A gízai piramisok együttese az egyetlen fennmaradt ókori csodaként része annak a 21 építménynek, amelyekre telefonon vagy interneten szavazni lehet, hogy 2007. július 7-re összeálljon a világ új hét csodája. A lisszaboni eredményhirdetésig tizenöt hét van még hátra, ezen a héten az egyiptomi "versenyzőt" mutatjuk be.

A gízai piramisok

Az egyiptomi, és azon belül is a gizai piramisok közül csak Hufu (görögösen Kheopsz) fáraó nagy piramisát sorolta i.e. 200 körül az ókori világ hét csodája közé szidóni Antipatrosz, görög költő és utazó. Szemirámisz függőkertje, az alexandriai világítótorony, Pheidiász Zeusz-szobra, a rodoszi kolosszus, az efezoszi Artemisz templom és a halikarnasszoszi mauzóleum nem élték túl az évszázadok viharait, egyedül a Szahara északi pereme fölé tornyosuló, eredetileg 146,6 méter magas mészkőépítmény állta a sarat, hogy aztán építése után 4500 évvel ismét részese lehessen egy újabb hetes listának. Az ókori utazók méltán lehettek lenyűgözve a rég letűnt fáraók síremlékei láttán, Hufu szabályos gúlája egészen a kora középkorig a világ legmagasabb építménye volt.

Az új hét csoda listáját összeállító szavazáson a gízai piramisok már együtt szerepelnek, az i.e. 2600 és 2500 között épített három piramis (Hufu, Hafré és Menkauré, avagy görögösített nevükön Kheopsz, Khephrén és Mükerinosz fáraók síremlékei) együttese a március 15-én közzétett részeredmény szerint feltehetőleg az új listán is rajta lesz, még ha az egyiptomi illetékesek rossz néven is veszik, hogy hazájuk jelképeit és az egyetlen megmaradt ókori csodát egyáltalán szerepeltetik egy ilyen megmérettetésen.

A három gízai piramis Memphis és a Halottak Városa részeként 1979 óta részesül az UNESCO világörökségi védelmében. A védett komplexumba tartoznak még többek között a nagy piramisok halotti templomai, és természetesen fontos és meghatározó része az egésznek a Nagy Szfinx, illetve több kisebb piramis, így Hotepheresz, Merititesz és Henutszen királynék piramisa is.

A kairói múzeumtól 12 kilométerre délnyugatra, a sivatag homokdűnéinek szomszédságában lévő, három gúla szinte egy egyenesre esik: északkeletről délnyugat felé nagyság szerint csökkenő sorban helyezkedik el Hufu, Hafré és Menkauré sírboltja. Érdekes a jelenség, hogy a három közül mégis a középső - Hafré pramisa - látszik a legnagyobbnak, azt ugyanis egy kisebb dombra építették, valamint oldalai meredekebben törnek az ég felé.

A három rendkívüli mészkőépítmény az ókori egyiptomi civilizáció lenyűgöző - és egyben felfoghatatlanul magas szintű - matematikai, mérnöki és építészeti tudását testesítette meg. A fáraóknak sírboltul szolgáló építmények, az Óbirodalom fővárosának, Memphisnek fontosságát, Alsó- és Felső-Egyiptom egységét, a fáraók III. és IV. dinasztiáinak hatalmát és a Menny és a Föld közti kapcsolódást, Hórusz isten mindenhatóságát hirdették.

Sokat tudunk és sokat nem tudunk ezekről vörös bőrű emberekről és kultúrájukról, és ugyanígy rejtélyek övezik az általuk emelt építményeket is, a legkönnyebben talán a számok felől lehet megfoghatóvá tenni az egyiptomi piramisok egyedülállóságát. A gízai piramisok több mint ötmillió, szabályos téglaformára faragott, hatalmas mészkőtömbből állnak, a legnagyobb közülük Hufu piramisa, építéséhez körülbelül 2,4 millió kőtömböt kellett kifaragni és valahogy a helyszínre szállítani. A nagy piramis 6,4 millió tonnát nyom, azaz egy több mint hatmilliárd - 6 400 000 000 - kilogrammos, 146 méter (ötven emelet) magas, mértanilag szabályos kőgúláról beszélünk, ha még hatásvadászabbak akarunk lenni.

Hérodotosz történetírásából tudjuk - és ez az egyiptológus történészek által elfogadott tény -, hogy Hufu fáraó (i.e. 2551-2528) síremlékének építése hozzávetőlegesen húsz évig tartott, azaz uralkodása idejét csaknem kitöltötte a piramis építtetése, amibe rögtön apja, Snofru fáraó halála után bele is vágott. A nagy piramis tervezőjeként, Hemont, Hufu hadvezérét tartják számon. Hérodotosz feljegyzései szerint az előkészítő munkák tíz évig tartottak, a piramis felépítésén pedig százezer munkás dolgozott. A sírkamrát rejtő kőgúlát simára csiszolt, hófehér mészkőlapokkal burkolták be, a tűző afrikai napsütésben valószínűleg messzire látható volt csillogása.

Azt viszont - a többféle feltételezés és elmélet ellenére - továbbra sem tudjuk kétséget kizáróan, hogy ennyi idő alatt pontosan miképp voltak képesek az ókori egyiptomiak és rabszolgáik fölépíteni (bár tény, hogy pártpolitika és hivatali bürökrácia nem nehezítette a dolgukat). A fentiekben említett számokat - 20 év építési idő, 2,4 millió kőtömb - egybevetve arra jutunk, hogy Hufu piramisát óránkénti 33 kőtömbös sebességgel építették. Az építési módokat mérlegelő elméletek (rámpás, görgős, szélenergiás elgondolások) egyike sem ad magyarázatot arra, miképp tudtak a fáraó rabszolgái kétpercenként a helyére illeszteni egy-egy két és fél tonnás kőtömböt. (Még ha a legújabb számításokat is vesszük alapul, amik szerint csupán negyedannyi, azaz körülbelül 600 ezer kőtömbből áll a nagy piramis, akkor is napi 81 tömböt kellett helyére illeszteni a modern emelőket és darukat, illetve szállítóeszközöket nélkülöző munkásoknak, a piramis talpától egészen a 140 méteres magasságig.)

A legújabb korban divatos elméletek szerint a sok rejtélyre az a magyarázat, hogy nem is síremlékekről van szó, hanem csillagászati megfigyelőpontokról, vagy egy rég letűnt civilizáció kultuszhelyeiről, sőt sokak szerint a földönkívülieknek köszönheti az emberiség a gízai piramisokat. Ezekre ugyanúgy nincs megdönthetetlen bizonyíték, mint arra sem, hogy egy pár évtizedig uralkodó ókori király egymaga hogyan lehetett képes országa és népe erőforrásait egy mindörökkön tartó páratlan síremlék emelésébe ölni.