Index Vakbarát Hírportál

52 milliós pluszköltség volt CeeLo Green berántása a vizes vébé megnyitójára

2017. augusztus 1., kedd 17:03 | aznap frissítve

Hiába mondta szűk egy hónapja Gőz László, a vizes vébé megnyitójának zenei szerkesztője, hogy CeeLo Green gázsija belefér az eredeti költségvetésbe, a közbeszerzési hatóság oldalán közzétett adatokból kiderült, hogy a fellépés 52,4 millió forinttal többe került, mint amennyit eredetileg szántak rá – írja a mfor.hu.

A június 15-én aláírt szerződésmódosításból nemcsak az derült ki, hogy CeeLo Green utolsó pillanatos beugrása több tízmillió forinttal dobta meg a költségeket, hanem az is, hogy a nyitó- és zárórendezvényhez köthetően összesen

nettó 199,7 millió forintra rúgnak a többletköltségek.

Ezt az okozta, hogy  a művészeti és technika lebonyolítást elnyerő Müpának több váratlan feladatot is meg kellett oldania, ennek eredményeként került végül nettó 2,2 milliárdba a néhány órás műsor. A módosításra azért volt szükség, mert a Várkert Bazár helyett végül a Duna bal partján rendezték meg a nyitóeseményt, melynek egyrészt a nemzetközi hajózó útvonal biztosítása, másrészt pedig a Red Bull Air Race volt az oka. 

A költségösszesítő szerint a többletköltségek a következőképpen alakultak:

Azt ugyan nem tudni, hogy eredetileg mennyi pénzt szántak a nyitóünnepség sztárfellépőjére, de annyi biztos, hogy CeeLo Green elég jól járt, hiszen az énekest 2014-es adatok alapján nagyjából 38 millióba kerül elhívni valahova, ennél pedig már önmagában az extra pénz is nagyságrendekkel több volt. Persze ez az egész valószínűleg a szervezőket is nyomasztja, akiknek Emeli Sandé hirtelen kidőlésével vélhetően semmi más nem lebegett a szemük előtt, mint hogy sikerüljön határidőre pótolni a sztárfellépőt.

Rovatok