Index Vakbarát Hírportál

Bírói ítélet miatt nem döntős az evezősduó

2011. október 24., hétfő 20:45

Bariban rendezték az elmúlt hétvégén a tengeri evezős világbajnokságot. A tavaly ezüstérmesáró, idén kvótát szerző magyar duó, Simon Béla és Juhász Adrián esélyesként utazott a három magyar egység egyikeként a vébére, az előfutamon azonban büntetőpercet kaptak, mellyel elszálltak döntős esélyeik.

A Szolnoki Főiskola Tisza Evezős Egylet SI kétpárevezős egysége győzni ment az olasz tengerparti városba, azonban a 18 fős „A” döntőben nem állhattak rajthoz, így csalódottságuk jogos. A magyar egység az előfutamban – ahonnan az első hat jutott tovább – egy fordulónál, a mezőny előtt az olaszokkal együtt érkezett a bójához, a két hajó összeakadt, a bírók azonban csak a magyarokat büntették.

„Az egyik fordulóban összeakadtunk egy olasz csapattal. Igazából az eredményeken semmit nem változtatott, mert ők lettek az elsők, mi a másodikok, a többiek messze voltak. A bírók úgy ítélték meg, hogy ezzel hátráltattuk a csapatot, ezért kaptunk egy perc büntetést, így a 7. helyre kerültünk. Hat egység jutott a döntőbe” – kommentálta Juhász Adrián.

A versenyen Erdélyi Zsolt, Nagy-Pál Antal, Vajda Gábor, Kovács Sándor és Laposa Balázs kormányos (Danubius Nemzeti Hajós Egylet) a „B” döntőben ötödik, a Szántó János, Gera Balázs, Botka Norbert, Honti Krisztián és Balogh Réka kormányos (Velencei-tavi Vízisport Iskola) alkotta férfi négypárevezős hatodikként zárt; ami a tengeri vb-n 21. és 22. helyezést jelent.

Rovatok