Tiszavári Zsuzsa 40 éves, gyógyszerész. Tizenhét éve van a szakmában, de azt meséli, most volt először az az érzése, hogy „soha nincs vége, hogy fojtogatóan sokan vannak, és hogy az egész embert próbáló. Azt hittük, hogy a türelmünk végtelen, és nem, egy idő után elfogy a türelmünk.”

A hegyvidéki patikában eredeti nyitvatartás szerint reggel 8-tól este 8-ig, műszakonként ketten dolgoznak. Otthon pedig „jön a másik műszak, napi 4-5 órában tanítom a gyereket”, mondja Zsuzsa. „Többször előfordult az elmúlt héten, hogy hazamentem és sírtam. Sírtam, mert annyira fáradt voltam, és nem is feltétlenül a fizikai fáradtságra gondolok, hanem a lelki fáradtságra. Napi szinten bennünk van, hogy találkozunk-e olyannal, aki fertőzött, mikor fertőződünk meg, rajtunk múlik-e, hogy megfertőződünk, én kit fertőzhetek meg, szűrnek-e, hogy a kollégák ne legyenek betegek, mert akkor még annyi emberrel sem fogunk dolgozni, ahányan most tudunk. Ezek folyamatosan pörögnek az emberben.”

A gyógyszertárban egyszerre csak egy vevő lehet bent, a plexifal még készül. Addig a leragasztott sárga csík jelöli, hol állhat a vásárló, amit sokszor észre sem vesznek. Ráadásul a gyógyszerészek készletei is végesek. Amikor a portré készült, gumikesztyűből még 20-25 napra volt elegendő, sebészi maszkból viszont mindössze hat darab maradt. (Fotó: Huszti István / Index)

„Sokan vannak otthon, valamennyire nőtt a hulladék mennyisége is, a lakók viszont nem mindig nőnek fel a feladathoz – mondja Sápi Géza. – Alapesetben is zsákokban kellene a szemetet a kukába rakni, úgy, hogy az edény tetejét még le lehessen zárni, de ez sokszor még a békeidőben sem megy”.

Szeméttel dolgoznak, alapból is nagyobb fertőzésveszélynek vannak kitéve, ami a járvány ideje alatt hatványozódik. Ezért is kapnak több fertőtlenítőszert, és kötelező a szájmaszk is. A világjárványból ők egyelőre ennyit érzékelnek. Meg azt, hogy kisebb a forgalom, kevesebb a türelmetlen autós.

Csík Csaba azt mondja, egyelőre nincs érzékelhetően több szemét. Egy műszak után most is nagyjából 70 és 110 mázsa közötti szemetet adnak le. A járvány ellenére viszont az sem változott, hogy „a legtöbben csak beleszórják a kukába a hamut, zsebkendőt vagy mondjuk a pelenkát. Amikor pedig beborítjuk az edényt a kocsiba – hiába a maszk – ezt mind az arcunkba kapjuk.

Az FKF egyébként hamarosan kiad egy hulladékgyűjtéssel kapcsolatos tájékoztatót, amivel a lakosság a járvány ideje alatt segítheti a szemétszállítók munkáját. (Fotó: Huszti István / Index)

Már rövidített nyitvatartással dolgoznak, de még így is reggel héttől este hatig robotolnak Gerőházi Marianna élelmiszerboltjában. Ő azt mondja, nem tudja magát jól érezni attól, hogy nagyobb a forgalma. „Az első két hét félelmetes volt. Keresztülgyalogoltak rajtunk a kosarakkal.”

A legborzasztóbb élménye az volt, amikor az egyik vevő elkezdte lepakolni a hipót a polcról. „Megkérdeztem, hogy tudok-e segíteni, azt mondta, hogy elviszi a hipót. Kértem, hogy mindet ne vigye el! De azt mondta, hogy az összeset elviszi, mert szüksége van rá, sőt ennél még több kellene. Megmondtam neki, hogy ne haragudjon, de nem adom el az összes hipót, erre beírt a panaszkönyvbe. Miután kiment az üzletből, elsírtam magam.”

Pozitív visszajelzésekből egyébként több van. Tortát és virágot is kaptak már. A Facebookon pedig rendszeresen megköszönik nekik, hogy nyitva vannak, és azt is, hogy kesztyűben, maszkban dolgoznak. Az elővigyázatosságot már a vásárlóktól is elvárják. Ha valakinek nincs maszkja, megkérik, hogy sállal vagy kendővel takarja el az arcát, fertőtlenítő spray pedig mindig van a kasszában. Napközben tízpercenként törlik át a kilincseket, esténként ózongenerátoros géppel fertőtlenítenek.

A tulajdonos egész nap az üzletben van, és azt mondja, otthon sem tud nagyon kikapcsolni. „Pont reggel mondtam a férjemnek, hogy nekem most volt az első éjszaka az, hogy 9 órakor lefeküdtem, és először hajnali fél 5-kor ébredtem fel. Eddig félóránként, óránként fent voltam. Folyamatosan pörög az agyam a helyzeten, azon, hogyan biztosítom az árut, hogyan óvjam a kollégáimat, hogy senki ne legyen beteg.” (Fotó: Huszti István / Index)

Amíg nincs kijárási tilalom, a BKV is jár. Igaz, a járvány miatt már átálltak a nyári menetrendre, az átlagos forgalom alig tíz százalékára esett vissza az utasszám. Bizonyos vonalakon üresen, egy-két utassal közlekednek a buszok. És „ez nyomasztó”, mondja Rafael Tibor. A buszsofőr tíz éve dolgozik a BKV-nál, 7 éve buszozik éjszaka. Általában a 923-as járatot vezeti, amin normális esetben moccanni sem lehet. Részeg, bulizó fiatalok, akik után van, hogy takarítani kell, de Rafael Tibor azt mondja, ennél a némaságnál minden jobb.

„A Nagykörúton egyébként nem lehet végigmenni, mert áll a kocsisor éjszakánként. Most végigmegyek a belvároson, és nem látok autót, nem látok embereket, kihalt a város, és ez nem jó érzés. Azt érzem, hogy egy háborús helyzetben vagyunk, be vagyunk zárva, az emberek félnek.” (Fotó: Huszti István / Index)

A koronavírus-fertőzés miatt március 8-tól az egész országban látogatási tilalmat vezettek be a kórházakban, március 16-tól pedig országszerte szüneteltetik a halasztható műtéteket és vizsgálatokat, és csak a sürgősségi beavatkozásokat végzik el.

„Most egy kicsit olyan, mintha ciánozták volna a kórházat, ennek is megvan a diszkrét bája” – mondja Nyulasi Tibor, a Szent János Kórház Központi Intenzív Osztályának főorvosa. Miközben ő három hete folyamatos készenlétben van, a telefonja ötpercenként csörög, és elkezdődött az orvosok „átképzése" is, itt még pihentetik az embereket. „Mi még várakozási fázisban vagyunk. Még el tudok küldeni 3-4 embert szabadságra, hogy pihenjen otthon, mert nem tudom, hogy jövő héten mi lesz. Lehet, hogy 36 órát kell egyben lehúznunk.” Két hete nyitották meg a Kútvölgyi tömbben a karanténkórházat. „Hazamentem, és telefonáltak, hogy négy óra múlva meg kell nyitni. Bekaptam gyorsan valamit, kocsiba ültem, és visszajöttem. Az egyik ajtón még a takarítók mentek ki, a másik ajtón pedig már a mentők hozták be az első karanténos betegeket. Nekünk is tanulni kellett ezt a helyzetet, életemben nem voltam még karanténkórházban. Szerencsére volt egy infektológus, aki segített minket” – mondta az osztályvezető főorvos.

Múlt héten feladatként kapták, hogy hozzanak létre egy következő intenzív osztályt is, sőt, már egy negyedik előkészítését is elkezdték. Állítja, hogy „van lélegeztetőgép. Van tartalék, a tartaléknak is van tartaléka, és már a tartalék tartalékának a tartalékát kezdjük összeszervezni. Próbálunk három lépéssel a dolgok elébe menni. Ha ez sem elég, akkor tényleg katasztrófa lesz.” Nyulasi szerint nyugodt körülmények között, a János-kórházban jelenleg 27 embert tudnának lélegeztetőgépre tenni és „további öt beteget tudunk lélegeztetni úgynevezett szükség gépekkel, transport lélegeztetőgépekkel”.

Szerinte ennek a rendkívüli helyzetnek a nagyon pozitív hozadéka, hogy kollégái kérés nélkül „beállnak és csinálják”. „Amikor indítottuk a karanténkórházat, az első éjszakát az egyik osztályvezető kollégámmal csináltuk végig, de beállt a szemész, a sebész, a pszichiáter, és megcsináltuk. Senkit nem kell kötelezni, hogy jelentkezzen a feladatra.”

Olvasta az olasz orvosok beszámolóit a tragikus állapotokról. „Most sokat kell dolgozni. Nekem édesapám orvos volt, ő azt mondta, hogy a dolog nagyon egyszerű: hivatást választottál, és nem szakmát. Fáradtság? A szó fizikai értelmében persze van, de csinálni kell, de ilyen volt, van és lesz is.” Elképesztő társadalmi támogatást kapnak. Rengeteg cég és magánember ajánl fel pénzt, munkaerőt vagy egészen apró dolgokat. A főorvos szerint ezek a felajánlók legalább akkora hősök, mint az egészségügyben dolgozók. (Fotó: Huszti István / Index)

Egy hete robbanásszerűen megugrott a megrendelések száma az egyik online webáruházban, naponta dupla annyi rendelés fut be, mint a koronavírus-járvány megjelenése előtt. Ezért aztán már dupla és eltolt műszakban dolgoznak a csomagolók is. Majoros Anett a reggeli műszakot így kilenc helyett hajnali hatkor kezdi, és délután kettőkor fejezi be. Azt mondja, ebbe még bele kell szoknia, és „mivel korábban kell kelni, fáradtabb is”. Szerinte érezhetően több vegyi árut, háztartási tisztítószert rendelnek az emberek, és azt mondja, egész évben nem adtak el annyi laptopot, mint amennyit múlt szerdán fóliázott. Ha ilyen tempóban emelkedik a megrendelések száma, nem fogják bírni a kiszállítást, ezért a műszakonkénti emberszámot is meg akarják duplázni. (Fotó: Huszti István / Index)

Tíz éve nyitott meg, hat évig házhoz is szállítottak, de az üzlet annyira beindult, hogy az Erkel utcai pizzériát évek óta a híre tartotta el. Bernáth Adrián, a hely tulajdonosa a járvány előtt heti kétszer, most szinte mindennap beáll és gyúrja a tésztát. „Itt vagyok, és csinálom fizetés nélkül, valahogy át kell vészelni ezt az időszakot” – mondja. A járvány előtt gyakorlatilag kifolytak a vendégek az ajtón, most harmadolódott a forgalom, ami miatt 5-6 diákmunkást el is kellett küldeni. Március 11. óta már csak elvitelre készítenek pizzát, de elkezdtek kenyeret sütni és friss gyümölcsöt árulni. A hét minden napján dolgoznak, három kilométeres körzetben szállítanak ki, és mindennap 10-11 doboz pizzát visznek teljesen ingyen a SOTE sürgősségi osztályára, „de ha egy orvos jön be, és enni kér, neki is adunk”. (Fotó: Huszti István / Index)

Molnár Szabolcs, ha nincs világjárvány, influencer, 250 ezer YouTube-feliratkozóval. Most pizzafutárként dolgozik Bernáth Adrián éttermében. Azt mondja, azért állt be, mert sokkal komolyabb feladatot akart vállalni annál, hogy elmondja az embereknek, maradjanak otthon. „Mindenhol ott a fény, főleg, ha ilyen jó hangulatban megy el a nap. Próbáljuk kihozni a maximumot ebből a helyzetből” – mondja.

Délelőtt 11-től este 9-ig szállítják ki az ételt. Azt meséli, teljesen változó a megrendelők reakciója. „Végig bukósisakban vagyok, de mindig megkérdezem, hogy közel mehetek-e, vagy rakjam le inkább a dobozt az ajtóban? Van, aki kifejezetten kéri, hogy hagyjam a küszöbön, más egyáltalán nem aggódik ennyire.” (Fotó: Huszti István / Index)

A Hunyadi téri vásárcsarnokban azután indult meg a dömping, hogy Orbán Viktor március 13-án bejelentette: bezárják az iskolákat, és átállnak a digitális távoktatásra. Nem csak a vásárlók száma ugrott meg, az árak is az egekbe szöktek, mondja Vaszily István. A zöldséges tízéves kapcsolatokat rúgott fel, „a termelőket ugyanis nem érdekelte a régi jó viszony, ugyanúgy háromszor annyiért adták az árut nekem is”. Pedig az elmúlt két hétben annyit vittek krumpliból és hagymából, hogy alig győzték pótolni. Március 15. előtt egy zsák krumpli (15 kg) 2700, március 15-én már 3000 forint volt, március 19-én már 7500-ért adták. Azt mondja, mára realizálódtak az árak, de attól a termelőtől már elvből nem hajlandó vásárolni, aki két hete háromszor annyit akart keresni rajta.

István tizenhét éve dolgozik ezen a piacon, vevőit névről ismeri. Szerinte az elmúlt két hétben érződött az embereken, hogy félnek. (Fotó: Huszti István / Index)

Másfél hete már a szállón is kötelező a szájmaszk, belépés után mindenkinek kezet kell mosni, 50 helyett már csak 35 férőhelyet biztosítanak, hogy ezzel is csökkentsék a fertőzésveszélyt, és szombattól átálltak a 24 órás nyitvatartásra, amire „nagyon készültek”. A RÉS Podmaniczky utcai szállóján normális esetben este hattól reggel nyolcig húzhatják meg magukat a hajléktalan nők. A kijárási korlátozás bevezetése miatt szombattól egész nap bent maradhatnak a szállón. Többségük ugyanis a veszélyeztetett korosztályba tartozik, és „iszonyú egészségügyi állapotban” van, mondja Buzás Endre, a RÉS projektvezetője.

„Mielőtt bevezettük az óvintézkedéseket, a lakógyűlésen kértem tőlük, hogy ne menjenek be a nappali melegedőkbe, ne bandázzanak kint, próbáljanak meg nem kukázni, ne csikkezzenek! A többsége egyébként betartja, kivéve a bandázást.” Hozzáteszi, ők nem hatóság, senkit nem zárhatnak be. „Próbáljuk benntartani őket úgy, hogy ne legyen feszkó” – mondja. Legnagyobb félelmük, hogyan tudják majd kezelni a pszichiátriai betegeket és a függőket. „Vettünk bort, cigit meg töményet, ha csak emiatt mennének ki, ne menjenek. Megbeszélem az addiktológussal, hogy kinek mennyit lehet adni.”

Buzás azt mondja, lassan két hete nem alszik. Miközben szervezi a szálló életét, a Menhely Alapítvány krízisautóján és diszpécserként is dolgozik. „Ijesztő látni, hányan kerülnek ki az utcára. A munkahely elvesztése miatt családok pörögnek ki az albérletből. Ez durván megugrott az utóbbi időben. A családokkal egyáltalán nem tudunk mit kezdeni, mert a rendelet szerint felvételi stop és kijárási tilalom van. Egy ilyen helyzetben a legrosszabbat tudod válaszolni. Azt, hogy nem tudsz segíteni!” Jó pár kollégája sírta már el magát a tehetetlenségtől. „Próbálom megnyugtatni őket. Elmagyarázni nekik, hogy meddig húzódik a felelősségük, mi az a pont, amikor azt kell mondani, hogy stop, ez már rajtuk és a szakmaiságon túlmutat.” (Fotó: Huszti István / Index)