Index Vakbarát Hírportál

Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Hiába nem lett anyuka, szerinte cserébe szuper nagynéni.

    A héten ünnepelte 50. születésnapját Alszászi Tímea, vagy ahogy a legtöbben ismerik, Mc Ducky. Az Emergency House egykori tagja évek óta Cipruson él, turizmussal foglalkozik, de nemrég a Farm VIP című reality-ben is láthatták őt a nézők.

    A rapper a Borsnak elárulta, hiába a kerek évforduló, nem tervez nagy bulit csapni, sőt, az elmúlt napokban csak barátkozott a gondolattal, hogy "fél évszázados" lett.

    „A két öcsémmel szeretném tölteni ezt a napot, mivel ritkán találkozunk személyesen, és nekem már csak ők a családom. Édesanyámat évekkel ezelőtt elvesztettem és akkor amiatt anno teljesen újra kellett tervezni az életemet. És szerencsére úgy hozta az élet, hogy jött Ciprus, és én így gyógyulok” – mesélte Ducky, hozzátéve: a mindennapokban nem érzi, hogy már ötössel kezdődik az életkora, mivel energikus, fiatalos életet él. 

    Én nem vagyok az a nagy megbánós típus, mivel a döntéseimet általában sok agyalás és átgondolás előzi meg. Ha visszagondolok, igazából nem bánom, hogy nincs gyerekem. Ez nem azért van, mert beteg lennék vagy ilyesmi, hanem ez egy tinédzserkori elhatározás volt a részemről, de azóta se jött meg hozzá a kedvem. Szerintem nem mindenkinek az anyaság az útja, emellett pedig én vagyok a világon a legjobb nagynéni. Továbbá én olyan vagyok, hogy nem nagyon szeretek hátranézni, hanem mindig csak előretekintek és bátran ugrok, ha kell, csak legyen víz a medencében…

    Ducky úgy tervezi, a 60. születésnapját is Cipruson köszönti majd, legalább még 10 évet ugyanis a szigetországban szeretne élni. Mint mondta, a sok napsütés, az élethez való ottani laza hozzáállás fiatalon és stresszmentesen tartja őt.

  • Először szólalt meg a kedveséről.

    Sánta László fél éve mesélt utoljára arról, hogy még nem költözött vissza a szerelem az életébe, amióta házassága Széphalmi Juliskával hét év után véget ért. A Sztárboxban is megfordult színész sokáig a munkájára és a kisfia nevelésére koncentrált az ismerkedés helyett, ám fordult a kocka: újra foglalt a szíve. 

    „Most beszélek erről először. Ő egy olyan ember az életemben, aki valami olyan színt hozott, amire régóta vágytam. Azt hiszem, ezt így lehet jól megfogalmazni. Abszolút boldog vagyok mellette. Nincs könnyű dolga, mert gyerekem van, mert volt feleségem van, és a színház is egy bonyolult szakma. Ő nem szakmabeli, de megérti” – idézi Sánta Lászlót a Blikk.

  • Már megbánta, hogy bicepszére tetováltatta korábbi párja nevét.

    Curtis, azaz Széki Attila hosszú évek óta a tetoválások rabja, de nem mindegyik új mintáról számol be külön a rajongóinak, pedig mind-mind saját jelentéssel bírnak. Fiatal kora óta viseli bőrén életének különböző korszakait, s mint kiderült, a rappernek van olyan tetkója is, amit mostanra megbánt. Ez akkor derült ki, amikor a Megasztár 2025-ös évadának ítészét a Vibe fesztiválra menet random kérdésekkel bombázták.

    Hát van... Van [egy tetoválás, amit már megbántam]. A karomon egy név, de már nem sokáig lesz ott

     – jelentette ki határozottan a rapper, jóllehet azt nem árulta el pontosan, melyik névről van szó. Curtis a Bors szerint arra a nagyméretű „Kriszti” feliratra utalt, amit 2019-ben varratott a bicepszére, akkori párja miatt, akitől a kisfia, Doni is született. A tetkót romantikus gesztusnak szánta, ám azok az idők már elmúltak.

    Az említett tetkó 2019-ben nem kis port kavart. A rapper ezzel szerette volna jelezni, hogy vége a csajozós korszakának.

    „Már érett bennem ez a dolog. Az elmúlt időszak pedig még jobban megerősített abban, hogy Krisztivel szeretném leélni az életem. Ő az a társ, akiért még jobban le akartam számolni a múltammal. Érdekes, hogy az ő neve az első tetoválás, ami kifejezetten nem fájt, egy picit sem. És biztosan érzem, hogy sosem fogom megbánni, hogy felvarrattam” – nyilatkozta akkor a lapnak, ám azóta minden megváltozott: Curtis szakított gyermeke anyjával, melyet követően Barnai Judit válogatott kosárlabdázóba szeretett bele, akivel azóta is egy párt alkot, sőt, a kezét is megkérte. Az esküvő dátumát egyelőre nem tűzték ki. 

    Nem Curtis azonban az egyetlen híresség, aki a szakítás után megbánta szerelmi tetkóját.

  • A rossz idő sem szegte sem Bonamassa, sem a közönség kedvét.

    Ugyan a rossz idő miatt végül utolsó pillanatban új helyszínen, a fedett Veszprém Arénában állt színpadra kedd este Joe Bonamassa, az amerikai blueslegenda így is felejthetetlen bulit csapott a VeszprémFesten. 

    Erről tanúskodik a fesztivál Instagram-oldalára feltöltött ízelítő is: a zenész hibátlan szólója hallatán mindenki sajnálhatja, aki lemaradt a teltházas koncertről, amely még a kétórás játékidő ellenére is meglepően rövidnek tűnt. A fellépést nem csak a közönség, de saját bejegyzése szerint az előtte Budapesten is körülnéző Bonamassa is kifejezetten élvezte. 

    Természetesen a bulizni vágyókra még így is sok izgalmas program és koncert vár, ma este a Train veszi be az Arénát, holnap Tátrai Tibor és barátai, míg a Clean Bandit szombaton táncoltatja majd meg a magyar rajongókat. 

Rovatok