Index Vakbarát Hírportál

Bajban a budapesti olimpia, a NOB-elnök elájult a párizsi tervektől

2016. október 4., kedd 12:11

François Hollande francia köztársasági elnök az Elysée-palotában fogadta Thomas Bachot, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökét, és a 2024-es olimpiai tervek mellett egy különleges ajándékkal is meglepte. A NOB-elnök megkapta az 1924-es párizsi olimpia zászlaját és mellette egy üzenetet. „Ennek a zászlónak a története egy évszázadra nyúlik vissza, és ennek az évszázadnak a végén az olimpia 2024-ben visszatérhet Párizsba" – írta a CBC.

A sorozatos visszalépések miatt a 2024-es olimpiára már csak három pályázó maradt, Budapest mellett Párizs és Los Angeles. A NOB a jövő szeptemberben dönt a helyszínről, addig végiglátogatja a kandidáló városokat.

Most Párizson volt soron, ahol Bach két napot töltött el, és ahogy az Elysée-ben tartott sajtótájékoztatón elmondta, lenyűgözte az ajánlat.

„A párizsi tervek nagyon jók, nagyon egységesek, és nagy támogatást élveznek. Személy szerint engem lenyűgözött, nemcsak sport, hanem politikai értelemben is. Nem volt ez mindig így a francia pályázatokkal” – mondta Bach. 

Párizs 1992-ben, 2008-ban és 2012-ben is pályázott, de rendre elbukott, a 2018-as téli olimpiát pedig Annecy rendezte volna. A mostani tervek igazodnak a NOB Agenda 2020 ajánlásához, amely takarékos olimpiát akar. Ezt hangsúlyozta Thomas Bach is.

A párizsi létesítmények 75 százaléka készen áll, és csak a negyedét kellene felépíteni, de azok is ideiglenes építmények lennének.

A vízi központ közel a Stade de France-hoz lenne kialakítva. Délen, a Bercy környékén lenne az olimpiai falu és a médiaközpont is. Hollande szerint Franciaország azt is bizonyította, hogy képes biztonságos, nagy versenyt rendezni, hiszen a terrorfenyegetettség közepette sem történt semmi atrocitás a nyári futball-Európa-bajnokságon.

Bach kiemelte, „szembe kell néznünk azzal, hogy egy olyan világban élünk, ahol minden ilyen nagy eseményen a terrorizmus veszélyével is számolni kell. Franciaország pedig bizonyította az Eb során, hogy képes ennek megfelelni."

Rovatok