Index Vakbarát Hírportál

Felcserélték a nyílvesszőket, egy hónappal a döntő után lett világbajnok a magyar íjász

2017. október 21., szombat 10:02

Egy hónappal a szeptemberi 3D íjász-világbajnokság után változtattak a döntő eredményén, és lett világbajnok Molnár Ferenc, aki az ösztönös íj aranyát kapta meg.

A világbajnokságon, ahol háromdimenziós állatfigurákra lőttek, valami nem volt rendben a döntőben – később, a videofelvételt elemezve derült ki, hogy felcserélték a vb-címvédő Molnár Ferenc, és a később győztesnek kihozott dán Christensen pontját, amit a helyszínen senki nem vett észre.

Bár a szabályzat szerint a verseny után már nincs lehetőség reklamációra, a Vánky Sebastian vezette Magyar Íjász Szövetség a bíró és a versenyiroda hibájára hivatkozva tiltakozást nyújtott be. A világszövetség, a World Archery elnöksége az eset mérlegelése után végül úgy döntött: Molnár Ferenc is megkapja az aranyérmet.

A bronzérmet Franciaországban a csigás íj kategóriában Kun Alíz szerezte, aki a csapat meglepetésemberének számított, hiszen a vb-n részt vett 11 magyar íjász közül neki volt a legkevesebb nemzetközi versenytapasztalata, ennek ellenére a dobogó harmadik fokára állhatott fel.

Rovatok