A Kísértés új játékosa, Natali máris összekapott Natival: „A tyúk előbb volt, mint a tojás. Maradjunk ennyiben”
Kibontakozóban van a Nati-harc, akarjuk mondani: a cicaharc a szőkeségek között.
A Kísértés szigetére új játékos érkezett a műszempillája miatt is kirívó Pintér Natália, azaz Natali személyében, aki nem húzta az időt, s hamar kijelentette, hogy a Power of Love című párkereső realityből megismert Noellel akar aludni. Mivel a fiatalember jelenleg Kozelkin Natival alkot egy párt a műsorban, kezd feszült lenni a viszony a két szőkeség, vagyis a két Natália között.
Nekem most van a Nati, de jöhet akár mind a kettő is, tehát… tök jól érzem magam
– árulta el nevetve Noel, aki felettébb kíváncsi volt arra, hogy Natalinak hány köbcentisek a keblei, majd inkább arról beszélgettek, mit szólna ahhoz, ha Nati is egy szobában aludna velük.
Felőlem itt lehet a kislány is, hol érdekel… Ismerkedek vele is. Szimpatikus, csak meg kell tanulnia azt, hogy vannak, akik előbb voltak, mint ő. Meg kell adnia a tiszteletet
– fejtette ki a rendezvénykoordinátor, majd leszögezte:
A tyúk előbb volt, mint a tojás. Maradjunk ennyiben.
Natinak eleinte szimpatikus volt az új kísértő – kivéve, ha Noellel akar ismerkedni, mert akkor le fogja ordítani a fejét –, de aztán megváltozott a véleménye. Jákob Zoltán egykori kiszemeltje elmondta: szerinte az új lány egy igazi műbaba.
Most az a véleményem a kedves Nataliról, hogy nem szimpatikus. Semmi nőiesség nincs benne, semmi kecsesség, semmi elegancia. Számomra az ilyen egy felfújt műbaba!
Kozelkin Nati arról is beszélt, hogy nem tartja valószínűnek, hogy Noel és Natali később összejönnek.
Eleve idősebb is, mint a Noel. Nem hinném, hogy pont a Noel lesz az első kiszemeltje. De még nem tudom. Összezavarodtam, mert nem látom a szemét, és a szem a lélek tükre. Csak olyan nagy a szempillája, hogy egyszerűen nem látok bele.