Index Vakbarát Hírportál

200 pillangó: Phelps maradt a király, Kenderesi bronzérmes, Cseh 7. lett

2016. augusztus 10., szerda 03:41 | aznap frissítve

A férfi 200 méteres pillangóúszás döntőjében a két magyar, Cseh László és Kenderesi Tamás volt a nagy esélyes, természetesen a favorit, Michael Phelps és Chad Le Clos mellett. Így is álltak fel, Cseh, mellette Kenderesi, mellette Phelps, mellet Le Clos. A legjobb idővel Kenderesi jutott a döntőbe Phelps előtt, Cseh egy századdal volt gyorsabb Le Closnál az előfutamokban. Le Clos volt a szám címvédője, négy éve megverte Phelpst Londonban.

Cseh utolsó lehetőségét ragadhatta meg az olimpiai aranyért, Phelps is, csak neki már volt 19 az indulásnál, míg a magyarnak egy sem. Kenderesi 19 évesen kissé váratlanul jutott ilyen magasra, Le Closszal természetesen mindenki számolt, csak az előfutamokban nem villogott annyira.

A feszültség akkora volt, hogy az első rajt nem is volt jó, kétszer kellett startkőre szállniuk. A második indulás már sikerült, de egyik magyar sem indult jól. Cseh ennek ellenére vezetett 50 után. Phelps, Cseh, Le Clos volt 100 után a sorrend, Kenderesi lemaradni látszott.

Phelps az utolsó 50-et fél testhossz előnnyel kezdte, Kenderesi beérte Cseht, és kezdett rámenni Phelpsre. A magyar tinédzser nagy hajrát nyitott, de valójában csak a magyar lekesedés miatt reménykedhettünk, hogy megfogja Phelpst. Az amerikai végülis teljesen simán nyerte 20. olimpiai aranyát, Kenderesit a hetes surranópályán leúszta Sakai az ezüstért, harmadikkal zárt a fiatal magyar.

Michael Phelps ezzel a legidősebb egyéni úszó olimpiai bajnok lett 31 évesen.

Cseh László hetedik lett mindössze, nagyon csalódott ezzel, de 100 pillangón még majd javíthat. Mindenesetre nagyon mélyről kellene visszajönnie.

"Borzasztó úszás volt, az utolsó 50 méteren nem tudtam menni, elfáradtam. Nem tudom, mi volt az ok, meg kell nézni majd a részidőket. Annak örülök, hogy Kenderesi Tamás harmadik tudott lenni, nagyon megérdemelte" - nyilatkozta az M4-nek percekkel a célba érkezés után Cseh László.

Kenderesi 1:53.62 perces egyéni csúccsal, Cseh 1:56.24 perccel zárt. 1:53.36 volt Phelps győztes ideje.

"Vártam, hogy jön az a londoni könnyed úszás, de nem jött. Ha fele olyan jó formában jöttem volna, mint amilyenben Londonban voltam, itt simán lehetett volna nyerni. Ott van még a 100, az nem olyan hosszú, talán jobban fogom bírni" - értékelt Cseh az MTI-nek.

Kenderesi vidámabban beszélt, ahogy azt kezdhetjük megszokni tőle.

UPDATE: Phelps kábé félórán át volt 20-szoros olimpiai bajnok, jött a 4x200-as férfi gyorsváltó, és megnyerte velük a 21.-et is.

  
Férfi 200 m pillangó, olimpiai bajnok:

1. Michael Phelps (Egyesült Államok) 1:53.36 perc
2. Szakaj Maszato (Japán) 1:53.40
3. KENDERESI TAMÁS 1:53.62
...7. CSEH LÁSZLÓ 1:56.24

Rovatok