Egyre több szó esik a magyar futball határon túli terjeszkedéséről, arról viszont nem sok, hogy hazánk évek óta a világ egyik legnagyobb importőrének számít a külföldről átigazolt, illetve külföldiként leigazolt utánpótláskorú futballistákat tekintve.
A FIFA januárban kiadta a 2017-es év nemzetközi átigazolásairól készített jelentését (Global Transfer Market Report) az átigazolásokat kezelő TMS-rendszer adatai alapján. A kiadvány az átigazolások értékére vonatkozó adataival keltett feltűnést hazánkban, mivel idén kiemelten foglalkoztak a látványosan egyre többet költő magyar bajnoksággal. Az MLSZ boldogan meg is állapította, hogy egyre erősebb és stabilabb az NB I. anyagi háttere.
Hogy miből szaladt így meg klubjainknak, arra nem tértek ki – pedig érdekes lett volna –, sokkal fontosabb, hogy mi az, amiről egyetlen szó sincs a szövetség FIFA-jelentésről írt hírében: a fejezetről, ami a 18 évesnél fiatalabban országot váltó játékosokról szól.
Mert hiába költöttek csapataink bő négyszer annyit a világpiacon, mint egy évvel korábban (1,4 helyett 7,1 millió USD) ez még mindig csak a futottak még kategória világszinten. A fiatalok importjában viszont igazi nagyhatalom vagyunk.
A FIFA adatai alapján 2017-ben a negyedik legnagyobb számban a magyar csapatok igazoltak külföldről (vagy külföldi) fiatalokat. az egész világon.
Csak az Egyesült Államok, Anglia és Portugália múlta felül nemzetközi gyerekimport terén a magyar utánpótlást 2017-ben, ami azért elég megdöbbentő adat így első látásra. A képet persze számtalan dolog árnyalja, de így is nyilvánvaló, hogy csapataink rendesen ráfeküdtek a témára.
A nemzetközi szövetség szabályai szerint a 18 év alatti játékosok nemzetközi átigazolásához vagy leigazolásához a FIFA jóváhagyása szükséges, az igazolásokat pedig rögzítik a ITMS-nek nevezett, nemzetközi átigazolásokat kezelő rendszerben (International Transfer Matching System).
Tavaly a magyar csapatoktól 217 ilyen kérelem futott be a szervezethez, és ebből 184 esetben megadták az engedélyt a játékos igazolásához.
A vonatkozó világranglistán elért 4. helyezésnél már csak az meglepőbb felfedezés – számunkra legalábbis az volt –, hogy a rendszer 2010-es bevezetése óta Magyarország mindig ott volt az első hat között az utánpótláskorúak behozatalában.
A pozíció megtartásához, illetve javításához az import folyamatos növelésére volt szükség. A magyar klubok által benyújtott kérelmek száma az évek alatt közel megnégyszereződött, a sikeres kérelmeké pedig a 3,5-szeresére emelkedett.
Vegyük észre, hogy a top tízben felbukkanó országok többnyire sokkal népesebbek nálunk és a futball terén is összehasonlíthatatlanul fejlettebbek, esetleg komoly gyarmataik voltak korábban. Vagyis az elért helyezésükben nincs semmi különös. Alig pár hozzánk hasonlóan meglepő név van a listán, olyan pedig egy sincs, aki ilyen folyamatos fejlődést mutatott volna be az elmúlt hét évben.
De miben is vagyunk ennyire erősek?
A jelenség megértéséhez fontos legalább futtában áttekinteni a FIFA szabályozását, illetve hogy kit tekint a rendszer nemzetközi igazolásnak. Aztán szót ejtünk a gyakorlatról is, ami nem teljesen követi a szabályt.
A szabály:
Mint látszik, a nemzetközi átigazolásnál nem a játékos állampolgársága a mérvadó. Ha egy srác már az ukrán szövetség igazolt játékosaként érkezik Magyarországra, akkor teljesen mindegy, milyen állampolgársága van, volt vagy lesz, ha egy magyar csapathoz igazol, az nemzetközi átigazolásnak számít. Az első igazolásnál ezzel szemben az állampolgárság a döntő, aminek egyeznie kell az igazolást kiadó szövetség országával.
A nemzetközi átigazolás, illetve az "első igazolás" tiltása viszont nem abszolút érvényű, bizonyos kivételek mentén a dolog engedélyezhető a 18 évesnél fiatalabbaknak. Ezek közül a négy legfontosabb:
Az első kitétel leginkább a gazdasági bevándorlók gyermekeire vonatkozik. A második alá tartozhatnak például a Puskás Akadémia romániai partnerének növendékei, ha a korhatárt elérvén Felcsútra vezényelik őket. Magyar szempontból valószínűleg a harmadik kivétel a fontosabb, jelentős mértékben ezen alapul ugyanis futballunk igencsak erőltetett határon túli expanziója, ami a kárpátaljai fiatalok beáramlásában látszik meg leginkább. Az 50+50 kilométeres szabályon alapszik többek közt a Kisvárda és a Tarpa ukrajnai, a Győr és a Diósgyőr szlovákiai vagy épp a ZTE szlovéniai terjeszkedése. A negyedik, ún. jogi kivétel csak az első igazolásokra alkalmazható.
A szabályozás persze azért van, hogy ne kelljen mindig és mindenkinek betartania, ezért az eddigiekhez két fontos kiegészítés szükséges. Először is, hogy a FIFA a regisztráció gyorsításának érdekében bizonyos mennyiségű nemzetközi igazolás kiadását saját hatáskörben is engedélyezi a nemzeti tagszövetségeknek, ezeket pedig nem rögzítik az ITMS-ben. A magyar szövetség tájékoztatása szerint ez hazánkban a 10 évesnél fiatalabb gyerekeknek kiadott igazolásokra vonatkozik. Kérésünkre az MLSZ megosztotta velünk ezeket az adatokat is.
Másrészt a legjelentősebb futballnemzeteknél – mint például az olasz vagy a német –, a FIFA csak a profi csapatoktól követeli meg a nemzetközi átigazolások központi engedélyeztetését, az amatőröktől nem. Ezzel szemben a legtöbb tagszövetségnek, így a magyarnak is, minden ilyen váltást láttamoztatnia kell a FIFA-val, (leszámítva a saját jogkörben kiadott igazolásokat). Ami persze még mindig nem jelenti azt, hogy az összes magyar akadémián futballozó külföldit nyilvántartaná a FIFA vagy akár az MLSZ, mint látni fogjuk például a Felcsút esetében.
Mindez azt jelenti, hogy a valós számokat tekintve az európai futballnagyhatalmak valószínűleg előttünk járnak, csak ennek a rendszerben nincs nyoma. Az viszont egészen biztos, hogy sem a hozzánk hasonló méretű, sem a poszt-kommunista országok között nincs vetélytársunk a fiatalok importjában. Valamennyi országot tekintve pedig simán ott vagyunk az első tízben.
A FIFA mellett az MLSZ-től is kértünk információt, az adatok nagyjából egyeztek. A magyar szövetségtől csak a 2011-2017 időszak számait kaptuk meg, viszont az adatok nagy előnye, hogy tartalmazzák a kérelmező nemzetiségét, illetve a 10 évnél fiatalabbaknak saját hatáskörben kiadott igazolásokat is.
A külföldi állampolgároknak kiadott igazolások száma nemcsak jelentősen magasabb a magyarokénál, de az is jól látszik, hogy az arányait tekintve is sokkal jobban nőtt az évek során. A tíz éven aluliak száma két kiugró év után (2013, 2014) lényegében nem sokat változott. Látványos továbbá, hogy a 10-18 éves külföldi fiatalok beáramlása 2013-ban megduplázódott, azóta pedig folyamatosan emelkedik.
Ha a FIFA konzervatívabb adatait összeadjuk az MLSZ saját hatáskörben kiadott igazolásaival, akkor ezt az összesítést kapjuk:
Vagyis az elmúlt hét évben összesen 1132 utánpótláskorú futballista nemzetközi átigazolásához, illetve leigazolásához kaptak engedélyt magyar klubok. Ami eleve elég magas számnak tűnik, ha pedig a tendenciát nézzük, akkor a következő ezerhez fele ennyi idő se kell majd.
Sajnos a FIFA tájékoztatása szerint az ITMS-rendszer nem tárolja, hogy melyik kivétel alapján adták meg az engedélyt a kiskorúak nemzetközi át- vagy leigazolásához. Így nem tudhatjuk biztosan, mekkora volt azoknak a kiskorúaknak az aránya, akik kifejezetten a futball miatt, a magyar klubok hívására jöttek hozzánk. (A nemzetközi átlag nagyjából ötven-ötven százalék.)
A határon túli partnerakadémiák utóbbi években hatalmas tempóra kapcsoló, államilag igen komolyan támogatott fejlesztése, illetve az erre specializált csapatak megjelenése és a soraikban feltűnő külföldi fiatalok számának jelentős emelkedése alapján viszont valószínűsíthető, hogy Magyarország esetében növekszik a labdarúgás miatt érkezők aránya.
Mindez igen jól látszik a kifejezetten a kárpátaljai fiatalokra vadászó kisvárdai utánpótlás adatait böngészve.
A Kisvárda igazából csak tavaly indította be projektet, ám a Várda Ladarúgó Akadémia U14-es csapatában már így is 7 ukrán állampolgárt jegyez az MLSZ adatbankja, összesen pedig 18 ukrán focizik az intézmény korosztályos csapataiban, illetve van még egy örményük is. Az ukrán játékosok többsége 2017 őszén került Kisvárdára, a maradékuk az előző év során. (Nyilván véletlen egybeesés, de a nemzetiségre vonatkozó információk cikkünk írása alatt eltűntek az MLSZ adatbankjából.)
Az ifjú futballisták a Kisvárda ukrán partnerintézményén, a magyar állami támogatásból finanszírozott munkácsi utánpótlásközponton keresztül érkeznek a Várda Labdarúgó Akadémiára, esetenként a Tarpa SC közbeiktatásával.
Némileg meglepő módon a munkácsi intézmény legerősebb kritikája a Nemzeti Sportban jelent meg. A Kárpátaljai Labdarúgó Szövetség elnökével, Ivan Durannal készített interjúban így beszélt róla a sportvezető:
"Nincs perspektívája. Kevéssé átlátható módon működik, a pályák minősége, a fiatalok ellátása sok kívánnivalót hagy maga után. Ráadásul a képzés vezetői túlvállalják magukat, a megyén túlról, más ukrajnai régiókból is gyűjtik a kiszemelteket."
Az akadémia magyarországi támogatásból tartja fenn magát, ami nem is lenne baj, ha a magyar adófizetők biztosra vehetnék, hogy a pénzük ellenőrzött módon, jó helyre kerül.
A Kisvárda és az FC Munkács együttműködése még csak épp elkezdődött, de hamarosan megépülhet a minden igényt kielégítő Kárpátaljai Labdarúgó Akadémia Alsókerepecen, milliárdos nagyságrendű (magyar) állami támogatásból.
Seszták Mikós várdai minifelcsútjánál lényegesen kisebb figyelem vetül a Tarpa SC-re, pedig a határmenti település klubjában az MLSZ adatbankja szerint 17 ukrán állampolgárságú fiatal futballozik, és mellettük még további 8 magyar állampolgárságú játékosnak van egyértelműen ukrán neve. A többiek magyarként vannak regisztrálva, ám Ivan Duran szerint gyakorlatilag az összes tarpai gyerek a határ túloldaláról származik.
"Adataim szerint az ott nevelkedő 180 fiatalból 165 kárpátaljai"
– nyilatkozta a nemzeti sportlapnak a kárpátaljai sportvezető, akinek sommás véleménye volt a Tarpa SC-ről.
Aggodalommal követem az ottani munkát, hiszen amilyen erősek a tarpaiak PR-ban, annyira kétséges a hatékonyságuk. Már csak azért is, mert tudom, jó néhány ukrán fiatalnak nem a futball miatt érdekes a határon túli lehetőség, hanem a magyar nyelv, valamint a magyarországi munkaerőpiac miatt. Futballistaigazolással a zsebükben indulnak útnak, valójában viszont dolgozni mennek.
Csank János, a klub szakmai igazgatója a lap kérdésére cáfolta Duran utóbbi állításait, a külföldiek létszámára vonatkozó adatot viszont nem. A volt szövetségi kapitányról a szakma úgy tartja, hogy anyagi igényeit tekintve nem éppen szégyenlős, de a Tarpát nem kell félteni ezen a téren.
Az elmúlt három évben 182 millió forintot kaptak egyenesen az állami költségvetésből, mellé 29 milliót az önkormányzattól és további 91 milliót a taón keresztül, azaz 300 millió forint közpénz landolt náluk, és ebben még nincs benne a legújabb tao-programjuk, amire 58 millót szavazott meg az MLSZ.
Érdekesség, hogy a Tarpai Focisuli annak idején a Debreceni Labdarúgó Akadémia alintézményeként jött létre, ám 2017-ben a tarpai polgármester már Seszták Miklóssal turnézott Munkácson, a kárpátaljai magyar labdarúgó akadémia ügyében. Hogy miért alakult így , ki tudja, de a Tarpa ma már a frissen alapított várdai akadémiának szállít, a Double Pass egész országot átfogó minősítésén legjobbnak talált debreceni akadémia helyett.
A határon túli terjeszkedés nagyágyúja természetesen a Puskás Akadémia. Az intézményről közismert, hogy Szerbiában (Topolya), Horvátországban (Eszék) és Romániában (Székelyföldi Akadémia és 5 alközpontja) is vannak partnerei. Topolyán még nagyon gyerekcipőben járnak a dolgok, amikor bő egy éve kaptak 3 milliárd forintot az akadémiára, az még papíron se nagyon létezett.
Romániában ehhez képest gőzerővel folyik a gyarmatosítás, de ez inkább a helyi központok kiépítését jelenti. Az elmúlt évben a székelyföldi akadémiáról összesen három 18 év alatti érkezett Felcsútra, közülük Tamás Nándor (17) kapcsán az is kiderült, hogy hiába a magyar felmenők és a honosítás, ez egyáltalán nem garancia rá, hogy végül ne a román válogatottnak neveljen a rendszer. Érdekesség, hogy a felcsútiak 2014-ben a szlovéniai Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösséggel is együttműködést kötöttek, ugyanakkor a helyi csapat, a Nafta elnöke 2017-ben a ZTE tulajdonosa, Végh Gábor lett, aki annyira persze nem áll távol Felcsúttól: például a cége, a Pharos 95 építette az akadémia pályáit, adományozta az akadémiának Puskás szobrát, emellett pedig telephelye is van a faluban.
A Puskás horvátországi partnerétől viszont nem kell importa számítani. Bár a Mészáros Lőrinc tulajdonában lévő NK Osijek (Eszék) akadémiájának támogatására eddig 2 milliárd forintot költött a magyar állam, innen szinte biztos nem igazol senki a magyar utánpótlásba, magyar nemzetiségű játékos meg aztán főleg nem. A horvát képzés ugyanis fényévekkel előzi a magyart, illetve Mészáros maga fejtegette, hogy a horvát bajnokságból sokkal drágábban lehet játékosokat eladni külföldre. A magyarok aránya pedig 1 százalék sincs a városban, ráadásul a szövetségi edző szerint az eszékiektől tilos bárkit behívni a magyar korosztályos válogatottba.
Ami a Felcsútról kevésbé tudott, hogy az ifjú tehetségek vadászatában egyáltalán nem ragadtak le a történelmi határoknál.
A keleti nyitás politikáját támogatva Mongóliában, Kínában és Koszovóban is kutatnak a jövő klasszisai után.
Ezek a fiatalok általában maximum egy évet töltenek az akadémián, és nem is igazolják le őket. Így aztán nem is jelennek meg a statisztikában. Ettől függetlenül itt vannak, illetve a koncepció szerint a legtehetségesebbnek egy év után szerződést kínálnak.
A program első évében, 2016-ban négy srác jött Mongóliából, közülük Ganbor Ganbayart annyira jónak találták, hogy a Puskás Akadémia 2017 májusában arról számolt be, leigazolják az utánpótláshoz. A mongol szövetség 2017. július 24-i sajtótájékoztatója szerint a Puskás Akadémia meg is vásárolta a játégjogát 600(!) euróért. A Facebook-fotói alapján Ganbayar ősszel Magyarországon tartózkodott, az MLSZ-adatbankban viszont nyoma sincs.
A mongóliai projekt komolyságát mutatja az ulánbátori UB Post cikke is, amiből kiderül, hogy a felcsútiak rendes válogatókat szervezve keresik a Góbi sivatagban a tatár Puskást:
"Májusban rendezte második válogatóját mongol labdarúgók számára a magyar Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia, a Mongol Labdarúgó Szövetség együttműködésével. A kiválasztásra Mongóliába utaztak a Puskás Akadémia szakemberei, akik 55 utánpótláskorú játékos közül válogattak. A fiatalok Töv, Szühebátor, Darhan Úl és Orhon megyékből, illetve Ulánbátorból érkeztek."
A mongol futballszövetség már említett sajtótájékoztatója szerint 2017-ben csak ketten jöttek: "A kiválasztáson a Darkhan-Uul megyei P. Uuganbayar, és A. Dulguun a Deren klubból feleltek meg az előírt követelményeknek". Utóbbi játékos makoveczi környezetben mosolyog ezen a januári képen:
Koszovó esetében ennél lényegesen több játékos érkezéséről volt szó, korosztályonként két-két gyerekről szóltak a hírek. Maga a koszovói sportminiszter is ellátogatott Felcsútra tárgyalni, és a minisztérium honlapja is büszkén számolt be a program beindulásáról.
A kínai együttműködés részleteiről szinte semmit nem tudni, csak azt, hogy több csapattal is kötöttek megállapodást, még Mészáros Lőrinc is elutazott Sanghajba, ahol ez ügyben is tárgyalt.
Az ulánbátori magyar követség Facebook-bejegyzéséből mellékesen az is kiderült, hogy mibe fáj az éves tandíj a Felcsúti műintézményben.
A repülőjegyeket a Mongol Futball Szövetség elnöke, A. Ganbaatar adta át a gyerekeknek és a szülőknek. Az Akadémia éves tandíja 15 000,- USA Dollár.
Ami forintban számolva nagyjából 3,75 milliónak felel meg. Ez ahhoz képest elég kevésnek tűnik, hogy mennyibe került és kerül a magyar adófizetőknek a felcsúti központ fejlesztése és működtetése (hét év alatt nagyjából 15 milliárd forintnyi közpénznél járunk).
2017-ben például – a felcsúti akadémia saját beszámolója szerint – csak a rezsire elment 380 millió forint, bérekre és járulékokra meg 840 millió, az utánpótlás részére elszámolt "felkészítéssel, edzőtáboroztatással és versenyeztetéssel közvetlenül összefüggő szállás és étkezés költsége" 222 millióra rúgott, sportegészségügyi és sporteszközökre pedig nagyjából 500 milliót költöttek.
Ez így együtt közel 2 milliárd forint,
aminek messze legnagyobb részét a felcsúti kollégiumban lakó akadémistákra fordítják. Az ő számuk nagyjából 80 főt tesz ki az intézmény korosztályos csapataiban játszó mintegy 300 fiúból és lányból, 8-tól 18 éves korig. Vagyis az egy főre jutó éves költség sima átlagolással is közel a duplájára jönne ki a mongolok 3,75 milliós tandíjának. Reálisan nézve pedig inkább 20 millióra. A különbözetet természetesen a felcsúti alapítvány állja, természetesen részben abból a pénzből, amit a magyar utánpótlás kinevelésére kapott magyar közpénzből.
Emellett persze minden külföldi vendég elvesz egy helyet egy magyar tehetségtől. Ha igazak az Akadémia által is közölt számok, akkor a monogolok és a koszovóiak nagyjából 10%-ot vihetnek el a magyarokra jutó helyekből, edzői figyelemből és erőforrásokból.
Persze az is lehet, hogy rosszul kalkuláltunk, és 3,75 millióból simán kijön egy akadémista egy évnyi pallérozása a magyar utánpótlásnevelés organikus űrbázisán. De akkor mégis mire költik Felcsúton azt az irgalmatlanul sok pénzt?
Az említett csapatokon túl a Ferencvárosnak is van határon túli partnerintézménye (Nyers István Akadémia, Vajdaság), illetve a győri Fehér Mikós Akadémiának is van egy partnere Felsőszelin (Felvidék). Mindkettejük esetében közös pont, hogy lényegesen régebbi együttműködésről van szó, mint a Felcsút, a Kisvárda vagy DVTK esetében. Illetve hogy ennek ellenére mind a Fradi, mind a győri akadémia határon túli programját negligálja a kormány, ha támogatásról van szó.
A 99%-ban magyarok lakta Tóthfalun működő Nyers István Akadémia egyébként alig 42 kilométerre van Topolyától, és már működik egy jóideje, mégsem ők kapták a 3 milliárdot a vajdasági futballakadémia létrehozására. Igaz, a csapat tulajdonosa nem is a Fidesz által támogatott vajdasági magyar párt képviselője, így valószínűleg nem is szállít majd annyi határon túli szavazatot a magyar kormánynak - mert ne legyenek kétségeink, hogy ez is benne van a dologban erősen.
A KFC Komárnóra (Komárom) költött adóforintok például, ha tehetségeket még nem is hoztak az országnak, 2018 áprilisában még jól kamatozhatnak a Fidesznek.
A KFC Komárno egyébként összesen majd' 2 milliárd forintot kapott tavaly az utánpótlására és egy stadionra, a magyar partner kiléte egyelőre kérdéses. Nem úgy a 1,5 milliárddal megtolt rimaszombati akadémiáé, ők a tervek szerint a Diósgyőrnek szállítják majd a játékosokat.
Az itt röpködő összegek ismeretében különösen tanulságos a Győr és a felsőszeli akadémia kapcsolata. A felvidéki intézmény támogatására lényegében semennyit nem költött a magyar állam, és láss csodát: a dolog így is egész jól működik. Legalábbis a Győr korosztályos csapatainak keretében 11 szlovák nemzetiségű fiatalt tart számon az MLSZ adatbankja.
Tekintve, hogy a magyar kormány csak az utóbbi két évben nagyjából 20 milliárd forintot szánt a határon túli labdarúgás támogatására, egyértelműnek tűnik, hogy a gyermekimport növekedése folytatódni fog, sőt most jön még csak a java.
Hogy mindebből mennyit profitálhat a magyar futball, illetve miként erősíti a tehetséges fiatalok Magyarországra csábítása a határontúli közösségek megmaradását, az jó kérdés.
Ha egy normálisan működő futballkultúráról és európai színvonalon működő utánpótlásról beszélhetnénk Magyarországon, akkor a labdarúgásunk szempontjából abszolút volna a dologban potenciál. Csakhogy hiába bámulják leesett állal az eszetlenül felfejlesztett infrastruktúrát a nálunk járó szomszédok, ha a kitermelt játékosok minőségét nézve sehol nem vagyunk hozzájuk képest, sőt aki vinni akarja még valamire, az jobban teszi, ha menekül innen.
Mert hiába teremtünk irgalmatlan mennyiségű közpénzből 21. századi körülményeket, ha közben a hazai futballszakma filozófiája, hozzáállása és tudása maradt nagyjából ott, ahol volt: a nyolcvanas években. (Tisztelet a kivételnek.) Miként a felcsinosított körülmények és a megnövelt források jótékony hatását is bőven ellensúlyozta, hogy közben az elosztás sajátosságaival sikerült teljesen kinyírni a versenyt.
Az eredménytelenséget viszont meg kell magyarázni valahogy. Nyilván nem az lesz a hibás, aki a pénzt adja, és főleg nem a magyar edző. Hanem a magyar gyerekek. Akiket csak a hajzselé érdekel meg a pláza. Sőt, már a szülők is hibásak, mert elkényeztetik őket.
És amíg ez az uralkodó szemlélet, amíg a magyar utánpótlásedző széttárt karral azon károg, hogy a mai fiatalokat nem lehet motiválni, addig a határon túliak erőltetett importja főként arról szól, hogy a szakmának ne kelljen együtt fejlődnie az infrastruktúrával. Inkább olyan gyerekeket hozunk a múlt századból, akik már akkor a seggüket verik a földhöz, ha van meleg víz.
"Egyszerűen öröm velük dolgozni, más a vérük. Idejön egy ukrajnai tehetség, és két hét múlva lehagyja magyar kortársát" – mondta a külföldi fiatalokról Révész Attila, a Kisvárda szakmai igazgatója. Révészt hallva erősen olyan érzésünk támad, hogyha tehetnék, Kisvárdán csak ukránokkal foglalkoznának. Ahogy most kinéz, az sincs nagyon távol.
De – ugyanez pepitában – idézhetnénk Boros Renátót, a Puskás Akadémia Székelyföldre kölcsönzött ifjú kapusát, akit teljesen lesokkolt, hogy a szerény körülmények dacára mennyivel profibb mentalitással találkozott a román harmadosztályban.
Azt, hogy a tehetséges fiatalok Magyarországra költöztetése nem feltétlenül áll összhangban a határon túli futballberuházások hivatalos nemzetpolitikai indokával, elég egyértelmű. Csak egymás mellé kell tenni a forrásokat elosztó Bethlen Gábor Alap és a legnagyobb importőrnek számító Tarpa SC célkitűzéseit.
A BGA saját holnapján ezt írják az alapítványról: "Célja a Magyar Kormány nemzetpolitikai stratégiájához kapcsolódó célok megvalósulásának elősegítése. Kiemelt feladata a külhoni magyarság szülőföldjén történő egyéni és közösségi boldogulásának, anyagi, szellemi gyarapodásának elősegítése és kultúrájának megőrzése érdekében támogatások nyújtása".
Ami pontosan az ellentéte annak a célkitűzésnek, amivel a külhoni magyar és ukrán tehetségeket gyűjtő magyarországi Tarpa SC belevágott a kalandba. Ezt például a 2017-es tao-programjukban is teljesen világosan és egyértelműen kimondták:
Az eredendő cél a mi esetünkben a település népességfogyásának, az általános iskola kihalásának megállítása és az országhatár szomszédos Kárpátalja tehetséges fiataljainak bekapcsolása a magyar labdarúgás intézményhálózatába. A hatodik éve folyó program igen pozitív eredményeket hozott. A településünk népességszáma növekedő pályára állt. Egyre több kárpátaljai szülő követi gyerekét Tarpára és itt telepszik le...
Vagyis míg az egyik állami forrásból azért támogatták a kárpátaljai programot két év alatt 2,65 milliárd forinttal, hogy a határon túliak ne hagyják el a szülőföldjüket, eközben a program egyik részvevőjének kimondottan az a célja, hogy ne csak a magyar gyerekeket szívják el a Kárpátaljáról, de komplett családokat is. És erre a célra még további külön állami támogatást is kapott a taón keresztül, illetve közvetlenül a magyar kormánytól, több száz millió forintos nagyságrendben.
Az ellentmondás nyilvánvaló. Mert ami jó Tarpának, Kisvárdának vagy a Felcsútnak, még nem feltétlenül jó a határon túli magyarságnak. Vagy épp a határon inneni futballutánpótlásnak. Kérdés persze, hogy mi az igazi cél.
Borítókép: Képünk illusztráció! Fotó: MTI / Földi Imre