Index Vakbarát Hírportál

Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Tavaly nyáron számos hír jelent meg arról, hogy válságban van a kapcsolatuk.

    Március 9-én elstartol a TV2 egyik legnépszerűbb kalandrealityje, a Farm VIP 5. évada, melyben Szék Attila Curtis menyasszonya, Barnai Judit is részt vesz. Tegnap egy sajtóvetítésen mutatták be tanya-reality legújabb szereplőit, akiket ezúttal is Demcsák Zsuzsa és Gáspár Zsolti gazda állítanak majd embert próbáló termelési feladatok elé.

    A műsor forgatása tavaly nyáron zajlott, akkoriban pedig többször is arról szóltak a hírek, hogy válságba került az újpesti rapper és kedvesének párkapcsolata. Bár a szerelmesek kapcsolata megélt pár hullámvölgyet, később mégis jóra fordult minden, hiszen Curtis el is jegyezte azóta a kosárlabdázó párját. A Bors munkatársa a Farm VIP sajtótájékoztatóján kérdezett rá Barnainál erre a nehéz időszakra, aki nem tért ki a válaszadás alól.

    A mi kapcsolatunknak a Farm VIP őszintén szólva nagyon jót tett. Igazából már a forgatás előtt hónapokkal problémáink voltak és mélypontra került a kapcsolatunk. Szerintem mindkettőnknek kellett az, hogy egy picit külön legyünk annyi időre, amit bent voltam a Farmban. Talán ez is erősített meg minket annyira, hogy rendbehozzuk ezeket a dolgokat, és újra egymásra találjunk

    – árulta el a lapnak Judie, hozzátéve, ha másért nem is, ezért mindenképpen megérte neki szerepelni a realityben.

  • Nehéz időszak áll a színész mögött, de bizakodó a gyógyulását illetően.

    Molnár Gusztáv hosszú ideje küzd az alkoholbetegséggel, de most úgy érzi, újabb esélyt kapott egy normális életre. A színész nagyjából két hónapja hagyta el a rehabilitációt, azóta pedig ismét munkába állhatott, de aztán alig egy hete jött a hír, hogy ismét alkoholhoz nyúlt, és kórházba került – ahonnan aztán meg is szökött, majd visszavitték.

    A Drága örökösök színésze most a Fókuszban mesélt arról, hogy újfent felvette a kesztyűt a szenvedélybetegségével szemben, melyben barátai, kollégái, és a családja is támogatják. Mindemellett egy másik komoly lépésre is elszánta magát: megkérte a párja kezét. Mint mondta, szeretne egy ideig teljesen hétköznapi életet élni. Úgy véli, 38 évesen nem tragédia, ha egy kicsit háttérbe szorul a színészi karrierje, most szeretne az új HR-vezetői munkájára koncentrálni. Azt a lapértesülést egyúttal cáfolta, hogy zárt osztályon ápolták volna.

    Miközben ilyen cikkek jelentek meg rólam, én épp a párom kezét kértem meg. Klasszikus módon, az édesapjától, akivel ez volt az első találkozásunk, és nagyon jól sikerült. Valentin-napon tettem fel a nagy kérdést Dorinának egy gyűrűvel, ő pedig igent mondott. Hétfőtől ismét dolgozom, ez is sokat segít abban, hogy jól érezzem magam a bőrömben

    osztotta meg a Blikk-kel Molnár, aki ugyanakkor nem tagadja, hogy továbbra is szenvedélybetegséggel küzd, és azt is elismeri, hogy foglalkoznia kell a mentális egészségével, ha nem akar újra és újra visszaesni.

    Több tragédia is történt az elmúlt időszakban, amelyeket egyszerre nem tudtam kezelni, ezért is estem vissza. Haláleset, betegség és a párommal is voltak problémáink. Most párterápiára járunk, már részt is vettünk az első alkalmon, és minden esélyünk megvan arra, hogy a felmerülő problémáinkat kezelni tudjuk. Azt is megbeszéltük már, hogy jövő nyáron tartjuk meg az esküvőnket.

    Molnár arról is beszélt, hogy a cég, ahol jelenleg dolgozik, még pszichiátert is biztosított neki, aki színész a borderline-szindrómáját és a bipoláris rendellenességét kezeli. „Péntektől gyógyszert is fogok szedni erre, mert sajnos ez is hozzájárul ahhoz, hogy bármiféle nehézség esetén az alkohol az első gondolatom. Egyelőre pedig szeretném élvezni a nyugalmat, és szeretném, ha ez ki is tartana. Semmire nem vágyom jobban, mint egyszerű, hétköznapi családi életre a párommal” – szögezte le.

  • A rendező úgy véli, hajlamosak vagyunk mindent kidobni, ami régi.

    A Nők Lapja készített interjút Alföldi Róberttel annak apropójából, hogy tavaly év végén jelent meg a Jászai Mari-díjas színész-rendező új interjúkötete, amelyben a szakmája huszonnégy nagyságával beszélgetett. A Főszerepben című kötetben Alföldi idős színészekkel értekezett, és ezúttal arra is válaszolt, hogy miért is érdeklik ezek a nagyívű életutak, karrierek.

    „Azt tapasztaltam, hogy a magyar társadalom – és ez alól a mi szakmánk sem kivétel – nem igazán tud mit kezdeni az idős emberekkel. Hatvan fölött azt várják el tőlük, hogy szép lassan kopjanak ki a munkából, és lehetőleg bújjanak el, hogy többé ne kelljen számolni velük. Jönnek a fiatalok, változik a világ, és mi hajlamosak vagyunk mindent, ami régi, kidobni” – kezdte mondandóját Alföldi, majd így folytatta:

    Amikor a Kádár-rendszer összedőlt, hirtelen minden rossz lett, ami azelőtt volt, fel se merült, hogy akadhat érték, amit érdemes lenne megőrizni. Talán az én szakmámra ez kevésbé jellemző, hiszen sok idős kolléga nagyon aktív még ma is, de a tendencia a színházban is nyilvánvaló. Pedig az idős kollégák rengeteg mindent tudnak, tapasztaltak, tisztában vannak vele, hogy ez a pálya mit kíván, meg tudnák osztani a fiatalokkal, mennyit szabad odaadni a hivatásuknak magukból, hogy minél tovább dolgozhassanak ép lélekkel.

    Hozzátette, megújulásra mindig szükség van, különösen az ő műfajában, hiszen „a színház a jelen művészete, de ez nem jelenti azt, hogy az egymást követő generációk ne építsék be a tudásukba az előző generációk tapasztalatát”. Mint fogalmazott, akárhányszor idős színészekkel dolgozott a munkája során, rengeteget tanult tőlük.

    Valóban mániám, hogy minél több idős színésszel dolgozzam, mert szerintem kutya kötelességünk ellesni tőlük mindazt a tudást, amit egy életen át felhalmoztak. Fontos, hogy lássuk őket a színpadon, meg egyáltalán az életben, különben milyen mintánk lesz arra, hogyan kell méltósággal megöregedni? Menj el Párizsba! Ott egy nő még nyolcvanévesen is nő, és ugyanez igaz a férfiakra. Ülnek a kávéházi teraszokon, csinosan, ápoltan, és csevegnek meg udvarolnak egymásnak. Hol látsz ilyet itthon?

  • Amolyan második nászúton jártak kedvesével a Távol-Keleten.

    Nacsa Olivér és felesége, Tripolszky Anna tavaly áprilisban kötötték össze az életüket, azóta pedig rengeteg élményt átéltek, ezekről pedig most a Hot! magazinnak meséltek. A házaspár nemrég a Távol-Keleten töltött egy teljes hónapot, ahonnan csodás emlékekkel tértek haza.

    „Nekünk minden utazásunk egy nászút! Mindketten nagyon szeretünk utazni és felfedezni különböző kultúrákat. Ázsia mindkettőnk régi álma volt, illetve azért is volt ennyire izgalmas, mert ilyen hosszú időt még soha nem töltöttünk távol Európától” – kezdte Nacsa, aki kedvesével ez idő alatt járt Japánban, Vietnámban és Malajziában, és felejthetetlen élményekben lehetett részük, de vicces helyzetekben sem volt hiány az út alatt.

    Volt olyan pillanat is, amikor azt hitték Olivérre, hogy ő Leonardo DiCaprio! Csillogó szemekkel odajött hozzánk egy fiatal pár, hogy készíthetnek-e velünk közös fotót. Furcsálltuk, hogy honnan ismerik Olivért, majd amikor ezt tudakoltuk tőlük, akkor megkérdezték, hogy »Ő Leonardo DiCaprio, nem?«

    – árulta el nevetve Nacsa Olivér párja.

    A humorista azt is elárulta, hogy szerinte a mai rohanó világban az a legnagyobb luxus, ha valaki képes egy kicsit lelassulni, elvonulni és megélni a pillanatokat, amelyekből majd töltekezhet. Mint mondta, nagyon élvezték a kint töltött időt, viszont egy hónap után már honvágyuk lett, és bár szeretik az ázsiai konyhát, hiányoztak nekik a magyar ízek.

    Vietnámban beszélgettünk arról, mennyire örülhetünk annak, hogy egy ilyen csodás országban élhetünk, mint Magyarország. Mindenkinek csak ajánlani tudjuk az időnkénti elvonulást, és nem is feltétlenül kell ennyire messzire utazni, hogy kiszakadjunk ebből az impulzív világból. Egész napokat beszélgettünk át, de olyan is volt, amikor csak csendben, hosszú perceken át csodáltunk egy-egy látványosságot vagy éppen a tenger hullámait. Alapból nagyon hasonlóak vagyunk, tehát nálunk igaz a »hasonló hasonlót vonz« elmélet. Nem is hiszek »az ellentétek vonzzák egymást« gondolatban, legalábbis hosszú távon nem működik. Erre egyértelmű bizonyíték a mi házasságunk. Azonos az érdeklődési körünk, az értékrendünk és a világról való gondolatiságunk

    – fogalmazott Nacsa Olivér, majd a házasélet kapcsán hozzátette: van olyan is az ember életében, amikor nem sikerül, de az emberek közti szövetség, a házasság szentsége a legszebb, ami emberek között köttethet.

    Annával nem is volt kérdés, hogy megtaláltuk egymásban az ideális társat, a másik tökéletességével vagy éppen tökéletlenségével. Annyira szimbiózisban élünk, hogy nagyon is jól működnek a hétköznapok. Egymás legjobb társasága vagyunk, és bármikor összekacsintunk, és félszavakból is megértjük a másikat. Amióta összeházasodtunk, mindig azt mondjuk, hogy most már örökké cinkostársak leszünk.

    (via Bors)

Rovatok