Index Vakbarát Hírportál

Módosították a MOB-alapszabályt, hogy Szabó Bence is elnökjelölt lehessen

2017. április 24., hétfő 17:14

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) hétfői rendkívüli közgyűlésén több ponton módosították a szervezet alapszabályát annak érdekében, hogy az összhangban legyen a hatályos sporttörvénnyel, valamint a Polgári Törvénykönyvvel. Ennek értelmében már nem csak az olimpián szereplő sportági szövetségek küldöttei választhatók a MOB vezető tisztségviselőjének.

Utóbbi azért volt fontos, mert így a korábbi MOB-főtitkár Szabó Bence is elnökjelölt lehet majd a jövő keddi tisztújításon, közölte Borkai Zsolt, a szervezet elnöke az MTI-vel.

Szabó mellett Kulcsár Krisztián világbajnok párbajtőröző, a Nemzetközi Vívó Szövetség versenyigazgatója is indul majd az elnöki posztért, de újra pályázik a posztot eddig betöltő Borkai is.

Az új alapszabály tartalmazza a többi között azt is, hogy a MOB-elnöki funkciót a jövőben is csak társadalmi munkában lehet ellátni, de döntöttek arról is, hogy a közgyűlés továbbra is 200 fős marad, illetve, hogy a MOB elnöksége 13 főről 15 főre bővül, hogy így teljesüljön az Olimpiai Charta előírása, miszerint az elnökség több mint a felének az országos szövetségek delegáltjai közül kell kikerülnie.

Rovatok