Masa Ivasincova 1942-ben született a Szovjetunióban. 18 éves korában kezdett el fényképezni, egészen 2000-ben bekövetkezett haláláig dokumentálta az életét és a körülötte lévő világot. Jelentős szerepet játszott a leningrádi undergound költészetben és fotográfus mozgalomban, képeit azonban soha nem mutatta meg senkinek. 

Kapcsolatba került olyan korszakos zsenikkel, mint a fotós Borisz Szmelov, a költő Viktor Krivulin és a nyelvész Melvar Melkumjan. Utóbbivel annyira szoros volt a kapcsolata, hogy férjhez ment hozzá, és lánya is született tőle. A gyermekét Aszjának nevezte el – ő volt az, aki 2017-ben megtalálta édesanyja 30 ezer negatívját a padláson. A nő ugyanakkor nem vett aktívan részt lánya felnevelésében, a család hamar szétment, Aszja az apjával maradt Moszkvában, és csak elvétve találkozott az anyjával. 

Ivasincova élete során dolgozott biztonsági őrként, liftszerelőként, színházi kritikusként és tervezőmérnökként is. Igazi kaméleon volt, valamivel mindig elleplezte a benne élő művészt. 1981-ben azonban munkanélkülivé vált, ami a kommunista rendszerben bűnténynek számított. Tíz évig volt elzárva egy elmegyógyintézetben, ahol drogokkal próbálták átmosni az agyát. 2000-ben, lánya karjai között halt meg rákban, elképesztő örökséget hagyva maga után. 

Miután meghalt, a lánya nem tudott mit kezdeni anyja padláson heverő dobozaival. Soha nem is akarta felnyitni őket. Mivel a nő hagyatéka senkit nem érdekelt, így Aszja padlásán kötött ki, ahol 17 évig hevert érintetlenül. 2017-ben azonban Aszja és a férje úgy döntött, hogy ideje kitakarítani a tetőteret. Takarítás közben véletlenül elbotlottak egy nagyobb dobozban, ami egykor Masáé volt. A doboz tele volt negatívokkal, amiket a nő korábban óvatosan levélborítékokba csomagolt, feldátumozott és megcímkézett. 

A negatívokból előhívott képek érzelmi sokkot okoztak Aszjának. Eszébe juttatta, hogy az édesanyja érzelmileg mennyire sérült és törékeny volt, hogy mennyi szörnyűséget kellett átélnie hányattatott élete során.