Index Vakbarát Hírportál

Olimpia nem kell, de futball-Eb igen

2016. szeptember 22., csütörtök 19:54

Egy nappal azután, hogy kihátrált a 2024-es olimpiai pályázat mögül a római városvezetés, Virginia Raggi polgármester bejelentette: a 2020-es futball-Eb római mérkőzései ugyanakkor nincsenek veszélyben. Az olasz főváros négy meccset rendez majd, a polgármester szerint ezek kedvező gazdasági hatással járnak majd.

A négy év múlva esedékes Európa-bajnokság lesz az első, amelyet nem egy vagy két ország rendez, hanem összeurópai Eb lesz, meccseinek 13 nagyváros, köztük Budapest ad otthont. A rendező városok között Róma is szerepel, a tervek szerint három csoportmeccs és egy negyeddöntő helyszíne.

Miután azonban a római városvezetés szerdán eldöntötte, hogy nem támogatja a 2024-es olimpiai pályázatot (így a játékok rendezésére már csak hárman kandidálnak, Budapest mellett Párizs és Los Angeles), felmerültek olyan aggodalmak, hogy Róma a 2020-es Eb meccseinek megrendezésétől is visszalép. Raggi azonban csütörtökön tisztázta: az Eb-meccseket megrendezik.

A thelocal.it beszámolója szerint azt mondta: Rómának nagy megtiszteltetés egy ilyen fontos nemzetközi rendezvény egyik társrendezőjének lenni, otthont adni néhány mérkőzésnek. Az Eb-nek ráadásul nagyon jelentős élénkítő hatása lesz a város gazdaságára, és kedvezően fog hatni a lakosságra is. Azt mondta, az olimpiarendezéstől az elmúlt évek felelőtlen gazdálkodása miatt kellett visszalépniük, a város költségvetése nincs olyan állapotban, hogy egy ilyen nagyságú sporteseményre felkészüljenek és azt meg tudják rendezni.

Rovatok