Index Vakbarát Hírportál

Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Közösen tervezik az életüket, idővel össze is házasodnának.

    Egy éve, hogy egy párt alkot Joshi Bharat és Kiss Virág, akik először a Rádió Bézs felvételén találkoztak egymással. A közös munka olyan jól sikerült, hogy utána egy randevúra is elmentek, ennek helyszínére tértek vissza most, első évfordulójuk apropójából.

    „Szeretnénk ebből hagyományt is csinálni. Alapvetően szeretjük megünnepelni ezeket a dolgokat, de nem kell alkalom, hogy például virágot kapjak vagy elmenjünk együtt ebédelni” – kezdte a Blikknek a szinkronszínésznő, hozzátéve: párja igazán romantikus alkat, akire, ahogy arra mindig is vágyott, végre felnézhet.

    „Olyan ez az egy év, mintha egy pillanat lett volna. Mégis nagyon tartalmas, nagyon sok minden volt benne, nagyon szép emlékeink vannak erről az egy évről. Csak szép emlékek, ráadásul minden egyre jobb.”

    Kiss olyannyira nem túlzott, hogy a Blikknek adott interjújukból kiderült: még sosem vesztek össze egymással.

    „A veszekedés az egóból szokott jönni, vagy ha az ember verbális győzelmet akar aratni. Nálunk egyikünk sem akar” –vette át a szót a műsorvezető. Szerinte párjával rengeteget tanultak egymástól, és az is tervben van, hogy később össze is házasodnak.

    Közösen tervezzük az életünket, mind a ketten érezzük, hogy ez kettőnk között már eldőlt, így marad. Ha a jövőre gondolok, nincs már olyan elképzelés, hogy egyedül, csak olyan, hogy Virággal.

  • Az olimpikont egy ingyen szendviccsel lepte meg a filmsztár.

    Büfékocsira cserélte volna a filmstúdiókat Bradley Cooper? Egy időre biztosan, hiszen üzlettársával, Chef Dannyval és Visával közreműködve ingyen szendvicsekkel lepték meg a vasárnapi Superbowl apropóján a kedvenc csapata, a végső győzelemre is esélyes Philadelphia Eagels rajongóit.

    Az NFL döntő helyszínén, New Orleansban futott bele a foodtruckba Gyenesei Leila is, aki szintén kapott egyet  az elhíresült Danny and Coops finomságból.

    Amerikában bármi megtörténhet. Kaptunk egy ingyen tépett húsos amerikai szendvicset, és nézzétek meg, hogy ki készítette!

    – árulta el az olimpikon itt megtekinthető videójában, majd a pult mögött szorgosan dolgozó Coopert is megmutatta a kamerának. A színész állítólag szeretett volna valamivel kedveskedni a szívének oly fontos Eagles drukkereinek, ezért úgy döntöttek, Philadelphia ízvilágával lepik meg őket Louisianában.

  • Saját fotóival mutatta meg, miért nem szabad elhinni mindent, amit a közösségi oldalakon látunk.

    Az utóbbi időben elárasztották a közösségi oldalakat azok a hamis felvételek, amelyeket a Remini nevű alkalmazás segítségével bárki elkészíthet. Hamis felvételek alatt a mesterséges intelligenciával generált stúdiófotókra gondolunk, amelyek a valódi külső idealizált, túlszépített és retusált változatát adják, az eredmény pedig olyan, mintha egy egész csapat, vagyis fodrász, sminkes és fotós venne kezelésbe minket. Ezek a felvételek a jelek szerint Németh Dorottya fitneszvilágbajnokhoz is eljutottak, aki a Facebook-oldalán fejtette ki véleményét a jelenségről.

    A személyi edző már jó ideje azon dolgozik, hogy bejegyzéseivel erősítse az emberekben, hogy senki sem tökéletes, kendőzetlen valóságot szemléltető bejegyzései pedig nagyon népszerűek. Németh úgy döntött, ő is elkészíti fotóit az applikációval, ám a mesterséges intelligencia és a valóság közti különbség hangsúlyozására néhány szerkesztetlen felvételt is megosztott. Mint írja, arra szeretné felhívni a figyelmet, hogy senkinek nem szabad hasonlítania magát azokhoz a felhasználókhoz, akik tökéletesnek igyekeznek magukat beállítani.

    „Szóval vannak ezek a képek, amik kezdik ellepni az Instát is, mintha az ismerősünk profi fotózáson vett volna részt, fodrásszal, sminkessel, stylisttal. Mint én, minden páratlan képen. (1.,3.,5.....)

    Viszont nem hogy fotózáson nem jártam, anyakontyban, melegítőben, a kanapén ülve, pár gombnyomással és szelfi feltöltéssel készültek a »profi« képek.

    Van ez az app, ami mesterséges intelligencia segítségével, a fényképeinket felhasználva megkreálja a szerinte »tökéletes« másunkat. Új testet kapunk, ami nyomokban sem tartalmazza az eredetit, még annak előnyös részeit sem, nemhogy az előnyteleneket. Dús hajkoronát, kifutó modelleket megszégyenítő végtagokat, kisimult, szimmetrikus arcot...

    Pörgetjük a social mediát, ahol ömlenek ránk ezek a tartalmak, mi meg akaratlanul elkezdjük magunkat ezekhez hasonlítani. Már nem is olyan képekhez, amiken a másik ember van megszerkesztve, narancsbőrt lesatírozva, bőrtónust javítva, hanem egy mesterségesen generált, a valóságtól szinte teljesen eltérő avatarokhoz

    – olvasható body pozitív élharcos posztjában.

    A fitneszbajnok bejegyzése végén minden nőnek üzent.

    „Szolgáljon ez a poszt emlékeztetőül, hogy eszedbe ne jusson magad ezekhez hasonlítani, miattuk rosszul érezni magad, utálni a kinézeted, életed! Szolgáljon emlékeztetőül minden nőnek: kicsinek és nagynak. Keménynek és puhának. XS-esnek és XXL-esnek. Striásnak, és narancsbőrösnek. Kereknek, és laposnak. Csíkosnak és fodrosnak. Fiatalnak és idősnek. Fáradtnak és kipihentnek. Magabiztosnak és bizonytalannak. Izmosnak és vékonynak. Husinak és nem husinak. Erősnek és esendőnek. Rendíthetetlennek és kiégettnek. EGY CSODA VAGY!”

Rovatok