Index Vakbarát Hírportál

Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Már megbánta, hogy bicepszére tetováltatta korábbi párja nevét.

    Curtis, azaz Széki Attila hosszú évek óta a tetoválások rabja, de nem mindegyik új mintáról számol be külön a rajongóinak, pedig mind-mind saját jelentéssel bírnak. Fiatal kora óta viseli bőrén életének különböző korszakait, s mint kiderült, a rappernek van olyan tetkója is, amit mostanra megbánt. Ez akkor derült ki, amikor a Megasztár 2025-ös évadának ítészét a Vibe fesztiválra menet random kérdésekkel bombázták.

    Hát van... Van [egy tetoválás, amit már megbántam]. A karomon egy név, de már nem sokáig lesz ott

     – jelentette ki határozottan a rapper, jóllehet azt nem árulta el pontosan, melyik névről van szó. Curtis a Bors szerint arra a nagyméretű „Kriszti” feliratra utalt, amit 2019-ben varratott a bicepszére, akkori párja miatt, akitől a kisfia, Doni is született. A tetkót romantikus gesztusnak szánta, ám azok az idők már elmúltak.

    Az említett tetkó 2019-ben nem kis port kavart. A rapper ezzel szerette volna jelezni, hogy vége a csajozós korszakának.

    „Már érett bennem ez a dolog. Az elmúlt időszak pedig még jobban megerősített abban, hogy Krisztivel szeretném leélni az életem. Ő az a társ, akiért még jobban le akartam számolni a múltammal. Érdekes, hogy az ő neve az első tetoválás, ami kifejezetten nem fájt, egy picit sem. És biztosan érzem, hogy sosem fogom megbánni, hogy felvarrattam” – nyilatkozta akkor a lapnak, ám azóta minden megváltozott: Curtis szakított gyermeke anyjával, melyet követően Barnai Judit válogatott kosárlabdázóba szeretett bele, akivel azóta is egy párt alkot, sőt, a kezét is megkérte. Az esküvő dátumát egyelőre nem tűzték ki. 

    Nem Curtis azonban az egyetlen híresség, aki a szakítás után megbánta szerelmi tetkóját.

  • A rossz idő sem szegte sem Bonamassa, sem a közönség kedvét.

    Ugyan a rossz idő miatt végül utolsó pillanatban új helyszínen, a fedett Veszprém Arénában állt színpadra kedd este Joe Bonamassa, az amerikai blueslegenda így is felejthetetlen bulit csapott a VeszprémFesten. 

    Erről tanúskodik a fesztivál Instagram-oldalára feltöltött ízelítő is: a zenész hibátlan szólója hallatán mindenki sajnálhatja, aki lemaradt a teltházas koncertről, amely még a kétórás játékidő ellenére is meglepően rövidnek tűnt. A fellépést nem csak a közönség, de saját bejegyzése szerint az előtte Budapesten is körülnéző Bonamassa is kifejezetten élvezte. 

    Természetesen a bulizni vágyókra még így is sok izgalmas program és koncert vár, ma este a Train veszi be az Arénát, holnap Tátrai Tibor és barátai, míg a Clean Bandit szombaton táncoltatja majd meg a magyar rajongókat. 

  • A vicces felirat miatt nagy sikert aratott az énekes pólója a Facebook-felhasználók körében.

    ByeAlex szerda este az EFOTT-on koncertezik, ám az esős, szeles időjárás némileg keresztülhúzta a szervezők és az ő számításait. Az énekes erről adott hírt a Facebook-oldalán, ám követői nem csupán a bejegyzésében leírtakra kapták fel a fejüket, hanem arra a pólóra is, amit a Csillag születik zsűritagja a megosztott képén visel.

    Mint az az alábbi fotón látható, ByeAlex egy olyan pólót húzott pulcsijára, amelyen a MÁV betűszó olvasható, ám az kivételesen nem a Magyar Államvasutak rövidítése, hanem azé, hogy Megint Állunk Valahol. Ez a humoros felirat azonban úgyszintén a magyar vasúttársaságra utal, csak a késések miatt, jóllehet Lázár János építési- és közlekedési miniszter szerint igazából csak „kevés késésről” lehet beszélni.

    „nem örülök... sajnos ma elég szar idő lesz az efott-on. pedig úgy vártam. 13 fok lesz, amikor 00:00-kor találkozunk. szóval, pulcsi, dzseki biztosan kell. akkor ott!” – üzente követőinek az előadó, majd a sokak által pulcsinak hitt pólója iránti nagy érdeklődés miatt kommentben azt is leírta, hogy

    „sokan kérdezitek. ez egy póló. 7 ezer ft volt. csak rávettem egy pulcsira. nincs benne üzleti érdekeltségem, de látom, hogy tetszik sokaknak. szóval, have fun” – tette hozzá, majd egy másik bejegyzésben arra is felhívta a figyelmet, hogy az időjárás miatt a ByeAlex és a Slepp éjfél helyett 23:30kor kezd a nagyszínpadon.

  • A színész verzióját eddig nem hallhattuk a megismerkedésükről.

    A Hunyadi című sorozat szereplője, Medveczky Balázs több mint két és fél éve alkot egy párt Kovács Patríciával, de magánéletükről szinte alig beszélnek a nyilvánosság előtt. Tudatosan óvják kapcsolatukat, nemrég azonban kivételt tettek: bevállalták első közös címlapfotózásukat és interjújukat, ám megfogadták, ebből nem csinálnak rendszert.

    A színész verzióját például arról, hogyan jött össze a nála 15 évvel idősebb kolléganőjével, most hallhatjuk először. Mint azt a Nők Lapjának mesélte: a Vígszínházban szerettek egymásba – A dzsungel könyve volt az első közös darabjuk –, de elmondása szerint a köztük lévő nagy korkülönbségnek nem is érzik hátrányát, ezt inkább csak a kívülállók látják problémának kettejükkel kapcsolatban.

    Valóban A dzsungel könyve alatt találtunk egymásra. Semmi extra, nem is kell ezt túlragozni, egyszerűen csak lazák és szabadok vagyunk együtt. És egyáltalán nem foglalkozunk azzal, amin a média valamiért nagyon rugózik: ki hány éves

    mondta el a Nők Lapjának a színész, akit először 2023 májusában lehetett közös posztban látni a színésznővel. Akkor közös tandemugrásukról tettek közzé bejegyzést az Instagramon.

    „Ő kapta tőlem az ugrást ajándékba a születésnapjára, mert tudtam, hogy vágyik rá. Nekem soha nem jutott volna eszembe kiugrani négyezer méter magasból, bár szoktam azt álmodni, hogy repülök. De akkor azt éreztem, vele ugrom, mert attól még boldogabb lesz. Nem tudtam volna elképzelni, hogy csupán lentről nézzem, mi történik, anélkül, hogy átélném, amit ő is. És csodálatos élményben volt részünk! A rengeteg adrenalintól, ami ilyenkor felszabadul az emberben, teljesen átmosódtunk. Mindenkinek javaslom, hogy évente egyszer valósítson meg valami hasonlót!” – idézte a 24.hu Medveczkyt.

Rovatok