Index Vakbarát Hírportál

Sárkányhajózásban írt történelmet együtt Észak- és Dél-Korea

2018. augusztus 27., hétfő 10:13

A phjogncshangi téli olimpia után Észak- és Dél-Korea az Ázsiai Játékokon is indított közös csapatokat, Jakartában pedig mindjárt történelmet is írtak, az ötszáz méteres női sárkányhajózásban az egyesített Korea csapata győzött.

A koreai csapat már szombaton is szerzett érmet, 200 méteren lett harmadik. Vasárnap pedig már az arany is összejött Kína és Thaiföld előtt.

A déliek és északiak egy hónapja kezdték meg a közös felkészülést, a csapat egyik tajga, Dzsang Hjundzsung (Jang Hyun-jung) azt mondta, az Ázsiai Játékok után is szívesen együtt maradnának.

A két Koreának sárkányhajón kívül még női kosárlabdában és könnyűsúlyú kétpárevezésben van közös csapata.

Rovatok