Index Vakbarát Hírportál

Ezt tette velünk a Balaton körbefutása

2014.06.03. 22:22
A hétvégén csapatváltóban teljesítettük az Ultrabalatont, körbefutottuk a Balatont 212 km-en át. Nézze meg, ki hogyan viselte a futást, hogyan érezte magát, és mit kapott az egésztől! Előtte és közvetlenül utána készült képek következnek.

Dudás Gergely – Club Aliga - Balatonkenese, 10,7 km

A hétvége számokban: 10,7+3,5 kilométer futás, 650 km vezetés, 7 óra alvás, az ajzószereket nem számoltam. Az official idő elég szar lett, de durván elkéstünk a rajtnál és még utána is volt kis pöcsölés, na meg az emelkedő. A telefonom szerint a Club Aliga tetejéről már 6 perc alatti kilométerátlaggal értem Kenesére, és mint e két mondatból is látszik, elkapott engem is a futólázas magyarázkodás. Pedig három hónappal ezelőtt teljesen irreálisnak tartottam, hogy valaha le fogok futni 10 kilométert. Vagy, hogy valaha futni fogok - szóval időtől függetlenül én csak nyertem. És ezzel sokan így voltunk a szerkesztőségben, részben ennek bemutatásáról is szólt a projekt. 18-an indultunk végül, külön engedéllyel, és a fontos futóteljesítményeken túl a legcsodálatosabb szerkesztőségi buli lett belőle, több mint 30 ember elképesztő hősies egyéni teljesítményével, közvetítéssel, főzéssel, szállítással, sportemberekhez méltó alkoholizálással. Csak azt sajnálom, hogy egy évet kell várni a következőre, tuti ott leszünk, legalább egy tízes csapattal is. Anita, András, köszi itt is.

Iván András – Balatonkenese - Balatonalmádi, 14,5 km

Egészen hihetetlen hangulata volt ennek a hétvégének, nem voltam még ilyen jó futóversenyen. Pont az utolsó egy hónapban csúszott el a felkészülésem, de igazából ez nem számított, annyira jó volt az egésznek a légköre, végig élmény volt futni, közben pedig videókat készíteni, vagy éppen az alaptáborban fröccsözni. Mindenki szurkolt, a Balaton parti környezet pedig össze sem hasonlítható egy városi futóverseny hangulatával. Jó volt látni, milyen lelkesen, szinte végig mosolyogva futotta le mindenki a saját távját. Külön élmény, hogy ott voltam a 212 km legelején és a legvégén is: a saját szakaszomon kívül Gergővel és Balagéval megfutottam az első emelkedőt a Club Aligából, az utolsó 4 km-re pedig becsatlakoztam én is. Csodás volt a hajnal, a befutónál pedig aztán extázisban mehettünk át kézen fogva a kapu alatt. Jövőre ugyanitt!

Tóth Balázs – Balatonalmádi - Csopak, 10 km

Kegyetlen rossz volt a gyors rajt után 2 kilométerrel megállni a vasúti lámpánál, és várni, hogy a rozzant dízelmozdony zúgva odébbálljon. Utána a hatodik kilométernél kezdődő emelkedő vett ki belőlem sok energiát, amit a váltópontnál egy utolsó sprinttel próbáltam kompenzálni. Végül csak sikerült elérnem a célomat, hogy a korábbi 5:30 perc per kilométeres átlagomat 5 perc alá vigyem le. Ezt is azért, mert más, amikor az ember a csapatért fut, és nem csak a környéken hobbiból.

Zimre Zsuzsa – Csopak - Balatonfüred, 8 km

Soha nem futottam még 8 km-t egyben, attól is tartottam, hogy egyáltalán sikerülni fog-e, de jött egy endorfinfröccs, és akkor úgy éreztem, hogy bármeddig bírnám ezt. Különös élmény volt, olyan, amilyet tényleg ritkán élek meg: teljes belső felszabadulás, annak ellenére, hogy világ életemben utáltam futni. Olyan nagy élmény volt, aminek még napokkal később is a hatása alatt vagyok, és a héten kezdődött vízitúrán is elmentem futni reggel. Kell ennél több?

Földes András – Balatonfüred - Vászoly, 15,4 km 

A fotókból világosan látszik, hogy milyen pusztítást végez a sport az emberen, Minden vidám és bizakodó arc a futás végén megtört, mintha a saját nagyapánk lennénk a tőzsdeválság után. Ez alól egyedül Pándi Balázs a kivétel, aki az elején vidám, a végén pedig kisimult és bizakodó. Tanácsom tehát: Emberek, ne sportoljatok, hanem helyette a rock and roll!

Nyilas Gergely – Vászoly - Zánka (GYIC), 12,1 km

Aggódva indultam neki a magam 12,1 kilométerének, mégis könnyed, alig egy órás futás lett belőle, ideális futóidőben, és -cipőben. Olyat persze biztos senki sem javasol, hogy olyan cipőben induljunk a versenynek, amelyik csak másodszor van a lábunkon, de nekem bejött. Már kicsit bánom, hogy nem nyomtam meg még jobban a futást, órám nem volt, a távot is csak saccoltam, végül túl sokáig tartalékoltam az erőmet, attól félve, hogy nem tart ki végig. Ennyit jelent a versenytapasztalat hiánya, amit a következő években pótolni kell.

Stubnya  Bence – Zánka (GYIC) - Köveskál, 8,9 km

Tök jó volt a verseny, mert rávett arra, hogy elkezdjek futni. Ahhoz képest, hogy a felkészülés alatt hogyan teljesítettem, meglepő volt, hogy milyen könnyen ment a táv, amikor beérkeztem, még tök szívesen futottam volna tovább. Annyira megjött a kedvem a futáshoz, hogy most éppen azt tervezgetem, hogy a félmaratont is bepróbálom majd. A Balatonnál azonban külön jó volt ott lenni: szuper volt a buli, meg nézni a többieket, ahogy váltanak, futnak. (Bencéről a futása előtt készült fotó a technika ördöge miatt nem elérhető.)

Barakonyi Szabolcs – Köveskál - Nemesgulács, 12,2 km

Egyáltalán nem gondoltam volna, hogy valaha is megszeretem a futást. Rákattanós sport, mondtam az elején, és azok nekem nem jönnek be. Az elmúlt két hónapban sokat futottam, sérült is voltam, de erről bőségesen beszéltem a videókban. Nem tudom, rákattantam-e: bár legyen elég annyi, hogy a verseny után két nappal már lementem futni. Nagyon nagy tanulság, hogy az elején mindenféle körültekintés és alázat nélkül vetettem bele magamat, és azt hittem, hogy mindent szabad. Végül nagyszerű eredménnyel zártam, de ha nincs egy profi edző bevonva, akkor nem tudom, hogy meg lehetett-e volna közelíteni ezt az időt. Vajda Zsuzsa mindent figyelembe vett, nem kesztyűs kézzel, de nagyon személyre szabottan és körültekintően írta az edzéstervet, minden esélyt megadott annak, hogy kijöjjön a legjobb teljesítmény, ami az esetemben meg is történt. Az egyik legjobb élményem a versenyen az volt, hogy amikor befutottam, és kilihegtem magam, akkor pont összefutottam Zsuzsival, akinek mindent elmeséltem – ez nagyon nagy flash volt.

Janecskó Kata – Nemesgulács - Balatongyörök, 13,7 km

2
2

Én szaladtam bele az UB legnagyobb elváltásába, ezért is nincs rólam előtte kép. A rajtszámot a kocsiban tettem fel, miközben próbáltam nem hasba szúrni magam a biztosítótűkkel, a szelfizésre kapott telefont pedig már menet közben próbáltam feltenni a karomra, ami olyan jól sikerült, hogy nagyjából öt kilométer után feltűnt, hogy gyanúsan feldagadt a jobb kezem, mert teljesen elszorítottam. A kis izgalom az időmnek jót tett, az első három kilométeren messze a várt tempómnál gyorsabban futottam. És utána is végig gyorsabban mentem annál, mint amit ígértem a többieknek. Ahogy jött az este, előkerültek a kis meztelencsigák, tele volt velük a bicikliút, próbáltam nem széttaposni őket. Ezzel el is foglaltam magam, ha már az én szakaszomon pont a látvány nem volt annyira nagyon-nagyon szép, mert főleg autók mellett futottam. De így is még soha, semmilyen sporteseményen vagy versenyen nem éreztem annyira jól magam, mint itt.

Libor Anita – Balatongyörök - Keszthely, 14 km

Egész nap azt számoltam, hogy hány percet hozunk a tervezett időhöz, mert a naplemente helyett szerettem volna végig világosban futni. Nem a sötéttel és a hideggel van a bajom, de végül pont azt történt, amitől féltem: viszonylag melegben és világosban iramodtam neki, hidegben és olyan sötétben érkeztem meg, hogy az utolsó métereken a telefonom zseblámpájával kellett világítanom, mert az orromig sem láttam. Nem akartam elfutni az elejét, és mivel hiszek a conversation pace erejében, beszélgetősre vettem a figurát, előbb egy 24 km-ének utolsó szakaszában lévő csávóval húztuk egymást, majd az akkor 110. km-ében lévő Haanchee-val futottam pár kilométert és dumáltunk is egy kicsit. A mostani edzettségemmel 10 km-en alatt tudok hozni 6-os alatti km-eket, ez most is így volt, jó volt, hogy jött a váltás 14 km-nél. Biztos azért, mert bekrepált a szuper kézműves playlistem, és nem tudtam eljutni a végére adagolt power songokig.

Csonka Anna – Keszthely - Balatonberény, 12,8 km

Tök hülyeség, de rettenetesen izgultam a verseny előtt, többször az is megfordult a fejemben, hogy lemondom az egészet, csak mert túlságosan kifulladva, fájó lábbal, a tempómmal elégedetlenül érkeztem be egy-egy edzés után. Féltem attól, hogy lassú leszek, hogy nem is fogom bírni, aztán amikor kiderült, hogy mi lesz a szakaszom, már attól is, hogy sötét lesz, erdő lesz, gyökerekkel felvert bicikliút lesz, és nyilván el fogok tévedni vagy valami borzasztó dolog fog történni. Aztán persze ahogy futni kezdtem, mindez megszűnt, mintha egy fekete csőbe kerültem volna, a külvilág szinte szó szerint megszűnt, mert tényleg csak azt a kis kört láttam magam előtt, amit a fejlámpa megvilágított, a futós applikációm pedig egy kilométer után úgy döntött, többet nem közli velem, hogy hány kilométert futottam már és milyen gyorsan haladok. Amikor a célállomás, Balatonberény fényei feltűntek, egy kicsit csalódott is voltam, hogy nahát, máris vége, pedig úgy futnék még egy csomót. Azt hiszem ez az egész tényleg életem legjobb futós élménye volt.

Pándi Balázs – Balatonberény - Balatonmáriafürdő 2, 8,3 km

Amikor felmerült, hogy indulunk az Ultrabalatonon lelkesen jelentkeztem, mert már jó ideje elhatároztam, hogy újra futni fogok. Láttam magam előtt, ahogy lelkesen készülök, és még egy edzéstervet is kaptam, amibe végül egy aktuális turném miatt bele se tudtam szagolni. Valószínűleg ennek a turnénak köszönhettem viszont, hogy lefutottam szinte megállás nélkül ezt a távot, mert utoljára 3 éve futottam és akkor hét kilométer volt a rekordom itt viszont napról-napra 40-50 perc intenzív dobolást kellett prezentálnom, meg 50 kg hangszert cipelnem sokszor gyalog. Itt viszont még az se tudott megállítani, hogy a futásra igyekezve ellopták Joseph Scianni / David Izenzon mesteri MAN RUNNING!!!! címü lemezét hallgatva a futószerkómat a 182-es buszról. Csak mentem és mentem...

Kasnyik Márton – Balatonmáriafürdő 2 - Fonyódliget, 15,2 km

Váratlanul izgalmas lett az én két szakaszom a fonyódi löszfalomlás miatt: a part helyett felterelték a versenyt a dombra. Így aztán nem csak olyan volt az egész hangulata, mint egy kitartott Tarr Béla filmjelenet – egy nyomasztó, sötét falusi főutca, aminek kilométereken keresztül nincs vége –, hanem került bele egy rövid hegyi horrorszakasz is a vaksötétben. Nagyon jól esett, hogy a munkatársaim félbehagyták az iszogatást a bázison, hogy kijöjjenek pacsizni velem, amikor elfutottam az alsóbélatelepi kemping előtt. A dombról aztán annak tudatában sprinteltem le, hogy az aljában már jön a befutó, de igazából még innen is volt hátra néhány kilométer. Ráadásul az emelkedő után mindenki eltűnt mellőlem, csak a nyilakból lehetett tudni, hogy merre kell menni. A végén eléggé lelassultam már, de egyébként szuper volt az egész.

Alexandra – Fonyódliget - Balatonlelle, 11,5 km

Annak ellenére, hogy nagyon fáradtan érkeztem a versenyre, doppingként hatott rám a csapatszellem, az összetartás, és az az igyekezet, ahogyan mindenki kivette a részét, hogy teljesítsük közösen a 212 km-t. Hajnali futásom a szembe szél, a sötét és az ismeretlen terep ellenére jól sikerült. Kifutottam magamat, és nagyon vártam már, hogy a szakaszom végére érjek. Hajnalban kocsival a befutó felé haladva megható volt látni, a még akkor futókat, kísérőiket, hogy a hihetetlen fáradtság ellenére is, küzdöttek, tartottak a cél felé. Köszönöm, hogy egy ilyen csodálatos helyen egy ilyen szuper csapattal vehetettem részt életem első futóversenyén!

Fehér János – Balatonlelle - Balatonföldvár, 13,5 km

Először azt gondoltam, hogy nem szétszaggatva magam futok egy jólesőt, hiszen úgysem úgy vágtunk neki az Ultrabalatonnak, hogy majd mindenkit lenyomunk. De miután a bázison teljesen belelkesülve meséltek a magukat alulbecslő vagy inkább felülmúló végzett futók, rájöttem, nekem sem szabad kocogni. Egy jó csapat tényleg a maximumra sarkall. Amikor elstartolam, emiatt is kezdtem ijesztően gyorsan, vittek a többiek magukkal, és végül jól kidöglesztettem magam.

Szász Barna – Balatonföldvár - Széplak, 12 km

Ahhoz képest, hogy életem nagy részében értelmetlen és unalmas sportnak tartottam a futást, most egy éves edzegetés után hirtelen elindultam egy versenyen, amin éjjel 3-kor, vaksötétben tizenkétezer métert rohantam le egyben. Rohantam, azaz én futottam a legjobb időt (4:25 / km), de ez egyáltalán nem csak rajtam múlott: 1. Ultrajó playlistet állítottam össze a versenyre, amivel 3-5 percenként iszonyú lelkes lettem, és bárki más is az lenne; 2. A táv második felétől óriási csatát vívtam egy fitt lánnyal, akivel fej-fej mellett haladva kihajtottuk egymásból a maximumot 3. Földes András ironman kolléga ezúttal betegen és hegynek felfelé futott, ezért történhetett meg, hogy "csak" 4:42 / km volt a tempója.

Szentkirályi Balázs – Széplak - Siófok, 8,1 km

Az első 1000 méteren a Nike mobilappjával kínlódtam, ami nem először hagyott cserben. A második 1000 méteren a mobilcarculatorral azon dolgoztam, hogy nagyjából mikorra érek be különböző kilométer átlagokkal számolva. A harmadik 1000 méteren azt próbáltam felidézni, hogy ezzel a teljesítménnyel vajon befér-e a csapat a tervezett 20 órás időkeretbe. A negyedik 1000 méteren próbáltam levideózni magamat meg a Balatont a napfelkeltében. Az ötödik ezren oldalszúrással kínlódtam. A hatodikon az bosszantott, hogy valószínűleg mobilapp nélkül – túl korán kezdtem el hajrázni. A hetediken rájöttem, hogy rossz döntés volt zene nélkül nekivágni. A nyolcadikon mindenkit lehagytam. A kilencedik ezren száz méter után alig izzadtan célba értem. Pedig úgy futottam volna még tovább.

Tóth Gergely – Siófok - Club Aliga, 11,9 km

19 órán keresztül tényleg rossz érzés befutónak lenni; a mértékletes fogyasztás, az alvással való hiábavaló próbálkozás, az előttem indulók fuvarozgatása, a közben a fejembe kúszó álmossággal való küzdelem... Reggel ötkor viszont gyorsan túllendülök a várakozás fásultságán, az első négy kilométer után pedig helyére teszem a térdfájdalmakat is. A hajnal gyönyörű; szuper dolog, hogy a szervezők még ilyenkor is teljes hangerővel biztatnak minden elhaladó futót, és az is, hogy a balatonvilágosi emelkedő után egy kocsiból néhány álmos kollega pattan ki az utolsó négy kilométerre.



Rovatok