Index Vakbarát Hírportál

Isztambulban rekedt a Sopron női kosárcsapata

2016. december 14., szerda 22:05

Törökországban játssza csütörtökön soron következő Euroliga-mérkőzését a Sopron női kosárlabdacsapata. A soproni klub játékosai isztambuli átszállással szerda éjjel érkeztek volna meg Antakyába, azonban az időjárás közbeszólt.

Szerda éjszaka kiadott közleményük szerint ugyanis Isztambulból nem tudtak továbbrepülni.

„Az orkán erejű szél miatt nem engedték felszállni Isztambulban azt az Antakyaba tartó járatot, melyen csapatunk is utazott volna a csütörtöki Euroliga-mérkőzés helyszínére. Hosszas várakozás vette kezdetét a reptéren, majd a járatot végleg törölték” – írták.

Az együttesnek végül sikerült szállást találnia Isztambulban, és helyet foglalni a reggeli járatra. Egyúttal a Hatay együttesével is meg tudtak egyezni, így a mérkőzés két órával később, magyar idő szerint délután hatkor kezdődik majd.

Az Euroliga nyolccsapatos B csoportjában a Sopron 5 mérkőzés után 8 ponttal az 5. helyen áll, míg török ellenfele 5 meccsből 6 ponttal a 7. helyezett.

Rovatok