Index Vakbarát Hírportál

Matolcsy fiának cége bútorozza be Mocsai Lajos egyetemét

2018. augusztus 16., csütörtök 23:36

Matolcsy Ádám még 2015 végén szerezte meg családi összefogással a Balaton Bútorgyárat, azóta pedig az állami megrendelések is megszaporodtak, most éppen a Testnevelési Egyetem döntött úgy, hogy a kormányhatározattal neki megítélt fejlesztési pénzből a jegybankelnök fiának gyárából rendel bútorokat – szúrta ki a K-Monitor.

A publikált dokumentumok szerint a Testnevelési Egyetem gyorsított eljárásban, 207,5 millióért vette az új campusra többek közt

A K-Monitor azt írta, a cég honlapján nem érhetők el árak és a katalógus is átdolgozás alatt van, így nem tudták kiszámolni, hogy reális-e listaáron a beszerzés, bár azt hozzátették, hogy egyébként nem tűnik irreálisan magasnak az ár.

Az ugyanakkor mindenképpen feltűnő, hogy az áron és jótálláson túl nem kértek gazdasági-pénzügyi garanciákat, a tendert pedig gyorsított eljárásban folytatták, hogy még a tanévkezdés előtt megérkezzenek a bútorok.

Rovatok