Index Vakbarát Hírportál

Lőrincz Tamás Európa-bajnok

2013. március 24., vasárnap 15:51

Lőrincz Tamás aranyérmet nyert a vasárnapi zárónapon a kötöttfogásúak 66 kilós súlycsoportjában a tbiliszi birkózó Európa-bajnokságon.

Az olimpiai ezüstérmes ceglédi versenyző osztrák és francia ellenfelét is magabiztosan verte, az elődöntőben parádés teljesítménnyel jutott túl a török Atakan Yukselen.

A délutáni döntőben az orosz Adam Kurak volt az ellenfele, és őt is két menetben (1-0, 3-1) múlta felül, megszerezve ezzel az aranyérmet.

"Szerencsére nem is tudtak megállítani" - válaszolta Lőrincz a "ma megállíthatatlannak tűntél" felvetésre az éremátadás után a boldog magyar csapat gyűrűjében, aztán rohant a doppingvizsgálatra.

"Huh, ez nagyon szép volt" - mondta az MTI-nek Struhács György szakvezető. "Jó volt a sorsolása, Tamás pedig élni tudott ezzel. Az elődöntő után arra hívtam fel a figyelmét, hogy nem kell ünnepelni, csak a döntőre kell koncentrálni. Ott pedig az volt a taktika, hogy iramot menjen, hiszen míg Tamás kevesebb mint hat menetet birkózott ma, Kurak 11-et, ráadásul több nehéz ellenfél ellen. Ezen kívül egy fogásra kellett figyelni, amit ellenfele nagyon jól csinál."

A szakvezető az első menet végéről elmondta, hogy Lőrincz vissza akarta ültetni az oroszt, ám kénytelen volt mást kitalálni, mert Kuraknak a földön volt a lába, így abból nem lett volna pont.

Hegedűs Csaba, a magyar szövetség elnöke közleményben gratulált a jubileumi aranyéremhez. "A sportágunk ismét sporttörténelmet írt, amihez boldogan gratulálok Lőrincz Tamásnak, a válogatott mestereinek, a ceglédi birkózó-szakosztálynak, és mindenkinek, aki bármit hozzátett ehhez a szép naphoz" - olvasható a gratulációban. "Nemzedékeknek kell köszönetet mondanom, hiszen a mi sikertörténetünk 1908, Weisz Richárd olimpiai győzelme óta íródik. Végtelenül büszke vagyok arra, hogy a nagy magyar birkózócsalád - minden, szánalmas bomlasztási kísérlet ellenére - összefogva, egyenes derékkal, nagy elszántsággal halad előre a sikerek útján, és megérdemelten jutott el a mai, csodálatos jubileumhoz."

Lőrincz 2006-ban volt már Eb-győztes, 2011-ben pedig második lett a kontinensviadalon.

A magyar küldöttség három éremmel tér haza Tbilisziből: Hatos Gábor második volt a szabadfogásúak 74 kilós kategóriájában, az 55 kilós Barka Emese pedig harmadik lett. 

Rovatok