Index Vakbarát Hírportál

A Harvard evezősei nyerték a Dunai Regattát

2015. április 25., szombat 20:46

A nyolcasoknál az amerikai Harvard Egyetem, a sárkányhajósoknál pedig a győri Széchenyi István Egyetem csapata nyerte meg a Dunai Regatta evezős versenyt a folyó fővárosi szakaszán.

A szervezők tájékoztatása szerint a győri csapat nyolcasok versenyében másodikként zárt a másik amerikai egyetem, a Princeton csapata előtt, és a Corvinus Egyetem lett a negyedik a négycsapatos döntőben. A sárkányhajósoknál a Műszaki Egyetem és a Testnevelési Egyetem egysége végzett még dobogós helyen.

A nyolcasok mezőnye a Vigadó elől indult és a Műegyetem Központi épületénél ért célba, míg a másik versengésben - amelyben három fővárosi és kilenc vidéki magyar egyetem egyenként 18 fős csapata vett részt - hosszabb volt a táv, a résztvevők a Parlamenttől haladtak a Műegyetemig.

Az Antall József Tudásközpont szervezésében idén harmadszor megrendezett esemény célja az volt, hogy az egyetemisták körében minél szélesebb körben népszerűsítse a sportos életmódot, lehetőséget teremtsen a közösségépítésre és felhívja a figyelmet a Duna sokszínű használatára.

A vízisport-fesztivált a fővédnök Colleen Bell, az Egyesült Államok magyarországi nagykövete nyitotta meg, és a megnyitón beszédet mondott Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes, valamint Simicskó István sportért felelős államtitkár is.

A szervezők által az év sportfesztiváljának nevezett esemény idejére teljesen lezárták a Duna vízi forgalmát, az autómentessé tett rakpartokon pedig sportos és zenei programokkal várták-várják a szurkoló diákokat és a további érdeklődőket. A szervezők közlése szerint a késő estig tartó rendezvény közönségének létszáma 15-20 ezerre tehető. (MTI)

Rovatok