Index Vakbarát Hírportál

EL-ezüstérmes a magyar női röplabda-válogatott

2018. június 15., péntek 22:09

A magyar női röplabda-válogatott 3-0-ra kikapott Bulgáriától, így ezüstérmet szerzett az arany Európa Liga budapesti négyesdöntőjében, jelenti az MTI.

A 2015-ben Európa Liga-győztes magyarok a Papp László Sportarénában rendezett összecsapáson csak a második szettben tudtak egyenrangú riválisai lenni a jóval tapasztaltabb vendégeknek, így összességében sima vereséget szenvedtek.

A bolgárok két ezüst- és három bronzérem után történetük során először nyerték meg a sorozatot, a magyarok másodszor állhattak dobogóra.

Az első szettben a bolgárok nagyon gyorsan elhúztak, Jan De Brandt pedig bármivel próbálkozott, nem tudta menteni a helyzetet. A második szett viszont már jobban indult, a még csak 16 éves, Békéscsabán játszó Szedmák Réka pontjaival 8-5-re is vezetett a magyar csapat, a 20-20-ról induló hajráig bírta is a tempót a bolgárokkal, de végül ezt is a vendégek nyerték, akik aztán a harmadik szettet is könnyedén húzták be.

A magyarok ezüstérmükkel jogot szereztek arra, hogy jövő szerdától vasárnapig Peruban - a házigazdák mellett a most győztes Bulgária, valamint Ausztrália, Puerto Rico és Kolumbia társaságában - részt vegyenek a Nemzetek Ligája interkontinentális selejtezőjén. Az ottani hatcsapatos torna győztese Argentínával játszhat a sorozatba kerülésért. A magyar válogatott a tervek szerint hétfőn repül el Dél-Amerikába, ahol Peruval és Kolumbiával került azonos csoportba.

Bulgária-Magyarország 3-0 (12, 25, 14)

a legjobb magyar pontszerzők: Szedmák 12, Szakmáry 8

korábban a 3. helyért: Csehország-Finnország 3-1 (17, 26, -25, 20)

Rovatok