A Mi természetünk fotópályázatának sorozatok kategóriájában 52 nevezés érkezett 21 különböző országból, a neves zsűri, Sophie Stafford, Henley Spiers, Csizek Gabriella, Németh Zoltán és Radisics Milán kiválasztotta az öt legjobbat, közülük kerültek ki a győztesek. Az Utolsó kettő című sorozat kapta Az év története, vagyis Az év sorozata elismerést és a vele járó Veolia díjat, egy arany rókát, amelyet a csákvári fazekasok készítettek. A díjakat múlt csütörtökön adták át a Fejér vármegyei városban.
Az északi fehér orrszarvú teljesen kihalt. A két utolsó hím néhány éve elpusztult. Két nőstény még mindig velünk van, de túl gyengék ahhoz, hogy utódokat szüljenek. A nevük: Najin és Fatu. Egy olasz laboratóriumban a petesejtjeiket most mesterségesen megtermékenyítik három néhai hím spermájával, és mínusz 196 Celsius-fokon tartják, abban a reményben, hogy egy másik alfajhoz tartozó orrszarvú segítségével visszahozhatják az északi fehér orrszarvút a kihalás széléről.
Az állatok sorsa most kenyai gondozóik és a BioRescue nemzetközi konzorcium tudóscsoportjának kezében van. A tudósok számos különböző technikát fejlesztenek és használnak a faj feltámasztására, többek között az asszisztált reprodukciós és őssejt-technológiákat, amikkel északi fehér orrszarvú embrióit helyezik be déli fehér orrszarvú pótanyákba. Valós esély van arra, hogy 2025-ben megszületik az első „új” északi fehér orrszarvú utód.
Az Utolsó kettő sorozat reményt ad a környezet jövőjéért és a földünket otthonának tekintő számos faj megmentéséért folytatott küzdelemnek.
Matjaz Krivic dokumentarista fotós, aki hosszú távú történeteket örökít meg emberekről és helyekről. 25 éve fotózza földünk változatos arculatát személyes és esztétikailag megindító stílusában, bemutatva a világ szegény részeit, melyeket hagyományok, társadalmi feszültségek és a mély vallásosság jellemez. Az elmúlt években a természetvédelmi és környezetvédelmi kérdésekre összpontosított, és munkájával a zöldebb jövő szószólójaként tevékenykedik.
Az Our Nature Photo Award (A Mi természetünk) fotópályázatának győztes munkáit a csákvári FotoKozma fesztiválon lehet megtekinteni. A kiállítások ingyenesen látogathatóak a nap 24 órájában, és a többségük a Szabadság téri parkban és az Esterházy-kastély parkjában található.
Najin egyike a világ utolsó két északi fehér orrszarvújának, aki a forró délutáni napsütésben pihen barátjával és gondozójával, Zachary Mutaijal az Ol Pejeta Conservancy területén. Ol Pejeta Conservancy, Nanyuki, Kenya (Fotó:
Matjaz Krivic / Our Nature Photo Award)
Najint (34) és lányát, Fatut (23) Sudannal és egy másik, Suni nevű hímmel együtt 2009-ben egy cseh állatkertből szállították Kenyába, abban a reményben, hogy a természetes élőhelyükre való visszahelyezésük segíthet visszanyerni életkedvüket és szaporodásukat. Sajnos a dolgok nem a tervek szerint alakultak. Sudan és Suni halálával az északi fehér orrszarvúk sorsa most kenyai gondozóik és a BioResuce nemzetközi konzorcium tudóscsoportjának kezében van. Ol Pejeta Felügyelőség, Nanyuki, Kenya (Fotó:
Matjaz Krivic / Our Nature Photo Award)
Najin jó barátjával és gondozójával, Zachary Mutaijal, miután megkapta az esti csemegét, egy csomó sárgarépát. Ol Pejeta Felügyelőség, Nanyuki, Kenya (Fotó:
Matjaz Krivic / Our Nature Photo Award)
Az orrszarvú vastag, mintás bőre gondozójuk és barátjuk, Zachary Mutai árnyékával. A háborúk, a természetes élőhely zsugorodása, a klímaváltozás, a gazdasági modell tarthatatlansága, a (poszt)gyarmatosítás és az orvvadászat mind előidézték a faj gyakorlatilag véglegesnek tekinthető kihalását. Ol Pejeta Conservancy, Nanyuki, Kenya (Fotó:
Matjaz Krivic / Our Nature Photo Award)
Zachary Mutai egy kis csemegével csalogatja Najint, hogy besétáljon a karámba. Najin és Fatu egy cseh állatkertben, a Safari Park Dvůr Královéban születtek, mielőtt 2009-ben átköltöztették őket az Ol Pejeta természetvédelmi területre. Mindketten az utolsó, Sudan nevű északi fehér orrszarvú hím leszármazottai (Fotó:
Matjaz Krivic / Our Nature Photo Award)
Petesejtek levétele a Hope nevű nőstény déli fehér orrszarvúból egy sziléziai állatkertben, Katowicében, Lengyelországban. A BioRescue csapata, amely elhatározta, hogy megmenti a gyakorlatilag kihalt északi fehér orrszarvút, összegyűjti a déli fehér orrszarvú nőstényeinek petesejtjeit az európai állatkertekből, hogy ezekkel déli fehér orrszarvú embriókat hozzanak létre (Fotó:
Matjaz Krivic / Our Nature Photo Award)
A sziléziai állatkertben épp levágják Hope, a déli fehér orrszarvú szarvának hegyét. Természetesen az állat ezt megelőzően nyugtatót kapott. Az állatorvosok ezt azért teszik, hogy az állatok ne okozzanak egymásnak sérüléseket. Katowice, Lengyelország (Fotó:
Matjaz Krivic / Our Nature Photo Award)
A BioRescue csapata ultrahangvizsgálatot végez a Nambi nevű nőstény déli fehér orrszarvún, hogy megállapítsák vemhességét a sziléziai állatkertben. Katowice, Lengyelország (Fotó:
Matjaz Krivic / Our Nature Photo Award)
Az Aventa laboratórium egyik munkatársa eltávolítja az érett petesejt környező sejtjeit, előkészítve ezzel a spermium injekciózását. Ezzel a módszerrel megpróbálják előállítani az első északi fehér orrszarvú utódját a cremonai, olaszországi fagyasztóból. Már 30 északi fehér orrszarvú embriót hoztak létre, abban a reményben, hogy a déli fehér orrszarvú alfajok béranyái meg tudják menteni az északi fehéret a kihalástól. Cremona, Olaszország, 2021. május 6. (Fotó:
Matjaz Krivic / Our Nature Photo Award)
Az elpusztult északi fehér orrszarvú, Suni fagyasztott spermája a Leibniz-IZW Intézet kriobankjában Berlinben, Németországban. A bank a rendkívül veszélyeztetett orrszarvúk és más fajok élő mintáit őrzi. Berlin, Németország (Fotó:
Matjaz Krivic / Our Nature Photo Award)
A Nambi nevű déli fehér orrszarvú nőstény, mielőtt elaltatták a sziléziai állatkertben. A BioRescue csapata arra készül, hogy ultrahanggal megvizsgálja, hogy terhes-e. Katowice, Lengyelország (Fotó:
Matjaz Krivic / Our Nature Photo Award)
Thomas Hildebrandt és Susanne Holtze a BioRescue csapattól arra készül, hogy frissen gyűjtött déli fehér orrszarvú petesejteket küldjenek az olaszországi cremonai Avantea laboratóriumba, ahol déli fehér orrszarvú embriókat hoznak létre. Berlin, Németország (Fotó:
Matjaz Krivic / Our Nature Photo Award)
A napfény sugarai megvilágítják az orrszarvúk temetőjét az Ol Pejeta természetvédelmi területen. A kiterjedt biztonsági intézkedéseknek köszönhetően a természetvédelmi szervezet három éve egyetlen orrszarvút sem veszített el orvvadászat miatt. A 16 állat közül csak két orrszarvú halt meg természetes halállal, az összes többit orvvadászok mészárolták le a szarvaik miatt, és ezzel a kipusztulás szélére taszították őket. Ol Pejeta Conservancy, Nanyuki, Kenya 2021 (Fotó:
Matjaz Krivic / Our Nature Photo Award)
„Azt mondják, nincs igazságos háború. De a miénk az” – mondta Mike Lesil, az egyik vezető vadőr, miközben visszatért az egész napos kiképzésről a három CROW-oktató társaságában. A nemzeti parkok, rezervátumok és természetvédelmi területek gyakran fordulnak a CROW-hoz (Conservation Rangers Operating Worldwide), hogy segítséget kérjenek őreik orvvadászok elleni kiképzéséhez. Samburu Nemzeti Rezervátum (Fotó:
Matjaz Krivic / Our Nature Photo Award)
Elkobzott elefántcsont az Ol Pejeta Conservancy irodája előtt. Mivel a Covid-járvány példátlan pusztítást végzett a helyi gazdaságban, az orvvadászat növekedése várható volt. Azokkal a szomáliai zsoldos milíciákkal évekig tartó összecsapások, akik a fegyverkezés finanszírozására gyakran elefántcsonttal és orrszarvútülökkel kereskednek, elősegítették a vadőrök megfelelő harci felkészülését. A legnagyobb változás az orvvadászattal kapcsolatban a zéró tolerancia bevezetése volt Kenyában, ahol az elfogott orvvadászokat életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték. Szintén életfogytiglani börtönbüntetés várt azokra is, akik orrszarvúszarvat vagy elefántagyart birtokoltak. Ol Pejeta Conservancy, Nanyuki, Kenya (Fotó:
Matjaz Krivic / Our Nature Photo Award)
Najint, az utolsó két megmaradt északi fehér orrszarvúk egyikét megsimogatja gondozója, Zakhary Mutai az Ol Pejeta Conservancyban. Az északi fehér orrszarvúk sorsa kenyai gondozóik és a BioRescue nemzetközi konzorcium tudóscsoportjának kezében van, amely számos különböző technikát fejleszt és használ a faj feltámasztására, beleértve az asszisztált reprodukciót és az őssejtkutatást is. Ol Pejeta Conservancy, Kenya (Fotó:
Matjaz Krivic / Our Nature Photo Award)
Az Ol Pejeta Conservancy irányítóterme, ahol a vadőrök figyelemmel kísérik az egész természetvédelmi területet, valamint a világ utolsó két északi fehér orrszarvújának helyzetét. Az orrszarvúvédelem kenyai megközelítése sikeresnek bizonyult. Az elmúlt néhány évben a népesség 5-7 százalékkal bővült. 2020 volt az első alkalom két évtized után, amikor egyetlen orrszarvút sem öltek meg az országban. Ol Pejeta Conservancy, Nanyuki, Kenya (Fotó:
Matjaz Krivic / Our Nature Photo Award)
Az orvvadászat elleni egység őrei éjszakai őrjáratuk során a kenyai Ol Pejeta Conservancyban. Az orvvadászat jól szervezett üzlet, a végső vásárlók többnyire Kínából vagy Vietnámból származnak, ahol az elefántcsontot és orrszarvúagyarakat még mindig igen népszerű, különleges cikknek tekintik. Ol Pejeta Conservancy, Nanyuki, Kenya (Fotó:
Matjaz Krivic / Our Nature Photo Award)
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!