Index Vakbarát Hírportál

Eb-elődöntős a női párbajtőrcsapat

2013. június 21., péntek 11:39

Elődöntőbe jutott a Szász Emese, Révész Júlia, Antal Edina, Budai Dorina összeállítású magyar női párbajtőrcsapat a zágrábi vívó Európa-bajnokság pénteki zárónapján. Az egyéniben bronzérmes Szász vezette válogatott a 16 között Svájc legjobbjaival találkozott és a papírformának megfelelően könnyedén, 45-28-ra nyert.

A negyeddöntőben az ukránok következtek, akik ellen végig kiélezett meccset vívott a csapat. Az első három pár után négy tus volt Kovács Iván vezetőedző együttesének hátránya. A folytatásban Révész remek vívással egyenlített, majd ez után egy-két tus volt az ukrán előny az utolsó asszóig. Ott Szász lépett pástra, s hiába állt 25-27-re is, végül egészen kiemelkedő produkcióval, gyönyörű egylámpás találatokat elérve 40-31-es győzelemre vezette a csapatot.

Az elődöntőben a magyarok a világbajnok románokkal találkoznak, akik meglepetésre csak óriási csatában, az egyéni győztes Ana Branza által az utolsó asszóban mínusz négyről felállva verték 44-43-ra a svédeket. A nap másik számában a férfi kardcsapat a nyolcaddöntőben 45-34-re verte a spanyolokat.

Női párbajtőr, csapat:

A 16 között:

Magyarország-Svájc 45-28

Negyeddöntő:

Magyarország-Ukrajna 40-31

Észtország-Oroszország 32-31

Olaszország-Németország 30-25

Románia-Svédország 44-43

Férfi kard, csapat:

A 16 között:

Magyarország-Spanyolország 45-34

Rovatok