Index Vakbarát Hírportál

Az oroszok meghekkelték a Doppingellenes Ügynökséget

2016. szeptember 13., kedd 18:27

A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség, a WADA kedd délután közölte, hogy a riói olimpia alatt orosz hekkerek törték fel az adatbázisukat, és amerikai sportolókkal kapcsolatos bizalmas adatokhoz jutottak hozzá. 

A doppingellenes ügynökség komoly vizsgálatot ígért. Az ügyben már felvették a kapcsolatot a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal, és értesíteni fogják az érintett sportolókat is.  A WADA szerint azért is sajnálatos, ami történt, mert az oroszok éppen azon dolgoznak, hogy visszaszerezzék a bizalmat az olimpia előtt kirobbant doppingbotrány miatt.

Az orosz atléták nem vehettek részt a nyári játékokon, és a McLaren-jelentés szerint a 2014-es szocsi olimpia alatt is visszaéltek a mintákkal a rendezők. Az ügyről részletesebben itt olvashat.

Az orosz sajtóban közben már meg is jelentek az első részletek az állítólagos WADA-dokumentumokról, az RT azt állítja, hogy két amerikai sportoló, a teniszező Serena Williams és a tornász Simone Biles is tiltott szereket használt, a WADA jóváhagyásával. Utóbbi később reagált, azt mondta, hogy figyelemzavaros hiperaktivitás-zavarára szedett gyógyszereket, de mindig ügyelt arra, hogy betartsa a szabályokat. 

Az oroszok amúgy is ellentámadásba mentek át nemrég, augusztus végén már megvádolták a WADA-t azzal, hogy ők semmisítették meg az orosz sportolók doppingmintáit. 

Rovatok