Index Vakbarát Hírportál

Bujkál és fél az orosz doppingprogram leleplezője

2016. augusztus 16., kedd 10:54 | aznap frissítve

Az életét félti és bujkálni kényszerül az orosz állami doppingprogramot leleplező Julija Sztyepanova. Azonban pont ezért nem is nagyon bánja, hogy ki kellett hagynia a riói olimpiát, mivel szerinte "ha valaki kárt akarna tenni bennünk, azt ott elég könnyen meg tudná tenni".

A futónő és férje a napokban el kellett hogy hagyja korábbi tartózkodási helyét, miután ismeretlenek feltörték a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökségnél fenntartott sportolói fiókját, ahonnan megtudható tartózkodási helye is.

Hétfőn egy telekonferencián az AP hírügynökségnek azt mondta, minden lehetséges lépést megtesz azért, hogy biztonságban tudhassa magát és férjét, de ha valaki valóban vadászik rájuk, akkor "valószínűnűleg így is sikerrel tudna járni".

Ha valami történne velünk, tudniuk kell, hogy az nem a véletlen műve

- nyilatkozta Sztyepanova, akiről csak annyit tudni, hogy vélhetően valahol Észak-Amerikában tartózkodik a doppingbotrány kirobbantása óta, aminek következtében a teljes orosz atlétikacsapatot eltiltották a riói olimpiáról. Egyedüliként, függetlenül Darija Klisina indulhatott, de neki sem egyszerű az élet, mert szombaton elmeszelték, viszont hétfőre visszakapta rajtengedélyét.

A futót 2013 februárjában kétéves eltiltással sújtották, mivel a doppingellenőrzésnél a biológiai útlevelében rögzítettektől eltérő adatokat kaptak. Eredményeit 2011 márciusáig visszamenőleg törölték, így a 2011-es fedettpályás Eb-n szerzett második helyét is.

Férje, Vitalij Sztyepanov az Orosz Antidopping Csoport munkatársa volt, és 2014-ben nyilatkozott a német ARD közszolgálati tévéstábnak az Oroszországban, valamint az orosz atlétikában zajló szisztematikus doppingolásról. Ezt követően Sztyepanovék kisfiukkal 2014 decemberében Németországba költöztek, majd tavaly novemberben Kanadában kértek menekültstátust.

Sztyepanova a hétfői telefonos interjúban beszélt a botrány kirobbantásáról is, azt mondta, hosszú ideig nem vették komolyan vádjaikat. Azt pedig egyenesen megvesztegetési kísérletnek minősítette, hogy a történtek dacára a Nemzetközi Olimpiai Bizottság meghívta a riói játékok megnyitójára. Sőt, azt mondta, örül neki, hogy nincs ott Rióban, mert amit az ottani közbiztonságról hallott, az alapján nem lenne nehéz eltenni láb alól a brazil városban.

Rovatok