Az elefántok nem felejtenek – nagyjából ez az a dolog, amit mindenki tud ezekről a hatalmas állatokról, bár ezt legtöbben csak egy vicces mondásnak hiszik, kevesen gondolják, hogy tényleg igaz. Az elefántok ugyanis tényleg megjegyzik egymást, egy életre. És nemcsak egy-egy társukat ismerik fel, hanem akár harminc-negyven elefántra is képesek egyszerre emlékezni. Több más kutatás is bizonyította, hogy az elefántok nem felejtenek. Általában akármilyen messzire viszik is őket, simán visszatalálnak eredeti lakóhelyükre, több száz kilométer távolságból is, ahogyan a folyókat, forrásokat is fellelik, ha szomjasak.

Az elefántok agya régóta képezi kutatás tárgyát, hiszen sokszor bizonyították, hogy megdöbbentő dolgokra képesek. Néha egészen emberiek, halottaikat például meggyászolják, virrasztanak mellettük, sokszor el is temetik. Több kutatás szerint agyuk fejlettsége a főemlősökével vetekszik, aminek az lehet az oka, hogy ormányukat gyakorlatilag hasonlóan használják, fogásra, ennek révén agyuk hasonló irányba fejlődhetett. Ezenkívül az elefántok akár több kilométer távolságból is tudnak kommunikálni egymással, az ormányuk mélyéről feljövő korgó hangok segítségével.

Lawrece Anthony, az itthon is nagy sikert aratott Elefántsuttogó című könyvében megindítóan adja vissza mindazt a tudást, amit az elefántoktól szerzett. Ő az elsők között volt, aki felismerte, mekkora veszélyben vannak az elefántok. Ennek érdekében saját pénzen vásárolt nemzeti parkjába be is fogadott egy csordát – bár akkor még nem tudta, mit vállal ezzel. A könyv szépen leírja azt a küzdelmet, amit az elefántok betörése jelentett, akik annyira nem bírják a bezártságot, hogy rendkívül tökéletes formáit fejlesztették ki a szökéseknek. Még a villanykerítést is simán megtanulták kicselezni, rájöttek ugyanis, hogy ha egy fát rádöntenek a drótokra, akkor a vezeték elszakad, és így nem ráz a kerítés. Hosszas munkával végül sikert ért el, és neki is köszönhető, hogy az afrikai elefánt ma már sokkal jobb helyzetben van, mint évtizedekkel ezelőtt.