Index Vakbarát Hírportál

Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Részletesen mesélt erről a bokszoló.

    Erdei Zsolt tavaly májusban töltötte be az 50. életévét, de a profi ökölvívó pályafutása után is aktív része maradt a sport az életének. Bár visszavonult sportolóként felszaladt rá néhány pluszkiló, de egy nap ezt megelégelte és eldöntötte: lefogy. Azonban ez a folyamat nem sikerült volna Jákob Zoli segítsége nélkül. 

    „Az volt a baj, hogy én már régóta le akartam fogyni, de nem volt meg a kellő motiváló erő. Aztán Zolival lett egy megállapodás köztünk, hogy segít nekem a fogyásban, én meg megtanítom őt bokszolni. Ugyanis, ha két férfi kezet fog és azt mondja: »Most le fogok fogyni három hónap alatt tizenöt kilót!«, akkor nincs megállás. Tehát így sikerült fogynom körülbelül 14 kilót” – mesélte Erdei Zsolt a Mokka stúdiójában.

    Mint kiderült, az életmódváltás elején „Madár” közel száz kilogramm volt, de most már nagyjából 86-ot mutat a mérleg. Fogyásának titka pedig abban rejlett, hogy

    felére csökkentette a bevitt ételmennyiséget mindamellett, hogy a táplálékkiegészítőkkel igyekezte csillapítani az éhségét.

    Természetesen elkezdett újból edzeni is, ami szintén nagyban segített a cél elérésben: „Úgyhogy fele kaja, dupla annyi meló” – jegyezte meg szellemesen a sportember.

    Erdei megjegyezte, többet már nem szeretne fogyni, ugyanis teljesen elégedett a jelenlegi önmagával. Elsősorban magáért és családjáért szeretett volna egészségesebb életmódot folytatni, így bárki számára motivációt jelenthet a példája.

    Nem kell profi ökölvívónak lenni ahhoz, hogy az ember lefogyjon. Sőt nekem is ugyanolyan nehéz volt, mint bárki másnak. Mindig a kezdet nehéz, de aztán az első 1-2 nap után vérszemet kaptam és onnantól kezdve megállíthatatlan voltam. A fogyásban az motivált, hogy minél több egészséges évem legyen, mert vannak kicsi gyerekeim, és szeretném még őket egészségben felnevelni úgy, hogy még akár az unokáimat is lássam

    idézte a Bors az ökölvívót.

  • Bluesikonok, Grammy-díjas pop- és rocksztárok szerepelnek a VeszprémFest 2025-ös programjában. Július 8–12. között Joe Bonamassa, a Train, Beth Hart, a Pink Martini és a Clean Bandit koncertezik a veszprémi História kertben felállított nagyszínpadon.

    A VeszprémFest fellépői között idén júliusban a méltán híres Train nevű rockzenekar is Magyarországra látogat, ráadásul ’94-es fennállása óta először. A háromszoros Grammy-díjas amerikai zenekarnak számos slágert köszönhetünk, de egyet mindenki egészen biztosan ismerhet, ugyanis a Shake Up Christmas című szerzeményük éveken át volt hallható a Coca Cola ünnepi időszakának reklámfilmjeiben.

    A Train frontembere, Patrick Monahan szerint a zenekar legnagyobb slágerei gyakran furcsáknak hathattak elsőre, a Hey, Soul Sister például azért lett különleges, mert ukulelével íródott, ami akkoriban szokatlan volt a pop-rock zenében. Monahan szerint a sikeres dalaik titka, hogy mindig valami eltérő megoldást próbálnak belevinni.

    Mint fogalmaz, a Marry Me különlegessége, hogy csak egy akusztikus gitárral készült, a Long Yellow Dressben pedig szerinte kifejezetten egy érettebb előadó hangján szólal meg, nem egy huszonéves stílusában. Hangsúlyozza, hogy mindig igyekszik a saját korához és élethelyzetéhez illő dalokat írni, így minden esetben önazonos tud maradni. A fesztivál részletes programjáról ide kattintva olvashat a VeszprémFest 2025 hivatalos honlapján.

  • Harmadik sztrókja miatt hosszabb pihenésre lesz szüksége a felépüléshez.

    Ahogy arról március végén írtunk az Indexen, Nagy Tamásnak, a Nox egyik alapító tagjának ki kellett hagynia a zenekar legnagyobb koncertjét, miután sztrókot kapott. Mint kiderült, a csapat már hónapokkal korábban gőzerővel próbált, amivel párhuzamosan Nagy Tamás a Diótörő a jégen című jégbalett-produkcióban is dolgozott. Éppen az egyik próbán volt, amikor érezte, hogy valami nincs rendben: eszméletét vesztette, majd csak a kórházban tért magához. Most a Blikk megtudta, hogy a harmadik sztrókja után Nagy Tamás a NOX nyári turnéján sem vehet részt.

    Rengeteget konzultáltunk több orvossal az elmúlt hónapokban. Azt mondták, hogy a stroke utáni első év nagyon kockázatos időszak. Csak arra kell összpontosítani, hogy az ember meggyógyuljon, semmi más nem számít. Ha Tomi szépen gyógyul, és jól alakul minden, akkor beszélhetünk majd arról, mikor és hogyan tud visszajönni, és miként folytathatjuk a közös munkát. Most mi is az ő gyógyulására összpontosítunk

    – árulta el az együttes menedzsere, Völgyesi György, aki azt is elmondta, hogy a történtek után az idei turné anyagát átalakították, hogy a közönség ne érezze annyira Nagy hiányát.

    Új elemeket tettünk a műsorba, új szólókat építettünk be, és átkoreografáltunk olyan számokat, amelyeket korábban Tomira építettünk. Egyszóval: reagáltunk a helyzetre. Sokkal intimebb, bensőségesebb produkcióval készülünk, amelynek záróállomása a budapesti Erkel Színház lesz. A tervek között szerepel a tavaszi MVM Dome-beli koncert mozibemutatója is, amit összekötünk egy közönségtalálkozóval.

    A Nox énekesnője, Péter Szabó Szilvia is nyilatkozott a lapnak társa állapotáról. Elmondta, nagyon bízik abban, hogy zenésztársa jobban lesz, és – ha csak nézőként is, a backstage-ben, de – ott lesz velük egy-egy koncerten. „Nagyon lassú folyamat a felépülése, de néha már bot nélkül is tud járni, szépen lassan gyógyulgat” – tette hozzá.

  • Nyáron sem maradunk érdekes műsorok nélkül, június 2-án ugyanis dupla epizóddal startol az RTL+-on az egy vadonatúj, minden hétköznap jelentkező reality show, az Ingatlanvadászok. Fördős Zé, a népszerű gasztroblogger-műsorvezető eddig még nem látott szerepben tűnik fel a tévéműsorban. A csatorna közleményében azt írja, hogy hétköznaponként a streamingplatform nézői a televíziós premier előtt már láthatják a reality legújabb epizódját.

    Az Ingatlanvadászokban valódi ingatlanszakértők mérkőznek meg a vásárlók – helyenként különleges – kegyeiért. A műsorban hírességek ingatlankeresését is nyomon követhetjük, így tanúi lehetünk Cinthya Dictator és Molnár Tomi, Kardffy Aisha és Kerényi Miklós Máté, Mischinger Péter, valamint Simon Attila és feleségeik ingatlankeresésének.

    A hét végére az, aki sikerrel tud eladni, a dicsőség mellett fix százalékhoz juthat. A realityben az ingatlanosok számára minden héten 3 millió forint nyeremény a tét. Ezen izgalmasnak ígérkező verseny keretében az „ingatlanguruknak” nemcsak a piacon lévő legjobb ajánlatokat kell megtalálniuk, hanem meg is kell győzniük a jelentkezőket arról, hogy ezek az ingatlanok a legjobb választások a számukra.

    Mint írják, a reality betekintést nyújt a valódi ingatlanpiac rejtelmeibe és a szakemberek mindennapjaiba, hiszen életünk folyamán valamelyik szerep szinte biztosan ismerőssé válik: legyen szó ingatlan eladásáról vagy vételéről. A kérdés, hogy a legjobb ingatlanosok között ki lesz a befutó, aki a leginkább megérti a vásárlók vágyait és igényeit, és az álmaik otthonát találja meg számukra.

Rovatok