Index Vakbarát Hírportál

Balczó az örökranglista élén

2013. december 20., péntek 10:50

Az idei szavazás után sem változott az Év sportolója-választás örökranglistájának élmezőnye, amelyet Balczó András vezet, de Kiss László két pontra megközelítette a második Kovács Katalint.

A csütörtöki gálán díjátadóként szerepet vállalt Balczó András első helye az 1958 óta tartó voksolás történetében évek óta meginghatatlan, az olimpiai bajnok öttusázó 90 ponttal áll az élen. Második 86 ponttal a kajakos Kovács Katalin, akit 84 ponttal követ az idén a szövetségi kapitányok között harmadik Kiss László. Az úszók kapitánya jövőre meg is előzheti a gyermeket váró Kovács Katalint, sőt akár át is veheti a vezetést, írta az MTI.

Két helyet ugrott előre a listán Benedek Tibor, aki eddig játékosként, most pedig a világbajnok vízilabda-válogatott szövetségi kapitányaként gyűjtögette pontjait, s mostani győzelmével feljött az ötödik helyre.

Az úszó Gyurta Dániel már harmadszor érdemelte ki az Év sportolója-címet, s most ugyanannyi pontja van (26), mint Cseh Lászlónak.

Az Év sportolója-választás élcsoportja (zárójelben az 1-3. helyezések; az első helyért 7, a másodikért 5, a harmadikért 4 pont jár):

1. Balczó András (öttusa) 90 pont (8-6-1)

2. Kovács Katalin (kajak-kenu) 86 (5-7-4)

3. Kiss László (úszás) 84 (7-3-5)

4. Angyal Zoltán (kajak-kenu) 67 (5-4-3)

5. Benedek Tibor (vízilabda) 66 (8-2-0)

Rovatok