Index Vakbarát Hírportál

Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Varga Attila szülői örömök elé néz a kedvesével.

    A TV2 Tények műsorvezetője, Varga Attila másfél évvel ezelőtt osztotta meg, hogy feleségül vette a párját. Most újabb örömhírről számolt be: hamarosan apai örömök elé néz. Mint kiderült, kisfiút hord a szíve alatt a felesége, aki hamarosan világra hozza a gyermeküket.

    „Most már a várandósság vége felé járunk, júniusban érkezik a kisfiunk. A feleségem az elején a szokásos tüneteket tapasztalta, de szerencsére nem volt semmi komoly gond, ami jelentősen megnehezítette volna a mindennapokat. Most persze már kicsit nehezebb, már itthon van, és a pocakja is szépen gömbölyödik” – kezdte a hot! magazinnak Varga, akinek a térdében porcműtétre volt szüksége, így a babavárás utolsó hetei egy kicsit nehezebben teltek.

    „Most tényleg elég különleges helyzetben vagyunk, hiszen a műtét miatt én sem tudom bekötni a saját cipőmet, de a feleségem sem, a pocakja miatt. Furcsa és vicces is egyszerre, de segítjük egymást, ahogy csak tudjuk. Nagyjából mindent beszereztünk már, de még nem szereltük össze a babakocsit.

    A helyzet azért picit különleges, mert már egy ideje készül az új lakásunk, viszont még egy ideig nem tudunk beköltözni. Most egy albérletben élünk, így ott kellett kialakítanunk egy kis sarkot neki: külön gyerekszoba ugyan nincs, de a hálószobánk egyik részét teljesen berendeztük kisággyal, pelenkázóval, tehát minden készen áll.

    A költözés valószínűleg jövő év elejére csúszik, de ott már egy szép babaszoba várja majd, addig pedig tökéletes ez az ideiglenes megoldás” – fogalmazott a műsorvezető, aki mindenképpen ott szeretne lenni a szülésnél, hisz ezt a pillanatot semmiért sem hagyná ki.

    A feleségem egyáltalán nem fél a szüléstől, sőt igazából már várjuk, hogy végre a karunkban tarthassuk a babát. Mindenképpen apás szülés lesz, és bár most mankóval járok, remélem, a szülésre már eldobhatom. Ám ha mégsem így alakul, akkor is bebotorkálok mankóval valahogyan a szülőszobába, és százszázalékosan támogatom majd a feleségemet.

    (via Bors)

  • Gyönyörű viseletet kapott.

    Katalin hercegné új viaszfigurája előtt a londoni Madame Tussauds-ban a királyi vörös szőnyeget is kigördítették. A brit panoptikumban május 21-én mutatta be a walesi hercegné új szobrát, miután a viaszmása számottevő átalakításon esett át – írja a People.

    Kate Middleton viaszfigurája először 2012 áprilisában debütált a Madame Tussauds-ban, egy évvel Vilmos herceggel való esküvőjét követően. A londoni múzeum által megosztott fotókon Katalin hercegné viaszfigurája csillogó rózsaszín ruhában és diadémban látható, ami azt a viseletet tükrözi, amit 2023 decemberében a Buckingham-palota éves diplomáciai fogadásán viselt. Íme:

  • Május elején, a Met-gála vörös szőnyegén tudatta a nagyvilággal Rihanna: ismét állapotos. Az énekesnő és ASAP Rocky harmadik babája várhatóan még a nyár végén megérkezhet, de a kismama, ahogy korábbi várandósságainál, így most sem rejtegeti kerekedő pocakját.

    A popcsillag pár napja a Cannes-i Filmfesztivál vörös szőnyegén keltett nagy feltűnést, ahová egy élénk kék estélyiben érkezett, finoman utalva a Hupikék törpikék című mesében vállalt szinkronszerepére. A jelek szerint a sztárpár az esemény után sem sietett vissza az Egyesült Államokba a francia riviéra partjáról, kedd este egy helyi étteremben randevúztak.

    Ugyan a fesztivál szigorú dresscode-ja idén nem engedi, hogy sokat mutató, úgynevezett "meztelen ruhákat" viseljenek az rendezvény vendégei, Rihanna itt már jóval merészebb lehetett az öltözködését illetően: egy oldalt és hasnál teljesen kivágott, félvállas ruhát viselt. Sokan a képek láttán rögtön a legstílusosabb kismamának kiáltották ki az énekesnőt, míg mások arról írtak, annyira máshogy néz ki most, mint előző két várandósságánál, hogy valószínűleg kislányt hord a szíve alatt.

  • Érhetetlen az eset.

    Görög Zitának két gyermeke született korábbi élettársától, Seres Attila koreográfustól, akivel annak idején a Megasztár forgatásán ismerkedtek össze, Milán 2007-ben, Lotti pedig két évre rá látta meg a napvilágot. Legkisebb fia, Timon 2018-ban született meg, az ő apja Laczkó Zsolt futballista. 

    Bár az édesanya nem gyakran szokott a mindennapjairól, és a gyermekeiről mesélni a nyilvánosságban, de a minap egy minivlogot osztott meg az Instagramján, amely személyes hangvételűre sikerült. A montázsban egy olyan felvétel is látható, ahogy az autópályán félreálló kocsijukkal szemben egy másik jármű szemben áll a forgalommal.

    Nem mondom, hogy nem állt meg a szívem egy pillanatra, amikor tegnap az M7-esen szembejött velünk egy **** sofőr. De aztán megérkeztünk a lányokkal a VB-re, amire pár hónappal ezelőtt kvalifikálták magukat. Izgalmas hét lesz. Szorítsatok az @afterschooldance táncosainak is!

    Én minden magyar versenyzőnek drukkolok, és minden táncosnak tapsolni fogok, mert tudom, mekkora meló felkészülni egy versenyre. Minden gyereknek jár a taps és az elismerés, függetlenül attól, mit sportol. Nem szeretem, amikor egymás csapatait, gyerekeit szidják mellettem, főleg utánpótlás sportban. Adjuk meg a tiszteletet, így tanítjuk őket is arra ” – fogalmazott a posztjában Görög Zita.

    (via 24.hu)

Rovatok