Index Vakbarát Hírportál

Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Hamarosan indul a tehetségkutató új évada!

    Ahogy arról már beszámoltunk, május elsején visszatér a One támogatásával a Ki Mit Tube, azaz az ország legnagyobb online tehetségkutató és videóversenye. Az eredetileg 2014-ben indult, két évadot megért netes műsor nagyot szólt annak idején, rengeteg, mára közismert név mérette meg magát – az első győztes Mr. Klausz, míg utódja a pécsi slammer, Bánki Beni lett. A még mindig csak 25 éves fiatal tapasztalatait ezúttal zsűriként kamatoztathatja, de rajta kívül Cinthya Dictator, Eke Angéla, Kollár Dea, Linczényi Márkó, Kiss Ádám, T. Danny, Felcser Máté, Bánki Beni, Goodlike Marci, valamint az Index főszerkesztő-helyettese, Huber Tamás is értékeli majd a feltöltésre került produkciókat. A műsorvezetői posztban Varga Ádámot, Pál Dánielt és Szabó Balázs Mátét láthatjuk.

    A jelentkezés már pénteken elindult, és egészen május 19. éjfélig van lehetőség a produkciós videó feltöltésére, amelyről másnap szavaznak majd az ítészek – a döntőbe jutott, kategóriánként 3-3 versenyzőnek ezután mindössze három napjuk lesz, hogy újabb videót forgassanak a mentorrá avanzsált zsűritagok segítségével. A produkciókat egy élőben streamelt finálén, a Ki Mit Tube YouTube-csatornáján követhetik majd a nézők.

    A műsorba már csak az értékes nyeremények miatt is érdemes jelentkezni:

    • One Tehetségprogram – összesen öt, 3 és 2 millió forint értékű karriertámogatás a top 3 versenyzőnek,
    • Index-különdíj – közös videós formátum fejlesztése az Index szerkesztőségével,
    • Sziget Fesztivál-különdíj – fellépési lehetőség a Sziget színpadán,
    • a top 9 versenyző pedig egy vadonatúj Samsung Galaxy S25 okostelefont is hazavihet.

    Nincs más hátra, videózásra és videónézésre fel!

  • Novemberben visszatér a legendás illuzionistacsapat!

    Remek híreink vannak az illúziók és a varázslat szerelmeseinek: kilenc évvel a második rész után érkezik a Szemfényvesztők harmadik epizódja, ráadásul már csak pár hónapot kell rá várniuk a rajongóknak. A népszerű thriller gyakorlatilag minden korábbi főszereplőt visszahódított a vászonra, láthatjuk Jesse Eisenberg, Isla Fischer, Dave Franco, Woody Harrelson és Morgan Freeman játékát, sőt a régi arcok mellett pár újoncot, Ariana Greenblattet, Justice Smitht és Dominic Sessát, valamint Rosamund Pike-ot is. 

    Amíg a magyar mozis, november 13-ai premierre várunk, a frissen befutott előzetessel elkezdhetünk hangolódni a filmre. Az izgalmas, gyémántlopást feldolgozó történet mellett azonban nem árt a helyszínekre is odafigyelni, hiszen a tavaly ősszel Budapesten forgatott produkció kedvcsinálójában máris több híres fővárosi nevezetességet kiszúrhatunk: a Szépművészeti Múzeum belső tereit, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem főépületét, valamint a dunai panorámát is elcsíphetik a szemfüles nézők, ahogy a nádasdladányi Nádas-kastélyt is.

  • Tavaly ősszel vágott bele a hormonterápiába.

    A Themnek adott interjút Airyn, születési nevén Aaron de Niro, Toukie Smith és Robert de Niro 29 éves gyermeke, aki transznemű nőként coming outolt a lap hasábjain.

    Airyn, mint mondta, bár sokszor megkapja bélyegként, de határozottan nem nepobabyként nőtt fel.

    „Természetesen egy szülő sem tökéletes, de hálás vagyok, hogy az én szüleim úgy döntöttek, hogy a reflektorfénytől távol tartanak. Azt mondták nekem, hogy mindig is a lehető legnormálisabb gyerekkort szerették volna nekem biztosítani” – kezdte Airyn, akinek környezete korábban sok negatív megjegyzést tett külsejére.

    Túl nagy, nem elég vékony. Nem elég fekete, nem elég fehér. Túl nőies, nem elég férfias. Sosem mondták, hogy »jó vagy úgy, ahogy vagy«

    – sorolta, hozzátéve: végül tavaly novemberben vágott bele a hormonterápiába, inspirációja édesanyja és a fekete nők rá gyakorolt hatása volt.

    „Reményeim szerint inspiráció leszek legalább egy személy számára, aki hozzám hasonlóan fekete, queer, és nem XS-es méretet hord. Még több transz fekete nőt szeretnék látni, akik talán nagyobb testalkatúak, vagy nem illenek bele a szupervékony vagy a heroin chic kategóriába” – idézte szavait a People.

  • Orvosa korábban csúnyán megalázta őt, azt mondta, nem sok esélye lesz az anyaságra.

    Alig pár héttel azután, hogy kiderült, megkérték Lola kezét, az énekesnő újabb örömhírről számolt be: első gyermekével várandós.

    „Pár hónappal ezelőtt elkezdődött a legcsodálatosabb fejezet az életünkben. Ősszel kislányunk születik” – írta Instagramon közzétett fotója mellé, ahol kerekedő pocakja is jócskán látszik már.

    Mint kiderült, a baba azután érkezik, hogy egy korábbi orvosi látogatás során a doktor csúnyán megalázta az énekesnőt, azt mondta, ha kívülről nem is látszik, belülről öreg már.

    Ez elképesztően arcon csapott, hogy egy orvos hogyan mondhat ilyet. Azzal jött, hogy becsapok mindenkit a külsőm miatt, mert fiatalabbnak tűnök a koromnál, és hogy kapjam össze magam, mert tegnapelőtt kellett volna kezdenem gondolkodni, ha gyereket szeretnék; akkor ez nagyon rosszul érintett. Megalázónak éreztem, ahogy mondta: »Maga nagyon fiatalnak tűnik, de hazudik mindenkinek. Főként magának.«

    Bár az orvos azt jósolta, kicsi az esély, hogy meg is maradjon a kicsi, ő és kedvese mégis belevágtak a családalapítási projektbe.

    „Egyikünk sem gondolta, hogy ilyen hamar megfogan a gyermekünk. […] Tudom, hogy sokan évekig küzdenek, hogy babájuk lehessen, nekünk pedig hatalmas ajándék, hogy nagyon gyorsan sikerült” – idézte a Blikk a kismamát, aki a várandósság elejét nehezen viselte fizikailag és mentálisan is, de mint mondja, mára minden helyreállt.

Rovatok