Index Vakbarát Hírportál

új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Csak úgy ragyogott kedvese mellett a színésznő!

    Bár a Bridgerton család rajongói számtalanszor összeboronálták már a harmadik évad két főszereplőjét, Nicola Coughlant és Luke Newtont, valójában nincs köztük több, mint barátság, és nagyszerű kémia a filmvásznon.

    Sőt: Coughlan szíve lassan egy éve foglalt, tavaly nyáron ugyanis hírbe hozták őt Jake Dunn-nal, a találgatások pedig ezúttal igaznak bizonyultak! A 25 éves színész volt most 38 éves kedvese kísérője a BAFTA-jelöltek előpartiján, első nyilvános eseményükön pedig több fotó is készült a párról, aki boldogan, mosolyogva pózoltak a kameráknak. 
    Dunn egyébként szintén színészként bontogatja szárnyait, egyelőre főleg brit televíziós sorozatokban láthatták őt a nézők, például a Lázadó Nell-ben és az Elégetételben.

  • Sorra kérik Phil Heckelstől a portrékat, aki az így befolyt összeget jótékony célra fordítja.

    Imádják az interneten Phil Heckles munkásságát, aki a legtöbb emberrel ellentétben éppen azzal lett híres, hogy mennyire nem ért valamihez:

    kisállatok lerajzolásához.

    Az angol férfi 2020-ban, viccként töltötte fel bevallottan csúnya portréját saját ebéről a Facebookra, de arra talán legvadabb álmában sem gondolt, hogy valóban lesznek, akik igénybe veszik poénból felajánlott alkotói szolgáltatását, öt évre rá pedig több tízezres rajongótábort, valamint milliókat szed majd össze tehetségtelenségéből.

    Pedig pontosan így történt: Heckles-t az utóbbi időben szabályosan bombázzák a humoros gazdik saját kedvencük fotóival, arra kérve a művészt, készítse el őket is sajátos, bénácska stílusában. A férfi mostanra kiadott két könyvet is, és 530 ezer dollárt, azaz mintegy 189 millió forintot gyűjtött össze jótékony célra, amelyet két, hajléktalanokkal és hajléktalanok háziállataival foglalkozó szervezetnek ajánlott fel.

     Bár az azóta már munkahelyén is felmondott, csak a rajzolásnak élő Heckelstől elsősoroban kutyás rajzokat kérnek az emberek, vetett már papírra macskákat...

     ...lovat...

     ...sőt, akár kakast is:

  • A pankrátorból lett színész megelégelte, hogy sokan támadták kopasz foltja miatt, ezért bevállalta a hajbeültetést.

    John Cena napokban a Pat McAfee Show című műsor vendégeként árulta el, hogy hajbeültetésen esett át, ám nem azért, mert hiú lenne, vagy mert annyira vágyott volna a dús frizurára. A pankrátorból lett színész azért szánta rá magát a beavatkozásra, mert rengeteg rosszindulatú megjegyzést tettek rá a WWE-rajongók, amiért feje teteje egy ponton kopaszodni kezdett. Cena, akit nemrég bőrrákkal diagnosztizáltak, megelégelte a sok bántást.

    Egyhangúan szidtatok és emiatt kevesebbnek éreztem magam, zavarba jöttem. Ez egész egyszerűen bullying és nagyon nem oké. (...) Mellesleg szeretném megköszönni, hogy ennyire tisztában vagytok az igényeimmel, az érzéseimmel, mert darabokra szedtetek engem egy genetikai probléma miatt, amit nem tudok irányítani

    – fakadt ki a 13-szoros WWE-világbajnok, hozzátéve, hajbeültetésére tavaly novemberben került sor.

    Ez nem menő, nem vagytok jófejek velem. Mit gondoltok, miért kellett nekem ez a beavatkozás? Ott vagyok a Royal Rumble-ön (egy profi birkózóesemény – a szerk.), azon vagyok, hogy nyerjek, erre a rajongók megkérdezik, hogy van a kopasz foltom? Ez nem igazságos. Erről nem tehetek. (...) Idő kell, mire megnő a haj. Remélhetőleg néhány hónap múlva jobban fog kinézni. (...) Volt egy problémám, amit megpróbáltam megoldani. Ennyi. 

    (via New York Post)

  • Mint mondta, ezúttal komolyan vesz mindent, amit a reality-ben nem tett meg. 

    Vasárnap este folytatódik A Nagy Duett, ami az előzetes tervekkel ellentétben, a TV2 váratlan közleményének értelmében még további két plusz adással jelentkezik.

    Az izgalom persze ennek ellenére így sem csillapodott a szereplőkben, pláne, hogy már csak 5 sztárduó van versenyben a fődíjért – köztük Nótár Mary és Aurelio.

    „Amikor eljön a péntek, akkor már egyre idegesebb vagyok. Mindig, mikor mondom Mary-nek, hogy szerintem most nem fogok izgulni, már csak nevet, tudja, hogy vasárnap úgyis remegni fogok” – kezdte a Borsnak az egykori VV-győztes, aki nagyon szeretne döntőbe jutni, és ezért minden energiáját és szabadidejét a felkészülésre fordítja.

    De egyelőre nem szaladunk most ennyire előre, mert nekem minden hetet meg kell ugranom az én hangommal, ami már mindenki számára kiderült, hogy nem igazán van.

    Aurelio szerint épp emiatt hozzáállasa is teljesen más, mint amit a Farm VIP nézői láthattak nála az elmúlt hetekben.

    „A Farmot nagyon taktikusan csináltam, ezt pedig teljes mértékben alázattal. Amit a Farmon a termeléseknél nem mindig vettem teljesen komolyan, azt itt az éneklésnél és a táncnál nagyon komolyan veszem. Egész nap gyakorlok, remélem, hogy meglesz a gyümölcse, ma is elénekeltem már legalább négyszer a dalt, amit elő fogunk adni.” 

  • Inkább a személyes ismerkedést preferálja.

    Peller Mariann Nagyfiúk című podcastműsorában vendégeskedett nemrég Szellő István, aki többek között az ismerkedés témáját is érintették beszélgetés közben. Mint kiderült, a tévés az online ismerkedés helyett inkább a személyes találkozásokban hisz.

    „A mai napig nem értem ezeket az internetes társkereső oldalakat, ahol – hol igaz, hol hamis – fényképek alapján találkozik egyik ember a másikkal. Aztán lehet, hogy ez jól jön ki! Meg tudom: haladni kell a korral, ez a modern dolog, de szerintem annyira fontos a tekintet, a közelség, a kisugárzás, a kémia. Ezek nagyon fontos dolgok egy kapcsolat létrejötténél” – mesélte, hozzátéve: egyébként jól elvan szingliként is, bár utazni nem utazik egyedül, egyébként jól elfoglalja magát. Mindezek ellenére fontosnak tartja, hogy az embernek legyen egy olyan partnere, akivel megoszthatja dolgait. 

    Én szeretem, ha a társamnak jó humora van, ez hál’ istennek, általában megadatik. Hogy el tudd viselni a másikat, ahhoz bizony – valószínű engem is úgy lehet elviselni –, jókora humorérzékkel kell rendelkezned

    – idézte Szellő szavait a 24.hu.

  • Egy igazi lovag Benny Blanco!

    Berobbantotta a közösségi oldalakat Benny Blanco legújabb videója: a producer egy kisebb szalagavatót szervezett Selena Gomeznek, miután megtudta, menyasszonyának ez (vélhetően fiatalon beindult karriere miatt) kimaradt a tinikorából.

    Az apropót Blanco születésnapja adta, amire a jegyesek mindketten báli ruhába bújtak, majd előtte egy limuzinnal fotózkodni indultak... a közeli plázába. Igen, híres fényképész vagy komoly stáb helyett egy egyszerű stúdióban készítettek magukról pár közös képet, épp, ahogy a kamaszoknál szokás. A végeredmény szintén helyett kapott a felvételen, a az egyszerre romantikus és vicces képek alapján mindketten pont olyan jól szórakoztak, akárcsak a szerelmes tinédzserek.

    Természetesen a videóra több millió lájk és rengeteg hozzászólás is érkezett, köztük Katy Perrytől is:

    „Továbbra is szurkolok nektek!“ – írta az énekesnő, de nem csak ő volt az egyetlen híresség, aki kommentelt Blanco posztjához: Taylor Lautner, Gomez volt barátja például kijelentette, a férfi elhivatottsága és kreativitása „egyszerűen hihetetlen”.

  • A sztárpár más hírességek társaságában ünnepelte Hadidi születésnapját.

    30 éves lett szerdán Gigi Hadid, napjaink egyik legismertebb és legkeresettebb modellje. A kerek évfordulót természetesen jókora parti követte a hétvégén, ahova húga, Bella Hadid mellett megannyi más híresség is hivatalos volt. Kolléganőjük, Anok Yai, valamint Anne Hathaway is felbukkant a New York-i L’Avenue at Saks francia étterembe tartva, az internetezőknek mégsem ez, hanem Hadid párja, Bradley Cooper szúrt szemet a fotókat böngészve.

    „Mi a pokol történt vele?”

    „Milyen kedves Gigitől, hogy átsegítette azt az idős férfit az úton!”

    „Népszerűtlen vélemény: egyáltalán nem tartom őt vonzónak.”

    „Ez egy öreg, izzadt pasas, aki koncertre viszi a lányát.”

    „Kezd úgy kinézni, mint Mickey Rourke.”

    „Olyan, mintha az öreg, részeg nagybácsiját segítené hazafelé” – érkeztek a csípős kommentek az 50 éves színészt látva. Sokak szerint egyébként a Csillag születik sztárjának szokásosnál frizurájával lehetett a gond, míg más arról írt, valószínűleg barátnője mellett még jobban kiütközik közöttük a korkülönbség – ennek kapcsán valaki ki is emelte, Cooper már húsz éves volt, amikor Hadid egyáltalán világra jött. 

    Persze nem csak rosszindulatú megjegyzések érkeztek a képek alá, Anne Hathaway például szinte minden bókot bezsebelt ezúttal is:

    Egyszerűen nem lehet róla rossz fotót lőni! 

    – fogalmaztak.

  • Ahogy mondani szokták, már más világot élünk.

    Villámsebességgel járta be az internetet egy fotómontázs, amelyen Sir Sean Connery és Thomas Bordie Sangster portéit láthatjuk egymás mellett. Elsőre nehéz párhuzamot vonnunk a skót és brit színész között, ám a feliratot elolvasva rájöhetünk az összehasonlítás apropójára: 

    a képeken mindketten 34 évesen láthatóak.

    Ez azért is meglepő, hiszen ha nem tudnánk, simán elhihetnénk, hogy egy apa-fia páros szerepel a fotókon, s míg a néhai James Bond talán mai szemmel pár évvel idősebbnek is tűnik, mint a mostani közép-harmincas korosztály, a hamarosan 35. születésnapját ünneplő Brodie Sangster gyakorlatilag 15 éve ugyanúgy néz ki. 

    „Ő az élő bizonyítéka annak, hogy millenial generáció tagjai másképp öregednek!” –jelentette ki több kommentelő is, akik az általánosan egészségesebb életmódot, kevesebb alkoholfogyasztást és dohányzást emelték ki eltérésként.

  • Szinte minden filmjében eszik, ám azt, hogy miért, csak kevesen tudják. Nem csupán a furcsa véletlen műve: itt van a válasz a nagy kérdésre!

    A legnagyobb rajongók pontosan tudják, hogy Brad Pitt filmjeinek többségében van egy közös pont, méghozzá az, hogy a hollywoodi színész előszeretettel csemegézik a forgatásokon, a filmvásznon. A napokban az Unilad mutatott rá arra a furcsa tényre, miszerint Pitt állandóan eszik – számszerűsítve több mint 60 alkalommal –, ám azt csak kevesen tudják, miért része filmjeinek a folyamatos nassolás, csipegetés. Nyilván nem azért, mert a színész annyira éhes lenne.

    A Trójában pulykacombot, az Ocean's Eleven – Tripla vagy semmi című filmben pedig például Rusty sajtos hamburgert, nachost, koktélrákot és fagylaltot is majszol. A Jesse James meggyilkolása, a tettes a gyáva Robert Ford című moziban marhapörköltet, a Mr. és Mrs. Smithben sült húsokat, a Pénzcsinálóban pedig sült krumplit falatozik. Hasonló jelenet a Ha eljön Joe Blackben is van, melyben karaktere, a halál emberi alakban először kóstolja meg a mogyoróvajat. Pittnek a Volt egyszer egy... Hollywoodban is van étkezős jelenete: karaktere, Cliff Booth sajtos tésztát (mac and cheese) dob össze a filmben, valamint egy Bloody Maryt. A lista a filmjeivel együtt folyamatosan bővül, de miért? Pitt ezt a kérdést egy interjúban válaszolta meg.

    Szeretek elfoglalt lenni, természetemnél fogva mindig rágcsálok

    – vallotta be a hollywoodi filmcsillag, kitérve az Ocean's Eleven kajálós jelenetére.

    Nos, ennek valójában megvolt az oka, mivel mindig rohanásban volt, mindig mozgásban, úgy gondoltam, soha nem tudott leülni és rendesen megkajálni. Szóval mindig útközben kellett valamit harapnia.

    Az tehát, hogy Brad Pitt minden filmjében eszik valamit, nem csupán a furcsa véletlen műve, hanem egy tudatosan alkalmazott eszköz, egyfajta karakterrajz, amellyel karaktereit még emberibbé és hitelesebbé teszi. Az evés gyakran hozzá is tartozik filmes karakteréhez is. Ennek kapcsán Caroline Liem szereposztó-rendező elárulta: bár a legtehetségesebb színészek is elrontják az evési jeleneteket,  mertpéldául túl nagy vagy túl kicsi falatokat tesznek a villára, Pitt azonban sosem.

    Pár éve egy 15 perces összeállítás is megjelent az említett jelenetekről. 

Rovatok