Kovács Kokó István már tizennyolc évesen úgy érezte, készen áll az apaságra
Imádja a gyerekeit.
Kovács Kokó István életéből nemrégiben dokumentumfilm-sorozat készült, melynek első része már debütált is az RTL streamingoldalán. Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok ökölvívó-legenda korábban elmondta, hogy az összes megszerzett címe közül arra a legbüszkébb, hogy édesapa lehet, hiszen már egészen fiatalon késznek érezte magát a szülőségre. Az első házasságából két fia született, akik mostanra önálló életüket élik. Második feleségével, Garami Katalinnal 2019 május elsején tartották az esküvőjüket.
Már tizennyolc éves koromban úgy éreztem, hogy készen állok az apaságra. Bár az első két fiam, Bence és Gergő életében lényegesen kevesebbet voltam jelen, mint most, Zalánnál és Vincénél. Akkoriban ugyanis a versenysport miatt szinte csak élveztem az apaságot, de a volt feleségem fantasztikus embereket nevelt a fiaimból, akikkel egyébként mai napig remek a kapcsolatom
– mondta a Storynak az ökölvívó, aki aztán 47 évesen ismét apai örömök elé nézett, és második feleségével két fiút nevelnek.