Csonka Andrást ízekre szedték, amiért alig volt néző a fellépésén, itt a reakciója: „Csapkodnom kellett volna, vagy a mikrofont a földhöz vágni?”
Nem szokott reakcióvideókat készíteni, ám most kivételt tett.
Igencsak felkavarta az állóvizet az a felvétel, amelyet a minap készített valaki Csonka András fellépésén. A színész-énekes Komáromban állt színpadra szombat délután, egy ott készült videón pedig az látható, hogy a nézőtéren mindössze 15-20 ember volt jelen, a színész azonban ennek ellenére sem szakította meg egyórás félplayback fellépését, hanem végigtolta azt. Az ominózus videó a színészhez is eljutott, aki a TikTok-oldalán reagált az őt ért támadásokra.
Mint mondta, fellépését a Monostori Erődbe szervezték, ahová inkább kirándulni járnak az emberek.
Természetesen – jó magyar szokás szerint – néhányan próbálták rám húzni a vizes lepedőt ott a videó alatt, kommentben, ami természetesen szívük joga. Én csak – főleg az ő kedvükért – szeretném egy picit árnyalni ezt az egész képet. [...] A színpad előtt nagyjából húsz kedves hölgy és úr próbálta magát mégis, a tűző nap ellenére is jól érezni. Nevezzük őket hősöknek, akik vállalták, hogy ezen körülmények között is ott maradnak velem. A szektorok környéke egy teljesen puszta tér, mindenféle árnyékolás nélkül
– magyarázta Csonka, hozzátéve, jónéhányan a büfénél húzódtak meg. Elmondása szerint nagyjából száz ember volt még a szektorokban, az ernyők alatt. Mivel nem igényel kordonokat, lement a színpadról az emberek közé, amitől – elmondása szerint – házibuli-hangulata lett a fellépésének.
Egyetlen dalt sem hagytam ki, végigcsináltam a műsort. Így éreztük jól magunkat
– árulta el a színész-énekes, aki azokra a kommentekre is reagált, melyek szerint hamis volt. A videó egy pontján az is elhangzott, hogy igazából miért reagált a hozzászólásokra.
Az egy kérdés azok felé, akik a kommentekben olyan nagyon könnyen és csodálatosan tudnak ítélkezni: szerintetek mit kellett volna csinálnom ebben a helyzetben? Csapkodnom kellett volna, vagy a mikrofont a földhöz vágni? Hisztizni, hogy kikérem magamnak, hogy hol vannak innen az emberek, a nézők? És nem lépek fel, inkább hazamegyek? Hogy kellett volna reagálnom? Mi lett volna a számotokra elfogadható reakció?
– vetette fel a kérdést a színész, aki úgy véli, meg lehetett volna szervezni az eseményt úgy is, hogy a retró jegyében fellépő előadók egymás után léptek volna színpadra, de ennél furcsább dolgokban is volt már része.
„Itt van egy olyan fontos tényező, amit elfelejtünk a mai világban: az alázat. Az én szakmámban ez alapvető, legalábbis én hiszek ebben. [...] Az a legkevesebb, hogy megtisztelem őket azzal, hogy ezt a bulit megcsinálom. Még akkor is, ha egy ilyen videó elkészül.
Azokat az embereket meg kell tisztelni, akik engem megtiszteltek azzal, hogy eljöttek, ott maradtak. Szerkesztésileg kell jobban átgondolni az ilyen helyzeteket. [...] Köszönöm azoknak, akik ott voltak! [...] Nem lehet okom panaszra, mert az elmúlt több mint 30 évben esténként több száz ember előtt léptem fel, de zenei előadóként is léptem fel százak és ezrek előtt is. Ha 10, 20 vagy 30 ember lesz a fellépésemen, őket sem fogom hazaküldeni.
Csonka András fellépése kapcsán egy másik zenei előadó, Szabyest, azaz Szabó Szabolcs Achilles is készített videót, elmesélve, műanyag székeknek énekelt. A Farm VIP-t is megjárt énekes csak egy példát hozott arra, hogy minden énekesnek vannak ilyen fellépései. Szandi például otthagyta koncertjét, mert alig voltak nézői.