Index Vakbarát Hírportál

A kajakosokon a világ szeme, a női pólósok a bronzért küzdhetnek

2016. augusztus 18., csütörtök 07:15

Izgalmasan alakult az olimpia szerdai napja is: a női pólósok kikaptak az amerikai csapattól, így pénteken a bronzéremért játszanak Oroszországgal, a kajakosok három csütörtöki döntőbe is bejutottak. A 100 méteres női gátfutás döntőjében tisztán amerikai dobogó jött össze, egy japán birkózónő pedig szabadfogásban állított be hatalmas rekordot. A botrányok is folytatódtak, többek között letartóztatták az Európai Olimpiai Bizottság ír elnökét jegyüzérkedés miatt. A szerdai napot percről percre itt olvashatja vissza>>>

A bronzért játszik a női pólócsapat

Néhány napja Ausztrália ellen hatalmas hajrával sikerült egyenlíteni, majd pedig drámai büntetőpárbajban tovább is jutottak a női pólósok. Az amerikaiak ellen azonban hiába vezettünk rövid ideig az elején, sokkal jobb volt az ellenfél, nem jött össze a bravúr az elődöntőben. A csoportmeccsek alatt 11-6-ra kaptunk ki tőlük, de a szakértők előzetesen egyöntetűen úgy vélték: ha valaki képes megverni az Egyesült Államok női pólósait, akkor az a magyar csapat. Végül 14-10 lett a vége.

2-1-es vezetésünk után az amerikaiak elmentek 3-7-re, a félidőre pedig csak 5-8-ra sikerült feljönni. Négygólos hátrányt sikerült ledolgoznunk az ausztrálok ellen, ezúttal viszont hiába lett az összesen négyszer is betaláló Keszthelyi pattintásával 6-8, utána nem tudtuk eleget birtokolni a labdát, nagyon gyorsan 11-6-ra mentek az amerikaiak. 12-8-cal mentünk neki az utolsó negyednek, ami 2-2-vel zárult, ezzel maradt a négygólos különbség.

Így aztán a döntőbe nem sikerült bejutni, de emelt fővel mennek a bronzért a női pólósok. Pénteken magyar idő szerint 16:20-kor jön a mérkőzés az oroszok ellen, a csapat pedig nagyon eltökélt, hogy megszerezze a győzelmet. A döntőben az amerikaiak az olaszokkal játszanak az aranyért.

Nagyot mentek a kajak-kenusok

Aranyéremre is lesz azonban esélyünk csütörtökön, hiszen a kedden egyedüliként döntős és 500 méteren aranyérmes Szabó Gabriella, Kozák Danuta páros után szerdán felpörögtek a kajak-kenusok. Minden kajakosunk bejutott a csütörtöki döntőkbe, a kenus Hajdu Jonatán az egyetlen, aki a B döntőben fejezi be szereplését.

Egyedül az kavarhat bele a nagyon ígéretes csütörtöki kajak-kenu programba, hogy helyszíni tudósítónk szerint szerdán későn este meglehetősen erős szél fújt, kérdés, hogyan alakul az időjárás a magyar idő szerint csütörtök kora délután tartott futamok idejére.

Pars ott van a döntőben

A kalapácsvetők selejtezőjéből döntőbe jutott a címvédő Pars Krisztián. A szombathelyi versenyző a selejtezőben elsőre 73,54 métert, majd 75,49-et ért el, ezzel a harmadik helyen jutott tovább. A legnagyobb meglepetést a világbajnok és ranglistavezető lengyel Pawel Fajdek okozta, aki csak 72 méterig jutott, így kiesett. A kalapácsvetés döntőjét magyar idő szerint szombaton 2:05 órakor rendezik.

Szintén a selejtezőben indult, de több ugrást is elrontott, összesítésben 227,70 ponttal a 27. helyen zárt, így nem jutott tovább a női 10 méteres toronyugrásban Kormos Villő. A magyar műugró azért is nagyon csalódott volt a verseny után, mivel februárban éppen Rióban 288 pontot ért el, most pedig 289-cel lehetett bekerülni a középdöntőbe.

Ilyen befutót is csak Bolt tud

Az egyik legemlékezetesebb jelenetet megint a jamaicai sztár, Usain Bolt szállította, aki nagyjából 150 méterig futott keményen a 200 méter elődöntőjében, utána már mosolyogva engedte fel a második helyen érkező Andre De Grasse-t, akivel az örömbefutó végén össze is mosolyogtak. LaShawn  Merritt is ott van a csütörtöki döntőben 200 méteren, a 100-on ezüstérmes Justin Gatlin viszont csak harmadik lett a leglassabb futamban, az is benne volt, hogy kiengedett a legvégén, mindenesetre így nagy meglepetésre kiesett.

Bolték még csak a döntőbe jutásért futottak, más atlétikai számokban azonban már érmeket osztottak – mindjárt a női 200 méteres síkfutásban is. 100 méter után duplázni tudott, aranyérmes lett a jamaicai Elaine Thompson, aki az elejétől vezetett, biztosan nyerte meg a női döntőt. Azt a Dafne Schipperst utasította maga mögé, akivel a tavalyi világbajnokságon még pont fordított sorrendben érkeztek be. A bronzérmes Tori Bowie lett.

A 100 méteres női gátfutás döntője is igazán emlékezetes marad, miután tisztán amerikai dobogó jött össze. Brianna Rollins magabiztosan nyert, Nia Ali lett az ezüstérmes, és Kristi Castlin is egy hajszálnyival előbb bólintott a célvonalba, mint a brit Cindy Ofili. Még soha nem volt olyan, hogy egy ország elvigye az összes dobogós helyet. Az amerikai atlétika erejét jelzi, hogy azt is megengedheti magának, hogy otthon hagyja az olimpiai válogatón elbukott, de pont idén világcsúcsot döntő Kendra Harrisont.

Elképesztő izgalmasan alakult a női távolugrás vége is, amikor hárman ugrottak néhány percen belül 7 méter fölött. Közülük is kiemelkedett azonban Tianna Bartoletta 7,17 méterrel. A másik amerikai, Brittney Reese az utolsó kísérleténél megpróbált válaszolni, de 7,15-tel végül ezüstérmes lett, a harmadik szerb Ivana Szpanovics pedig 7,08-cal fejezte be. A távolugrásban szerepelt – és esett ki – az olimpia egyetlen orosz atlétája, Darja Klisina, akinek az indulása még napokkal ezelőtt is kérdéses volt.

Zseniális befutóval nyerték a férfi 3000 akadályt, a kenyai Conseslus Kipruto már 150 méterrel a cél előtt integetni kezdett a közönségnek, 100 méterrel előtte már teljesen lelassított, és lelkesítette a rajongókat. Már szinte sétált, amikor célba ért, de így is új olimpiai rekordot futott. Az amerikai Evan Jager sprintelt, hogy beérje, de esélye sem volt, harmadikként a szintén kenyai, korábbi kétszeres olimpiai bajnok Ezekiel Kemboi ért be, de őt később diszkvalifikálták, miután utólag kiderült, hogy a vizesároknál elhagyta a pályát. Az óvást a franciák nyújtották be, Kemboi kizárása után Mahiedine Mekhissi került a harmadik helyre. A 34 éves, négyszeres világbajnok Kemboi a verseny után bejelentette visszavonulását.

Történelmet írt a japán birkózónő

Egymás után két súlycsoportban is megmutatták a japán birkózónők, hogy mitől olyan nagy klasszisok, az utolsó pillanatokban fordítottak. Toszaka Eri, a 48 kilós női szabadfogású birkózás elmúlt három világbajnoki címének tulajdonosa egy utolsó másodperces levitellel győzött, utána örömében lazán a nyakába kapta az edzőjét is, ilyet sem láthatunk mindennap az olimpián.

Az 58 kilogrammos női szabadfogású birkózásban háromszoros olimpiai és tízszeres világbajnok Icso Kaorit nagyon megszorongatta az orosz Valerija Koblova, de aztán tényleg az utolsó pillanatban ő is fordított. Győzelmével Icso két rekordot is megdöntött: ő lett az első birkózó, aki négy olimpiai bajnoki címet tudott elnyerni, és ő az első nő, aki négy olimpiai győzelmet tudott elérni azon versenyzők közül, akik egy olimpián csak egy számban tudnak indulni.

Őrizetben az Európai Olimpiai Bizottság elnöke

A botrányok is folytatódtak szerdán. Az szólta a legnagyobbat, hogy letartóztatták Patrick Hickey-t, az Európai Olimpiai Bizottság ír elnökét jegyüzérkedés miatt Rióban. Az ír sportvezető a letartóztatás pillanatában rosszul lett, kórházba kellett szállítani. A NOB végrehajtó bizottságának is tagja volt, és a Nemzeti Olimpiai Bizottságok Szövetségének alelnöki posztját is betöltötte, de őrizetbe vétele után ideiglenesen lemondott a nemzetközi olimpiai mozgalomban betöltött minden tisztségéről. A rendőrség délután megerősítette, hogy Hickey-re nézve terhelő e-mailek birtokába jutott, amik alapján két olyan céggel is kapcsolatban állt, amelyek jegyüzérkedéssel hozhatók összefüggésbe.

Közben fokozódik a botrány a bokszolóknál, aminek hatására a Nemzetközi Ökölvívó Szövetség (AIBA) felülvizsgálta az eddigi ítéleteket. Végül az eredményeken nem változtattak, de bírókat zártak ki az olimpiáról, ők a további mérkőzéseken nem vehetnek részt. A botrány még azzal indult, hogy az ír klasszis, Michael Conlan dühösen kijelentette, hogy „az olimpiai boksz halott", az AIBA pedig csalókból áll, miután botrányos pontozással kapott ki a negyeddöntőben. Ezután következett az amerikai Gary Russell és az üzbég Fazliddin Gajbnazarov meccse: a könnyűsúly negyeddöntőjét egy ponttal az üzbég bokszoló nyerte meg, amit nem hagytak szó nélkül az amerikaiak, a pontozóbírók botrányos munkájáról beszéltek.

Ehhez tartozik, hogy miután Vlagyimir Nikitin bundaszagú pontozással túljutott Conlanen, az orosz versenyző visszalépett az amerikai Shakur Stevenson ellen holnap esedékes elődöntőről „a két eddigi győzelme során szerzett sérülésekre" hivatkozva.

Fegyvert fogtak a brit csapat egyik tagjára

Néhány napja terjedt el a hír, hogy az amerikai Ryan Lochte-t és három másik úszót kiraboltak, miután egy buliból taxival tartottak hazafelé. Az amerikaiak szerint rendőrnek öltözött fegyveresek állították meg őket, elvették a pénzüket és értéktárgyaik egy részét. A rendőrség nyomozást indított, viszont szerdán egyelőre arra jutott: nincs rá bizonyíték, hogy rablás történt volna. Az is kiderült, hogy a hatóságok csak a médián keresztül szereztek tudomást egyáltalán a történtekről. Az úszók testőröket vettek fel, a rendőrök viszont most már Lochte-ékat is vizsgálják az ügyben, elvették az úszók útlevelét. Lochte még hétfőn elhagyta Brazíliát, két társát viszont szerda este a rendőrök kísérték le a repülőjükről.

A Guardian közben azt írta egy birtokába került levél alapján, hogy a brit csapat egyik, meg nem nevezett tagját is támadás érte Rióban, egy buliban fogtak rá fegyvert. A pisztoly nem sült el, de a britet érthető módon megviselte az eset, amelyről a levelet állítólag a brit csapatot képviselő biztonságiak írtak a csapattagoknak. A csapatért felelős biztonsági egység ki is adott egy zárt körű ajánlást, melyben azt írták, „nem éri meg a kockázatot" az olimpiai falu elhagyása, főleg, ha a válogatott egyenruháját viselik.

Neymar villant, a kínai asztaliteniszezők besöpörték az aranyat

Ezeken kívül is voltak még érmek és emlékezetes momentumok szerdán:

Rovatok