak, amelynek sorsáról Béres le is rántotta már a leplet.

    A dobogó második fokára Krausz Gábor és Mikes Anna állhatott, akik természetesen csalódottak voltak a hajszálon múlt első hely miatt. A TV2 kibeszélőműsorában a sztárséf elárulta, ugyan akkor és ott rendesen nem gratulált ellenfeleinek, utólag szeretné ezt megtenni.

    „Őszintén és igazán nem tudtunk gratulálni nektek, ezúton szeretnék. Nagyon kivoltam, káromkodtam is, de ez nyilván nem nektek szólt” – kezdte Krausz, hozzátéve:

    Nagyon megérdemeltétek. Az elejétől fogva a végéig kőkemények voltatok!

    Krausz Gábor korábban Mikes Annától kért nyilvánosan bocsánatot a műsorban tanúsított viselkedése miatt, mint mondta, a kiélezett helyzet olyan énjét hozta elő, amellyel a való életben egyáltalán nem szokott találkozni.

  • Nagyszülői örömök elé néz hamarosan Eminem, aki egy héttel ezelőtt, Temporary című új száma megható videóklipjében fedte fel lánya várandósságát.

    Hailie Jade Scott és férje, Evan McClintock jövő tavaszra várják első gyermeküket, a kicsi nemét pedig most podcastműsorukban fedték fel a rajongók előtt. A 28 éves kismama egy lufit pukkasztott el legutóbbi adásuk végén, ami kék konfettivel volt megtöltve, így jelezve, fiút hord a szíve alatt.

    Vadászni jön majd velem, golfozni jön majd velem! Lesz egy kis haverom!

    – idézte férje reakcióját Scott.

  • Szoros volt a küzdelem.

    Bár az időjárás nem volt kegyes, izgalmas véghajrával fejeződött be péntek este az Ázsia Expressz 5. évada – a műsor képzeletbeli dobogójának legfelső fokára végül Sáfrány Emese és Béres Anett állhattak. A két barátnő ezzel nem csak történelmet írt a reality első női győztes párosként, de 15 millió forintot is hazavihettek a hat hetes küzdelem után.

    „Életünk egyik legjobb pillanata volt, sokáig fel sem fogtuk. Mi egészen az utolsó hétig nem gondoltunk a győzelemre, csak mindig az adott hétre fókuszáltunk és lépésről lépésre haladtunk. Hullámzó volt a teljesítményünk, amikor Taiwanra értünk, akkor jöttünk igazán bele. Ott már kiismertük egymást erősségeit, illetve kitanultunk mindent, ami segített minket a játék során. Ennek pedig meg is lett az eredménye” – mesélte a Blikknek Béres, aki elfelezte partnerével a fődíjat, a pénz saját részét pedig vállalkozásába fektette.

    „Magamat is megleptem, hogy mennyire jól bírtam a feladatokat, pedig az ápolóim is aggódtak értem, amikor látták, hogy szerepelni fogok, és most is folyamatosan írnak, hogy nem hiszik el, miket csináltam” – árulta el a két évvel ezelőtti, súlyos balaestéből felépült szereplő, aki barátnőjével Krausz Gábort és Mikes Annát utasította maga mögé az utolsó küzdelemben. A játék harmadik helyezettjei Dárdai Blanka és L.L. Junior lettek.

    via TV2

Rovatok