Zsigmond Angi megmutatta, milyen a 11 ezer forintos csoki, videójában azonban mást is kiszúrtak követői
Az Ázsia Expressz korábbi szereplője megkóstolta a Dior csokit, és bakizott is egyet.
Zsigmond Angéla influenszer a közösségi oldalain olyan videókat is megoszt, amelyekkel megörökíti egy-egy napját, azaz vlogolni szokott, ezek a tartalmak pedig nagy szépszerűségnek örvendenek. Az Ázsia Expressz ötödik évadának szereplője legutóbb arról posztolt, hogy szerelmével, Mészáros Bendével nemrég Párizsban jártak, ahol ellátogattak a Café Dior-ba. A fiatal tartalomgyártó körbekalauzolta követőit a neves kávézóban, de az sem volt rest elárulni, hogy mennyit költött.
„Megmutatom nektek, milyen egy Dior kávézó és azt is megnézzük, hogy mennyivel lehet drágább egy ilyen kávézó, mint mondjuk egy átlagos. Pont egy olyan időszakot fogtunk ki, amikor nem állt kilométeres sor, nagyon nagy szerencsénk volt, így pár perc alatt kaptunk egy asztalt. Kikértük az egyik leghíresebb sütijüket, a nugátos csillagot, illetve egy ilyen csípős, Tabaco-s maracujás sütit kértünk és egy lattét” mesélte Zsigmond Angi, aki az említett desszertekre és a lattéra összesen 69 eurót, azaz 27 ezer forintot költött, amiért a kommentelők nem kímélték.
Az influenszer a videóban végül a Café Dior csokoládé felhozatalát is bemutatta, az általa választott finomság 28 euróba, vagyis 11 ezer forintba került – bukkant rá a Ripost.
„Távozáskor megláttuk, hogy vannak ilyen Dior-os csokik. Nagyon ötletesek, ez például egy ilyen kávékapszula, de hatalmas” – újságolta el követőinek a TikTokon, ám felhasználók szerint nagyot tévedett; az ugyanis, amit méretes kávékapszulának hitt, igazából gyűszű, a Dior ugyanis a haute couture ruháiról ismert.