Index Vakbarát Hírportál

Esik eső karikára

2012.08.13. 18:40

A XXX. nyári olimpián a magyar csapat várakozáson felül nyolc arany-, négy ezüst- és öt bronzéremmel zárt. Kövesse percről percre a londoni olimpia utóéletét!

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) hétfőn doppingvétség miatt megfosztotta aranyérmétől a londoni olimpián női súlylökésben győztes fehérorosz Nagyezsda Osztapcsukot. A döntés értelmében az aranyat a versenyben másodikként zárt új-zélandi Valerie Adams, az ezüstöt az orosz Jevgenyina Kolodko, a bronzot pedig a kínai Kung Li-csiao (Gong Lijiao) kapja meg. Az egyetlen magyar induló, Márton Anita nem jutott döntőbe.

    „Egyelőre azt sem tudom, mit mondjak, nem értem az egészet" - fogalmazott a fehérorosz atléta. "Várom a küldöttség többi tagját, ők hozzák majd el a dokumentumokat. Egy biztos, nem fogok csendben várni, küzdeni fogok az igazamért.”

  • Nagyszerű három héten vagyunk túl. Ahogy az olimpikonok, úgy az Index és a Sportgéza is befejezi a monstre olimpiai percről percre hírfolyamát, reméljük tetszett a közvetítésünk. Viszlát a paralimpián, még inkább Szocsiban, a 2014-es téli olimpián.

  • A Wall Street Journal blogjában emlékezik meg a magyar csodáról. Felevenítik, milyen hírek, gazdasági problémák érkeztek az országból az elmúlt időszakban, majd idézik Borkai Zsolt MOB-elnököt, aki csodáról beszél az olimpiai szereplés miatt.

  • Az olimpikonokat még mindig nem engedik el a Syma csaronkból, sorok kígyóznak autogramokért. A legtöbben Janics Natasát veszik körbe, és a magyar kézilabdásokat.

  • A Daily Mail olvasói kiválasztották a legszexibb londoni sportolókat. Leryn Franco paraguayi gerelyhajító és Ryan Lochte amerikai úszó kapták meg a legszexisebbek legfelső dobogóhelyét. A harmadik helyre a brit hétpróbázó Jessica Ennis került.

  • Az esemény éppen fél órás volt, vége a rendezvénynek.

  • Borkai Zsolt, MOB-elnök megköszönt az olimpikonoknak a helytállást. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes erkölcsi tettnek nevezte a londoni szereplést, szerinte példamutató volt határon innen és túl is.

  • A videó után egyenként a színpadra szólították az érmeseket, és a MOB tagjait, hangsúlyozva, hogy a győztesek nekik köszönhetik. Az érmesek közül egyedül a vívó Szilágyi Áron nincs ott a rendezvényen.

  • A Heathrow reptéren felállított különleges terminálban a sportolók hátrahagyhatják mi volt a legszebb emlékük az olimpián. Egy lilára festett fára akaszthatják fel a megírt emléküket. Egy cipő is van a fán, nem tudni, ki tette fel rá.

  • Az ünnepség 14:30-kor kezdődött a Symában, először a Himnusz szólalt meg, aztán a helyszínre kilátogató drukkerek kezdtek hangos éljenzésbe. Ezután rövid videós bejátszást lehetett megnézni a londoni érmeinkről.

    Schmitt Pál, Semjén Zsolt és Czene Attila a kiemelt vendégek, jelentette helyszíni tudósítónk.

  • A volt köztársasági elnök Schmitt Pál Pars Krisztiánnal és Gyurta Dániellel beszélget az első sorban, jelenti helyszíni tudósítónk.

  • Helyszíni tudósítónk szerint a Symában Gyurta Dániel, 200 méter mellúszásban világrekorddal bajnok úszó és Risztov Éva hosszútávúszó kapta a legnagyobb tapsot.

  • Megrohanták a rajongók az olimpikonokat, akiktől olyan tömegben kértek autogramot, hogy nem tudták elkezdeni a műsort, ezért a szervezők megkérték a szurkolókat, hogy hagyják a versenyzőket.

  • Megékeztek az első sportolók a Syma-csarnokba, ahol az aranygéppel érkező olimpikonokat fogadják. A magyar sportolók Londonból utolsóként hazaérkező része a Liszt Ferenc Nemzetközi repülőtérről busszal egyből ideérkezett. Helyszíni tudósítónk szerint népünnepély van, tele a hely rajongókkal szurkolókkal.  atatabányai dzsúdósok leküldtek egy rezesbandát is, amely szolgáltatja a hangulatot.

  • A Fortunaweb.hu szerencsejáték hírportál hétfői tájékoztatása szerint a legtekintélyesebbnek tartott brit fogadóiroda az olimpiai játékok megnyitójának napján még 34-szeres nyereményt kínált a magyar úszó olimpiai elsőségére, és két társával együtt csupán holtversenyben a 14-16. helyre jelölte a 10 km-es táv esélyesei között. A londoni bukik a verseny közeledtével valamit már sejthettek Risztov jó szerepléséről, mert egy nappal a rajt előtt már a negyedik helyre tették a favoritok listáján, a nyereményszorzóját pedig 9-re csökkentették.

    A magyar aranyérmesek közül a második helyen a kardvívó Szilágyi Áron sikere fizetett a legjobban. Őt a hetedik helyre jelölték az esélyesek rangsorában, olimpiai diadala pedig 13-szoros pénzt hozott a rá fogadóknak.

    A William Hill sportfogadási szakértőinek a nyolcból négy magyar aranyérmest sikerült előre helyesen megtippelniük: az úszó Gyurta Dániel (200 m mell), a tornász Berki Krisztián (lólengés), a kalapácsvető Pars Krisztián és a kajakozó Kozák Danuta (500 m) olimpiai elsősége papírformának számított.

    A William Hill összességében 7 arany-, 3 ezüst- és 6 bronzérmet jósolt a magyar sportolóknak, akik ezt – az aranyak, valamint a dobogós helyezések számát tekintve is – túlszárnyalva 8-4-5-ös mérleggel zárták az olimpiát. (MTI)

  • Megfosztották aranyérmétől az aranyérmes fehérorosz súlylökőnőt, Nadzeja Osztapcsukot.

  • Nem meglepő módon az olimpia legnézettebb sporteseménye Usain Bolt 100 méteres futása volt Angliában. A 200 méteres második futamára valamivel kevesebben voltak kíváncsiak. Az abszolút legnézettebb esemény a megnyitó volt, majdnem 27 millióan ültek miatta a tévé elé. Az öt legnézettebb esemény mind az angol sportolókhoz köthető:

    1. Megnyitó ünnepség, 26.9 millió néző

    2. Usain Bolt 100 méteres futása, 20 millió néző

    3. Mo Farah 10 km-es maratoni győzelme, 17.1 millió néző

    4. Jessica Ennis győzelme a hétpróbán, 16.3 millió néző

    5. Tom Daley bronzérme a toronyugrásban, 15.9 millió néző

  • London polgármestere, Boris Johnson újra megmutatta vicces oldalát. Az olimpia záróünnepségén, a Spice Girls zenéjére rázta magát. Ráadásul nem egyedül, hanem David Cameron brit miniszterelnök társasságában.

  • Egy nappal a játékok vége után az angol politikusok is kifejtették elégedettségüket az olimpiával kapcsolatban. David Cameron szerint a játékok gazdasági fellendülést fognak hozni Angliának, Tony Blair látványos sikernek nevezte a lebonyolítást. Boris Johnson, London polgármestere úgy véli, városa az elmúlt két hétben a világ fővárosa volt, és minden szempontból jól vizsgázott, még annak ellenére is, hogy eleinte biztonsági és közlekedési problémák is felmerültek.

  • „Mondanom sem kell szörnyen csalódott vagyok, embertelen mennyiségű munkát végeztünk mind a mentális, mind a fizikális felkészülés esetében, úgy érzem magam nem volt fair a délután ezzel szemben. Nem tudom mi történt a futópályán, egész egyszerűen nem mentek a lábaim úgy, ahogy kellett volna. Félelmetesen kemény volt ez a pálya, talán kicsit kevesebbet is készültünk a hegyeknek tűnő dombokra, mint kellett volna. Magyar sportoló vagyok, ha valamit megtanultam ezen az olimpián, hogy soha nem szabad feladni! Risztov Éva teljesítménye példaértékű előttem is, az én céljaim pedig kristálytiszták: olimpiai bajnok leszek” - írta az öttusában 20. helyen végzett Tóth Adrienn a Facebook oldalán.

  • A helyszínen nézte meg az Egyesült Államok-Spanyolország kosárlabda döntőt a színész Jesse Eisenberg, aki a Social Network című filmben játszotta a Facebook egyik alapítóját, Mark Zuckenberget.

    A mérkőzést közvetítő amerikai NBC egyik kommentátorát ez olyannyira izgalomba hozta, hogy kapásból Eisenberget nézte a Facebook alapítójának, és örömmel közölte, hogy milyen illusztris vendége van a mérkőzésnek.

  • Jakokat legeltetett a fennsík mezőin, szabadidejében pedig énekelt vagy imádkozott, mint a vidéki tibeti nők többsége, aztán szombaton Londonban, a női 20 kilométeres gyaloglásban bronzérmet nyert Csiejang Sen-csie, az első tibeti olimpikon.

    "Csak egy dolog járt az eszemben, küzdeni! A tömeg lelkesítése sokat segített" - mondta újságíróknak a 21 éves, 160 centiméter magas, 50 kilós mosolygós nő a verseny után. A kínai mikroblogokon tibeti és han kínai rajongók együtt izgultak érte, és fejezték ki örömüket, elismerésüket a teljesítmény miatt. (MTI)

  • Magyarország visszatért a nagyhatalmakhoz

    A férfi vízilabda volt kisebb csalódás, bár mindenki tudta: mindig nem nyerhetünk. Jó korban lévő, jó kisugárzású bajnokaink vannak. London, 2012.

  • Fantasztikus sikernek, szenzációs diadalnak nevezte a vasárnap zárult londoni olimpián szerepelt magyarok teljesítményét Nébald György, az Olimpiai Bajnokok Klubjának elnöke, aki írásban gratulált a sportolóknak.

    Az MTI-hez hétfőn eljuttatott levélben az 1988-ban olimpiai aranyérmet nyert kardvívó úgy fogalmaz, "a csapat nyolc bajnoki címe, négy második és öt harmadik helyezése, az éremtáblázaton elfoglalt kilencedik helyezése dicső hagyományaink folytatását jelenti."

    "A pekingi halványabb szereplés után egyes körök ugyan azt állították, hogy a három arany hűen tükrözi helyünket a sport világában. Alaposan rácáfoltatok erre a kishitűségre, bebizonyítottátok, hogy a legjobbak közé tartozunk" - írta Nébald.



  • Egyes négylábú kedvenceknek olimpiai érem lógott a nyakában, másokat nemzeti színekbe öltöztettek, egyik kutya pedig tévét kapott, hogy nézhesse a női ökölvívást.

    Nicola Adams, az első brit női ökölvívó olimpiai aranyérmes Dexter nevű dobermannját egy kennelben hagyta, amíg versenyzett, de intézkedett, hogy legyen tévéje, ne érezze magát magányosan. Andy Murray teniszbajnok két border terrierjét, Maggie Mayt és Rustyt a hazai játékos arany- és ezüstérmével a nyakukban kapták lencsevégre. A fényképeket Maggie May Twitter-oldalán tették közzé. Ed McKeever kajakozó olimpiai bajnok vasárnap csatlakozott a viccelődőkhöz, amikor egy sajtótájékoztatón megkérdezték, övé volt-e az egyik sál, amelyet a Brit Olimpiai Bizottság javára áruba bocsátottak: "A barátnőm a kutyámat öltöztette bele".

  • A magyar csoda kapujában

    Mocsai kézikapitány elemez.

  • Ennyi volt a 2012-es londoni olimpia. Köszönjük, hogy velünk voltak, találkozunk négy év múlva Rio De Janeiróban!

  • Most épp a The Whot zavarták a színpadra. Pete Townshend decens nagypapává öregedett, Roger Daltrey viszont kimondottan fitt. Vajon Townsend fog gitárt törni a dal végén? (Nem tört.)

  • Szépen, lassan, teátrálisan.

Rovatok