Index Vakbarát Hírportál

Így készülnek a női röplabdások az Eb-re

2015. március 17., kedd 13:24

Az MRSZ kéttagú küldöttsége – Ludvig Zsolt főtitkár és Németh Lajos – látogatott a közelmúltban az olaszországi Urbino városába, ahol megbeszéléseket folytattak Jan De Brandt szövetségi kapitánnyal. A szakember aláírta az Európa-bajnokság végéig szóló szerződését és felvázolta, hogyan képzeli el női válogatottunk Eb-felkészülését, írta a szövetség honlapja.

Elképzelései szerint május 18-án kezdődne az edzőtábor, amelyen egy bő, nagyjából huszonöt tagú keret venne részt. A felkészülés első szakasza hat hétig tart, de a kapitány két hetente szűkítené a keretet. Az elképzelések szerint a színhely a tavaly már bevált Érd lenne, és ezen időszak alatt több felkészülési mérkőzést is játszana már a csapat más válogatottakkal, amely még szervezés alatt áll.

Június legvégén két hét pihenőt kapnának a játékosok, július közepétől kezdődne a közvetlen felkészülés az Európa Ligára, illetve a szeptember végi Európa-bajnokságra. Ezen már várhatóan csak tizenhat játékos venne részt, ők játszanának augusztusban a csoportmérkőzéseken és remélhetőleg szeptember elején a négyes döntőben. Ebben a szakaszban továbbra is Érden, emellett pedig Mátraházán, illetve az Európa Liga-mérkőzések helyszínein tréningezik majd a csapat.

Az MRSZ amúgy nem kapott információt arról, hogy bármely ország vállalta volna az Európa Liga négyes döntőjének megrendezését, így várhatóan oda-visszavágós alapon bonyolítják majd le az elődöntőket és a finálét is, amelynek időpontja szeptember 2-6., illetve szeptember 9-13. A színhelyek a jövő héten lesznek majd eldöntve, de Békéscsaba, Szombathely, illetve Budapest (vagy a környéke) esélyes a rendezésre, illetve az elődöntő esetében Kecskemét is szóba kerülhet. Ekkorra már a televíziós közvetítéseket is véglegesíteni kell. Az Európa Liga után pedig szeptember 26-tól már az Európa-bajnokság következik.

A női válogatott Európa Liga-menetrendje:

2015.08.01-02: Magyarország–Grúzia

2015.08.08-09: Törökország–Magyarország

2015.08.15-16: Magyarország–Görögország

2015.08.22-23: Magyarország–Izrael

2015.08.29-30: Lengyelország–Magyarország

Elődöntő: 2015.09.02-06

Döntő: 2015.09.09-13.

Ha már válogatott, mindenképpen szót kell ejtenünk a férfiakról is, akiknek az idén az Alba Régia torna lesz majd a fő eseményük. Ennek időpontja május 15. és 17. között lesz Székesfehérváron, s ahogyan tavaly, úgy idén is egy négyes torna kerül majd lebonyolításra. Hogy csapatunknak elég ideje legyen a felkészülésre, ezért a bajnoki döntő időpontjait is előbbre hozza a szövetség.

Rovatok